Bezárás

Keresés

Bezárás

Robotmodellekkel nyitották meg az idei ELLE Fashion Show-t

Forrás: Just Creative

A jövő kifutóján robotok prezentálják a fiatal dizájnerek look-jait. Nos, a jövő megérkezett: az idei Elle Fashion Show egy lelkes fiatal mérnökcsapat által tervezett és irányított robotmodellekkel nyitott. A rendkívüli bemutatót a hazai közélet, a sztárvilág képviselői és a divat elkötelezett hívei érdeklődve figyelték.

 „A jövő gondolatköre ihlette az idei eseményünket. Emiatt Párizsból is feltörekvő designereket hívtunk meg, nem a már befutott tervezőket. Próbáltuk úgy összeválogatni a kollekciókat is, hogy azok a divat különböző szegmenseit képviseljék: vegyítettük a hordható és kicsit provokatívabb ruhákat, az utcai divatot a színpadias, jelmezszerű outfitekkel. A magyar kollekciókban különleges robotmodellek képviselték a jövőt a kifutón, ami hatalmas sikert aratott. A mérnökök hónapok óta dolgoztak rajtuk, hogy a showra tökéletesen működjenek, ugyanis előre programozott robotok, amik meghatározott pályán haladtak. Először úgy tűnt, hogy pénteken nem tudjuk kifutóra vinni őket, mert a vaku fényei nagyon zavaróak voltak nekik, de végül a főpróbán derült ki, hogy a szakmai napon is bevethetőek. A robotoknak arca is volt, melyet az egyik programozó lány arcáról modelleztek az alkotók” – mesélte Liptai Lívia, az Elle Magazin főszerkesztője.
 

Az 5. Elle Fashion Shown az idei évben is a legtehetségesebb fiatal designerek mutatták be legújabb őszi-téli kollekcióikat. Három párizsi tervező mellett öt nagy magyar divatmárka és számos feltörekvő tervező varázsolta el a közönséget látványos outfitjeivel. Az eseményen persze a hazai divatvilág elitje is tiszteletét tette.
 

„Cyril Mirat francia tehetség kollekciója egyszerűen bámulatos, kitűnő nyitánya volt a divatbemutatónak. Nagyon tetszettek az extrém álarcok, melyek mögé mi is sokszor elbújunk a hétköznapokban is. Művészként mindenféle ruhát szívesen hordok, legyen az extravagáns vagy kicsit letisztultabb. Ezt a végletességet láttam most a kifutón, megjelent az utcai viselet is, de közben ott voltak a jelmezszerű, rendkívül izgalmas darabok is” – mondta Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgató asszonya.

Borbély Alexandra, a „Testről és Lélekről” című magyar film főszereplője rajong a divatért.
 
 
„A külföldiek nagyon tetszettek, mondjuk kicsit jobban örültem volna, ha férfi légtornász nyitja meg a showt, mert itt annyi nő van, hogy szerintem az egyensúlynak mindenképp jót tett volna. Örülök, hogy ezt követően férfi modelleket és kollekciókat is láthattam, emellett Szegedi Kata outfitjei ragadtak meg a leginkább. A robotmodelleken nagyon meglepődtem, kicsit félelmet kelt bennem, hogy ennyire át tudják venni a helyünket. Sokszor hallani, hogy Ázsiában például már robotok takarítanak az emberek helyett, ez számomra picit ijesztő. Egy pillanatra lehet ezen mosolyogni, de ha jobban belegondolunk, nagyon rossz, ha egy gép tud pótolni bennünket” – fejtette ki Alexandra, aki öltözködésében egyébként a klasszikus, letisztult, kicsit „szlávos” vonalat képviseli.
 

„A show elején sokat filozofálgattam, hogy miért pont azok a zenék mennek a bemutatók alatt, hogy illenek össze a kollekciókkal, aztán mindig rájöttem a kapcsolódási pontra. Tomcsányi Dóri és a Whispering Wind bemutatója volt a kedvencem, nagyon szép nőies darabokat vonultattak fel a kifutón. A modelleket is figyeltem, láttam köztük egy keleties, félvér lányt, akinek fantasztikus kisugárzása volt, szerintem nagy karrier előtt áll. Mivel nemrég szültem, így nekem most újra kell definiálni a testem, nagyon szeretem a kényelmes, sportos ruhákat, de a nagy, hosszú szoknyákat is, amik lengék, szállnak és van egy külön játékuk a testtel” – mesélt kedvenceiről Palya Bea.


http://www.ellemagazin.hu/elle-fashion-show/

Fotó: Nagy Attila, Erdőháti Áron
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek