Bezárás

Keresés

Bezárás

Müskinn



A MÜSKINN táska-kiegészítő márka Tóth Eszter, Sziládi Noémi és Rakovszky Zsófia hármasának együttműködésével jött létre 2016-ban. A trió elsősorban bőrt, vásznat használ fel illetve az újrahasznosított anyagok integrációját is fontosnak tartják.

Legfőbb missziójuknak tekintik a különféle szubkultúrák, emberek és terek egymással való megismertetését, valamint a tervezési folyamat bemutatását egy kollekción belül. Mindezek ismerete alapján nem meglepő, hogy általában 2 kollekció fut egyszerre. Egy mindennapi, és egy konceptuális, melyben egy általuk érdekesnek vélt ember munkáit hívják elő inspirációként. Ez utóbbira példa a MÜSKINN X ALPÁR design- és zenei kollaboráció, ahol a zenét 5 rétegre bontották, a rétegeket 1-1 anyagnak feleltették meg, ezeket pedig a zene struktúrája szerint rétegezték.

Ami a mindennapi kollekciót illeti, főbb jelszavai a környezettudatosság, a sokféleség, valamint az egyszerűség és praktikum. A kollekció kategóriájából adódóan fontos az anyaghasználat is, hogy az adott táska vagy kiegészítő kényelmes legyen.

Alapításuk óta már számos budapesti boltban árusítják termékeiket.
 
http://muskinn.com/



További tervezők