Bezárás

Keresés

Bezárás

Tamara Toth 2016. tavaszi-nyári kollekció

Öt éves lett a Tamara Toth márka. Az új kollekció így egyfajta összegzésnek is tekinthető, egyaránt építkezik az elmúlt évek legsikeresebb, illetve a tervező legkedvesebb darabjaiból, valamint az öt évnyi impulzusból és tapasztalatból.
 

Új életre kelnek a korábban is használt sziluettek és anyagok is, valamint a korábban is használt színek (púder, szürke) mellett megjelennek olyanok is, amik eddig nem szerepeltek a márka palettáján (rózsakvarc, égkék).

Felelevenítik a márka múltját a 2014 tavaszi szezonban is használt fodros részletek, a 2015 tavaszán és őszén egyaránt feltűnő culotte, a 2015ss kollekcióban bemutatott bomber frissített változata, és a 2013 téli neoprén szoknya púder „reinkarnációja" is.

A labelre a kezdetektől jellemző feminin maszkulin jegyek keverése minden eddiginél szélsőségesebb ebben a szezonban, az oversize, tomboy stílusú darabok mellett szupernőies, már-már alkalmi ruhák is helyet kaptak a kollekcióban.

A felhasznált anyagok szintén reflektálnak az elmúlt öt évre, a nehezebb velvet, kord, neoprén, gyapjú/pamut kevertszálasok mellett a légies organza és selyem is megjelenik a palettán. A múltidézés mellett az inspiráció másik szála Írország volt, azok a benyomások, hangulatok, amelyek a tervezőt érték útjai során. A direkt motívumok és utalások helyett így a smaragdsziget hangulata csak a nőiesebb sziluettekben, és a márkától eddig idegen, lágy színekben jelenik meg, reflektálva arra a nyugalomra és feltöltődésre, ami ezeket az utakat jellemezte.

A kampány készítése során fontos szempont volt az ír inspirációs szál megmutatása, így csak olyan helyszín és koncepció jöhetett szóba, amely visszaadja az ország hangulatát. Egyúttal szerettek volna utalni az ír húszas-harmincas korosztály öltözködési szokásaira is, akik a hétköznapokban jellemzően a kényelmet választják, hétvégente viszont a legeldugottabb pubban is csillogóan, az alkalmat túlöltözve jelennek meg. Így esett a választásuk egy olyan helyszínre, ami szinte teljes mértékben visszaadja Curracloe homokos tengerpartjának a szépségét, és itt rendeztek be egy képzeletbeli pubot, szürreális keretbe helyezve a ruhákat a homokba állított tükörrel és székekkel, a víztükör felé belógatott kristálycsillárral.
 
A kampány képei:
 

 
Címkék: lookbook2016_ss



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések