Bezárás

Keresés

Bezárás

Kálmán mondta egyszer „Of course I believe in reincarnation... Happens to me every morning.”

Vanyovszki Mária

2015 nyarán kiutaztam pár napra Londonba, gimis barátnőmet meglátogatni. Másfél évvel korábban költözött ki, azóta nem láttuk egymást, és ez idő alatt az én életem teljesen felfordult. Ott álltam a nagy semmiben, egyes-egyedül, összetörve darabkákra és ezeket a darabkákat egy kis bőröndbe összekapargatva felszálltam a Wizzair egyik olcsó járatára.

A karakán gimis energiák Londonban új életre keltek, és amikor hazajöttem, újult erővel pályáztam meg egy zsíros állást, ahova hat körös interjú után fel is vettek.


De hamar rájöttem, hogy az a sok veszteség, amit annyira rövid idő alatt elszenvedtem, nem ezért volt.


Felmondtam újra a semmibe, bár ezúttal kényszer nélkül, de egy dologban biztos voltam. Hogy azt a sok energiát, amit a munkáimba fektetek, soha többé nem akarom olyanok millióira pazarolni, akik ezzel visszaélnek. Hogy az ember, akinek a cégéért annyit tettem és akiben megbízok, a legkiszolgáltatottabb állapotomat kiszemelve, amikor mindent és mindenkit elveszítettem, éjjel, miközben alszom, bemásszon az ágyamba?

Meg már annak sem láttam értelmét, hogy ebben a túladminisztrált és túlpolizitált vállalati szférában az eurómilliókat tologassam egyik excellből a másikba, egyik zsebből a másikba, hogy egy gazdag ember valahol még gazdagabb legyen.


Vallom, hogy azért vagyunk a világon, hogy szeressünk, folyamatosan fejlődjünk és segítsünk egymásnak.


Ezeken elindulva döntöttem el, hogy mit fogok csinálni. Hogy az asalon.hu, melynek domainjét 2013-ban még egy webshop indításának céljával foglaltam le, elsősorban erről fog szólni.

Az önzetlen adni vágyásról. 

És arról, ami erről a piacról is hiányzik: az összefogásról.

Mindentől és mindenkitől függetlenül készítettem el a magyar divattervezők és a szakma adatbázisát.

Nekiültem és négy hónapon keresztül írtam magyarul és angolul a tervezői profilokat, mely az asalon.hu alapja és legnagyobb értéke. Erre építve alakítottam ki a divatportál struktúráját, mely az első és egyetlen ilyen adatbázis, ill. informatív és szórakoztató oldal.
 
 

Az elmúlt két év rengeteg új ismerőst, barátot és tapasztalatot hozott. Megerősített abban, hogy mennyire jó az, amit csinálok, csinálunk, és hogy mennyi mindent tehetünk még.
 
 

Az asalon.hu 2018-ban sok újdonsággal bővül, érdemes lesz figyelni.

Az év folyamán felmerült igényeket figyelembe véve az asalon.hu-ból nőtte ki magát az ASB Kreatív Ügynökség, melynek célja, hogy ezen keresztül is megtalálhassanak azok, akiknek az én szakmai tudásomra, kreatív látásmódomra, üzleti és élettapasztalataimra van szüksége.
 
 

Az asalon.hu év végi visszatekintője, melyben megidézem a kezdeteket, majd az elmúlt év kiemelkedő eseményeit, megtekinthető itt:
 

Ezzel is szeretném megköszönni mindenkinek az eddigi támogatását és figyelmét! 
_____________
Fotók: Kondoros Éva Katalin 



Hasonló hírek