Bezárás

Keresés

Bezárás

A nőiesség fénye - Annaeva 2016. tavaszi - nyári kollekció

Az egyik legnőiesebb nevű magyar tervezői márka, az ANNAEVA is már hét éve varázsol el minden szezonban egyedien nőies kollekcióival. A márkanév annak idején két alapító keresztnevéből formálódott, ma már Kárpáti Éva egyedül hozza az elvárásoknak megfelelő magas színvonalat.

Ahogyan a két név külön-külön megannyi irodalmi és művészeti nőképet idéz fel, illetve a kettő közös hangzásával egy új nőideált teremt, úgy teremt meg Éva ruháival szezonról szezonra egy olyan igényes, nőies ruhatárat, melyben a finom kelmék, a határozott szabásvonalak és a játékos formák egyaránt helyet kapnak reflektálva arra a változatos nőiességre, amit nemcsak egymás viszonylatában, de egyéni kis életeinkben nap mint megélünk a reggeli rohanós készülődéstől, a hétköznapok küzdelmein át, az ünnepnapok kikapcsolódós pillanataiig.
 
 
Az Annaeva 2016. tavaszi-nyári kollekciójának inspirációja a természet színeinek változása a fények hatására. A kampányképeken is látható ruhákon elsősorban a sivatag és a tengerpart színei köszönnek vissza a lemenő nap sugaraival bearanyozva.
 

A kollekcióban megtalálható minden nyár elmaradhatatlan darabja a hosszú ruha, melyet Éva ezúttal élénk vörösben és meleg bordóban álmodott meg, elől különleges csavart szabással, a hátat egészen mélyen szabadon hagyó kivágással, sűrűn redőzött varrással, alján romantikus fodrokkal. Alap darab dunaparti sétához.
 
Akik azonban még ennél is különlegesebb megjelenésre vágynak, azok hozzám hasonlóan azonnal bele fognak szeretni a kollekció jellegzetes mintás, illetve rózsaszín és bordó színben pompázó, a nap aranyló sugarait melegen megszűrő, leheletfinom anyagából készült darabjaiba, az aszimmetrikus szabású félhosszú ruhába, a hátat szintén szabadon hagyó különleges elől rövid maxiruhába és az elegáns toppal viselhető nadrágba.
 
 
 
   

A továbbiakban az ezüstösen csillogó blézer és az átmeneti kabát, kényelmes overallok és a derékvonalat hangsúlyozó koktélruhák jellemzik a kollekciót.

Könnyed, bohém elegancia, fénylő, az alakot hibátlanul kiemelő anyagok a legnőiesebb szabásvonalakkal találkoznak.

Kihagyhatatlan kollekció, mi már alig várjuk, hogy végig próbáljuk a ruhákat.
 
További képek:
 

 
Címkék: 2016_SS



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések