Bezárás

Keresés

Bezárás

Jún. 9. Mod'Art diploma Divatbemutató 2016

ISMÉT EGY NAGYON TEHETSÉGES ÉVFOLYAM MUTATKOZIK BE!

A Modart International Hungary francia divatiskola 2016. június 9-én, csütörtökön tartja diploma vizsgáját és divatbemutatóját.

"Iskolánk a divat, ruházat és a vizuális megjelenés területén oktat, képez diákokat. Anyaiskolánknak a párizsi Mod’Art International-nak, a világ számos pontján van partneriskolája, Magyarországon kizárólag mi foglalkozunk francia elvű divattervező képzéssel.

Idén 9 hallgató végez divattervező szakon. Személyenként egy-egy kapszula kollekciót készítettek el, ami öt sziluettet foglal magába kiegészítőkkel együtt. A diplomázók ezeken a mini-kollekciókon keresztül mutatják be a három év alatt elsajátított, a francia elvárásoknak megfelelő szakmai tudásukat. A harmadik év végéig csak a legjobb hallgatók juthatnak el, készíthetik el kollekciójukat. Mint minden évben, idén sem csak női ruha kollekciókat, hanem férfi kollekciókat is láthatnak a meghívottak, valamint a három év alatt készült legjobban sikerült feladatokból is bemutatunk egy kiállítást.

Hallgatóink a diploma kollekción kívül kapnak egy közös plusz feladatot is: el kell készíteniük egy hatodik sziluettet az iskola által megadott témában. Idén a "Kortalan" trend a téma, a 60+os korosztály számára egy Ethnic Mix öltözéket kellett tervezniük vagány, bevállalós modelljeinknek. :)

KÉT DIVATBEMUTATÓT TARTUNK! MINDENKIT VÁRUNK SZERETETTEL 18 és 20 órakor!"

Az esemény ingyenes!
 
További információk:
https://www.facebook.com/events/520878284765063/



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló események