Bezárás

Keresés

Bezárás

„Szeretem a szakmámat, nincs két ugyanolyan nap!” – A marketinges Müller Barbara

Barbi a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett; MSc diplomáját luxusmárkákról, ill. ezek magyarországi jelenlétéről írta. A friss diplomás marketinges 2015-ben elsőként ajánlotta fel segítségét, amikor az asalon.hu ötletét megismerte. Egyre sűrűsödő elfoglaltságai miatt az együttműködés 2016-ban ugyan megszakadt, de a jövőre nézve már keressük a helyét, hogy miben tudna részt venni a bővülés, az asalon.shop indulása kapcsán. 
 
A kérdéseket Barbi írásban kapta és válaszolta meg. 

Hogyan csatlakoztál az asalon.hu-hoz?
2015 nyarán találkoztam először Máriával: mindketten az Eurocenterben dolgoztunk, ő volt a főnököm. Egyrészről nagyon sajnáltam, hogy csak másfél hónapot tudtunk együtt dolgozni. Másrészről viszont nagyon örülök, hogy ezt anno meglépte: ekkor döntött úgy, hogy belevág saját ötletének a megvalósításába, A Salonba. Emlékszem, az utolsó napján beszélgettünk, hogy mik a tervek, és ekkor tudatosult bennünk, hogy mindketten ennyire rajongunk a divatszakma iránt. Megemlítettem, hogyha tudok valamiben segíteni, keressen, mert nagyon örülnék neki. Így is lett…

Mi volt a feladatod? Az oldal előkészítésének melyik részében vettél részt?
A oktatási intézmények adatlapjainak magyar és angol nyelvű elkészítésében és feltöltésében segédkeztem főképp, ill. a tervezői profilokban is: képek, leírások, elérhetőségek.

Jelenleg mivel foglalkozol?
Jelenleg a Mammut Bevásárló- és Szórakoztatóközpontban dolgozom, a bevásárlóközpontnak vagyok a marketingasszisztense. Viszont épp a váltás közepén vagyok: hamarosan a Taxify-nál leszek kreatív projektkoordinátor.
 
Eddigi munkáidból mire vagy a legbüszkébb?
Az Eurocenterben és a Mammutban is több kreatív kampányt vezényeltem le, az elejétől a végéig. Az Eurocenterben sokszor kaptam szinte teljesen szabad kezet: különböző rendezvényeket szerveztünk; nagyon szerettem őket.

Mit csinálsz a szabadidődben?
Sok mindent szeretek csinálni, ide tartozik a kerékpározás, (munkába is igyekszem azzal járni), sok-sok olvasás, barátokkal és családdal programozás, kultúra, utazgatás. Idén olyan mázlista vagyok, hogy eljutottam Ausztriába, Moszkvába, Thaiföldre, Varsóba, Barcelonába, Horvátországba, Nizzaba; és még megyek Berlinbe, ill. Tel Avivba is. Abszolút kedvencem pedig a varrás: nagyon meg tud nyugtatni, szeretek alkotni és mindig tanulni valami újat.

Mik a céljaid?
Több célom is van, amik különböző élethelyzetekhez, korhoz köthetők. Szeretem a szakmámat, mert nagyon változatos tud lenni: a kreatív és az analitikus oldal is nagyon tetszik a marketingben, illetve hogy nincs két ugyanolyan nap: mindig van egy új kampány, promóció stb., amit le kell bonyolítani. Remélem, hogy a jövőben is hasonlóan lelkes maradok a szakmámat illetően, és fogok tudni tanulni.
Nagyon szeretem a barátaimat, családomat, hobbijaimat; remélem ezeket a jövőben is fenn tudom tartani.
30 éves korom előtt szeretnék eljutni Új-Zélandra (27 vagyok). Bele kell férnie! Egy hónapra minimum!
Ha a távoli jövőre gondolok, mindenképpen szerepel benne egy kert és két kutya. Nagyon szeretem a kutyákat! Továbbá egy család, egy olyan hippi család, legalább két gyerekkel. Ha valaha lesz kislányom, őt biztosan Fanninak fogják hívni.
 
Divathoz kapcsolódóan milyen álmaid, terveid, vágyaid vannak?
Nagyon szeretek varrni és a divatról olvasni. Tanultam egy fél évet Milánóban, és a mester diplomamunkámat is a divatról írtam. Jelenleg a Budapesti Divatiskolába járok, női szabó-varró képzésre. Azt viszont még nem tudom, hogy a jövőben össze fogom-e kötni ezt a szeretetet a munkámmal, vagy meghagyom hobbinak.

Miért szerettél az asalon.hu-val együttműködni?
Nagyon jó ötletnek tartom az asalon.hu összes tartalmát és lehetőségeit, illetve nagyon szerettem Máriával dolgozni, mert egy tapasztalt, talpraesett, jó szakembernek tartom.

Van kedvenc cikked, rovatod, fotóanyagod az asalon.hu-ról?
Az ’autós style’ nagyon tetszett. Az eseményeket mindig követem, sok jó programot lopok onnan.

Készül az asalon.shop. Mivel bíztatnád a tervezőket, márkákat, szerinted miért érdemes az asalon.hu online piacteréhez csatlakozni?
Szerintem egy nagyon jó kezdeményezés, hiszen nemcsak bemutatja az egyes márkákat, neveket, kollekciókat, hanem a vásárlást is közelebb hozza a nagyközönséghez. Egy ilyen piactér nagyon hasznos minden szempontból.

Nem egyesével kell keresgetni külön-külön a márkákat, hanem egy összefoglaló oldalon lehet az összes kedvencet böngészni és közben újakat felfedezni. 

Nagyon várom már!
 

 




Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek