Bezárás

Keresés

Bezárás

Hamarosan indul a Design Hét Budapest 2016

Forrás: http://designhet.hu

Szeptember 23. és október 3. között ismét lesz Design Hét Budapest, mely 2016-ban az ember és a design közötti kapcsolatrendszer sokrétűségét állítja középpontba. Idén is lesz Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj átadás, Design Túrák, és Nyitott stúdiók. 

A Design Hét Budapest a Design Anatomy szlogen mentén arra vállalkozik, hogy bemutassa az ember és épített környezete közötti kapcsolat sokféleségét. Körülöttünk minden, ami nem közvetlenül a természetből származik, tervezési folyamat eredménye. Minden tervezett elem az emberi test méreteire, arányaira, és sajátosságaira épül: ehhez viszonyul a tér arányait megtervező belsőépítész, az okostelefonos applikációt megálmodó UX designer, vagy a sportruházatot gyártó divatmárka. A design feladata az, hogy a testünk és környezetünk közötti interakciót az innováció és a technológia legfrissebb eredményeit is felhasználva úgy öntse formába, hogy az az ember számára minél praktikusabb, hatékonyabb és esztétikusabb, ezáltal pedig minél piacképesebb legyen. A Design Hét Budapest 2016-os eseménysorozata az emberi test és az őt körülvevő eszközök, tárgyak és terek viszonyait térképezi fel – a bútortervezéstől a divatig, az UX designtól a környezet lélekre gyakorolt pszichológiai hatásáig, mindebben fókuszálva a design gazdasági növekedésben betöltött szerepére.
 

A szakmai szempontok sorában a designerek a szociokulturális, gazdasági és pszichológiai vetületeket is figyelembe veszik a tervezés folyamán, különös tekintettel arra a szűkebb környezetre, melyben alkotásaiknak érvényesülniük kell. E tekintetben az egyes országok tervezői más-más válaszokat adnak ugyanazon felvetésekre, és megközelítési módjuk is különböző. A Design Hét Budapest kiemelt célja 2016-ban annak bemutatása is, hogy a hasonló társadalmi, gazdasági és kulturális hagyományokkal, adottságokkal rendelkező és hasonló kihívásokkal szembenéző országok designerei milyen formanyelveket, megoldásokat és eszközöket használnak munkájuk során. Ennek jegyében a Design Hét Budapest idei Díszvendégei a Visegrádi Együttműködés létrejöttének 25. évfordulóját idén ünneplő Visegrádi Országok lesznek. A Díszvendégség keretében egy nagyszabású kiállítás és több szakmai, illetve nagyközönségnek szóló program mutatja majd be Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország kortárs designereinek alkotásait.
 

A korábbi évek hagyományait követve idén is a Design Hét Budapest keretein belül kerül sor a Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj ünnepélyes átadására, valamint a legkiemelkedőbb alkotásokat és sikeres, példaértékű szervezeteket bemutató kiállításra. Emellett 2016-ban is megrendezik az évek óta sikeres, állandó elemek: lesznek Design Túrák, a designerek és befektetők egymásra találását segítő workshopok, valamint a tervezői mindennapokba betekintést engedő Nyitott Stúdiók is. A Design Hét Budapest egyik kiemelt célja, hogy a vállalati szektor számára felhívja a figyelmet a designban rejlő lehetőségekre és a designtudatos gondolkodás jelentőségére, mely hazai és nemzetközi viszonylatban is növeli a versenyképességet. Ezért idén a design gazdasági szerepét hangsúlyozó programok még nagyobb teret kapnak a rendezvénysorozatban.

A központi programok mellett a fővárosban és több vidéki városban is számos üzlet, galéria, bemutatóterem, múzeum, kulturális és közösségi tér, valamint vendéglátó hely is megtelik programokkal a Design Hét Budapest időtartama alatt. A csatlakozásra a korábbi évekhez hasonlóan idén is bárki számára van lehetőség, a szervezők június 15-ig várják a programjavaslatokat (részvételi feltételek a designhet.hu oldalon találhatók).
 
A Design Hét Budapest védnöke és főszponzora a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, kiemelt szakmai partnere a Magyar Formatervezési Tanács, szervezője a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség.
 
Címkék: design hét



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek