Bezárás

Keresés

Bezárás

A természet viselete – Lazlo CACTUS Collection

László Edinát tavaly ismertem meg személyesen, amikor a Printa nyílt napján az öko-divat lehetőségeire hívták fel a figyelmet több tervezővel együtt.
 
Ő maga szabászati, illetve ruhaipari hulladékokból dolgozik, melyek alapesetben a szemétben végeznék. Az egyébként magas minőségű, tökéletes anyagok a keze alatt hasznossá válnak, új életre kelnek. A tervező célja, hogy kezdeményezését mozgalommá formálja, és ezáltal a figyelmet a textilipar környezetbarát technológiáinak jelentőségére helyezze.

Kollekcióinak tematikáját is úgy választja, hogy azzal az ember és a természet közötti törékeny kapcsolatra hívja fel a figyelmet. A most bemutatott CACTUS darabokat egy szicíliai kaland ihlette.
 
 
A szigeten őshonos pozsgás nemcsak kultúrnövényként honos, hanem gyümölcse különleges élvezeti értékkel is bír. A sokszínű és változatos növényt egészen egyedi módon idézi meg Edina: annak szinte minden alkotórészét rávarázsolta ruháira.
 
A növény bőrét láthatjuk mikroszkopikus nagyításban, színes foltokban, vagy a kaktuszokra oly jellemző tüskék jelennek meg jelzésértékűen egy-egy ruha alján.
 
 
 
A Lazlo márka előszeretettel alkalmaz új mintákat és nyomatokat, ehhez saját technológiát és eljárásokat fejleszt ki.
 
 
 
Így történt ez most is: a CACTUS kollekcióban hengerelt nyomatok formájában köszönnek vissza a kaktuszok.
 
 
 
Steppelt eljárással apró egységeket formálnak a ruhán a növény bőrére hasonlító részek, így egy újabb varrási megoldással újabb kaktusz ruha születik. Egy másik modellen apró öltések mutatkoznak, melyek csupán a ruha egy részét borítják – ezek is a kaktusz bőrét idézik fel.
 
 

A színekben a nyárra hangolódva pasztellárnyalatokat találunk: halványrózsaszín, fehér és szürke egymással harmonizál, melyeken fáradt zöld színnel mutatkozik meg a kaktuszos hangulat. 
 
 
Más ruhákon erőteljes színeket fedezhetünk fel: kékek és zöldek fedik fel a kaktusz bőrét, vagy épp piros, fekete, zöld sokszögek formájában jelennek meg a kaktusz részei a selyem felsőn és ruhán.
 
 
Természetesen az örök szerelem, a fekete sem maradhat ki a kollekcióból: selyem, karton és tüll anyagokban és különleges szabászati megoldásokban köszön vissza a nyáron is kedvelt szín.

A CACTUS kollekció a WonderLAB üzletében vásárolható meg. 
 
További képek:
 
 
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések