Bezárás

Keresés

Bezárás

Újra úrimuri a Sas utcában – Elle Fashion Show 2018

Emlékeztek? Öt évvel ezelőtt, a Sas utca 15. alatti ház belső udvarán mekkorákat buliztunk? Ha nem Blatti és barátai pörgették a bakeliteket, akkor nagy, nemzetközi sztárok ritmusaira roptuk hajnalig, vagy akár kora reggelig, hogy a táncparkettről egyből mehettünk is misére a Bazilikába.

Azért is volt izgalmas minden hétvégén ide benézni, mert a felújítás előtti ház belső terét hétről-hétre újrarendezték, ezzel is tesztelve, keresve a legtökéletesebb megoldást. Kiállításokat szerveztek, időszakos installációkkal alkották újra a teret; már akkor sok kreatív ember élhette itt ki a képességeit.

Kicsit intézményesebb keretek között, de valahol ezt is viszi tovább az új tulajdonos, a Société Budapest.
 

A hétvégén az ELLE Fashion Show 2018 eseményére térhettünk vissza az épületbe. A közösségi térként definiált hely számos új programmal és lehetőséggel kecsegtet, melynek egyik első állomása volt az egész napos divatprogram.
 

Je Suis Belle, Kata Szegedi, Nora Sarman és Tomcsányi mutatták be időszakos kapszula, vagy éppen már a tavaszi-nyári kollekcióikat.
 

Az emeleti, L alakú belső tér, egyfajta intim környezetet adott a fiatal alkotók munkáinak, mely engem a régi korok, Rotschild Klárás szalonbemutatóira emlékeztetett.

Izgatottan vártuk, hogy fogadja majd a közönség a megújult Elle Fashion Show-t, az új helyszínt, a nemzetközi divatshow-k inspirálta bemutatókat és szerencsére azt tapasztaltuk, hogy nagyon tetszett nekik az új koncepció. A tervezők a kollekciójukkal harmonizáló sminket és hajat alkottak, az átállási szünetekben volt lehetőség ezeket elkészíteni; a profi backstage csapatunk is hozta a nemzetközi színvonalat. A Je Suis Belle tervezőpárosa a humorával és egyedi kiegészítőivel nyűgözte le a divatra fogékony közönséget, Sármán Nóri tökéletesen keverte a romantikus nőiesség és a mezítlábas hercegnő lenge stílusát, Tomcsányi Dóri igazi retró hangulatot varázsolt a családias térbe, mindenkiben felidézve legszebb gyerekkori emlékeit, míg Szegedi Kata vagányságát és fiúmodelljeit óriási ovációval hálálták meg a nézők. A Société exkluzív, fashion prezentációján olyan brandekből láthattak válogatást, amelyeknek hazánkban eddig nem volt elérhető a kollekciója. Nagyon örülök, hogy ilyen nyitottan fogadta a közönség a klasszikus, nemzetközi trendekre építő, megújult Elle Fashion Showt, bízunk benne, hogy ezzel hagyományt teremtünk” – összegezte Liptai Lívia, az Elle Magazin főszerkesztője.
 
 

Egy kapszula kollekcióval érkeztünk, az őszi-téli kollekciónk újragondolásával. Az outfitek rengetek utalást hordoznak magukban, korábbi ötleteinkből és friss gondolatainkból is táplálkoznak, a Je Suis Belle nő kicsit sötétebb, de humoros oldalát jelenítettük meg. A sok sötét szín, fekete, sötétkék és a prémek ütköztették az alkalmi és a sportosabb-utcai vonalat. Visszatérő elemként megjelentek a nem ruházati textilként alkalmazott anyagok, mint a szőttesek, valamint az egyházi motívumok is új kontextusban tértek vissza ruháinkon. Kicsit misztikus, groteszk hatást szerettünk volna elérni” – mutatják be a Je Suis Belle kollekcióit a márka megálmodói, Dévényi Dalma és Kiss Tibor.
 
 
A Je Suis Belle tervezőpárosa bravúrosan oldotta meg közeli üzletnyitásának kommunikációját. Az első három öltözék flitteres feliratai adták tudtunkra a Paulay Ede utcába várható új értékesítési hely információit. Kiegészítőként Veszprémi Gabi cipői mellett ezúttal Molnár Nini táskáit használták a bemutatóban.
 
Sármán Nóra, a Nora Sarman tervezője most is a nőiességre, a romantikára helyezte a hangsúlyt, ezúttal azonban merőben új inspirációt talált 2019-es tavaszi-nyári kollekciójának megalkotásához.
 
 
Az új tavaszi-nyári kollekció is romantikus, mint mindig, azonban egy merőben új élményből táplálkozik. Gondolatban kicsit visszamentem Marie Antoinette korába, a rokokóba, ahol a királyné egy idő után elvágyódott a pompából a természetbe és pásztorlánykának képzelte magát. Versailles-ban berendezett magának a kertben egy mini rétet, veteményest. Ezt a felszabadító életérzést jelenítettem meg a kollekcióban, a nagyon pazar, pompás, drága anyagok, mint a francia csipke, hernyóselyem, a muszlin keveredik a lazasággal, a mezítlábas hercegnő hangulatával. A képzőművészetben ezt pasztorál zsánerként ismerjük, az elvágyódás életérzése időről időre mindig felbukkan. Ezek olyan lenge darabok, melyeket fel lehet venni a mezőre is és lehet a szénakazalban is fetrengeni bennük. A kollekciót kiegészítő csodás fejdíszeket, szalma-és selyemkalapokat pedig Vecsei Zsófi készítette, akivel már régóta együtt dolgozunk. A divat nagyon sokat változott Marie Antoinette korában, míg kezdetben hatalmas parókákat hordott, később ezt szalmakalapok váltották fel. Nagyon örülök, hogy most a sminket és a hajat is mi találhattuk ki, a sminket egy festmény inspirálta, míg a kócos, vadóc copf kitűnően reflektál a rokokó érára” – beszélt inspirációiról Sármán Nóri.
 
 

Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen gyönyörű, megújult helyszínen mutathattam be a 2019-es tavaszi-nyári kollekciómat. A helyszín miliője és a show-k felépítése valóban a nemzetközi divatesemények világát idézte. Az új kollekcióm megalkotásakor az építészeti formák inspiráltak, erre reflektáltak a fényes, textúrált anyagok. Mivel a Kata Szegedi márka fontosnak tartja a városi független nőt és férfit, így rendhagyó módon fiúmodellek vezették fel a kollekciót” – mondta Szegedi Kata.
 
 
 
 
Tomcsányi Dóri a szocializmusból, a Kádár-korszak kocka házaiból táplálkozott, amikor megalkotta új tavaszi-nyári kollekcióját a Société Budapest kifutójára. Outfitjeit a digitális printek, a hosszú, pasztel árnyalatú overálok, a puha-könnyed anyagok jellemezték.
 
Szuper volt a helyszínválasztás, profi volt az egész csapat, minden úgy alakult, ahogy terveztük. Egy kicsit becsempésztük erre a nagyon elegáns, klasszikus helyszínre a retró életérzését, megőrizve a már jól megszokott Tomcsányi stílusrendszert. A 70-es évek megidézésével reméljük, sokakban szép gyerekkori emlékeket hívtunk elő” – mosolyog Tomcsányi Dóri.
 
 

Az idei Elle Fashion Shown a legnagyobb magyar tervezőkön túl Szegedi Kata és az Elle Magazin közreműködésével a Société Budapest is felvonultatta a kortárs divat legizgalmasabb hazai outfitjeit, melyet Stahl Barbara élőzenei aláfestéssel tett még emlékezetesebbé.
 
__________________________
Fotók: Nagy Attila, Gregus Máté
 
További képek:
 
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek