Elsődleges értelmében kísérlet arra, hogyan képes két egymást alig ismerő nő (a fotós Édua és a modell én) ad hoc, egy pályázati határidő kvázi utolsó napján, pár óra alatt „Arc nélküli portré” témára bármi anyagot összehozni.

 

A 17 fokos vasárnapi délután nem éppen melengető hangulatában tapasztaltuk meg, hogy mennyire nehezen tudunk dolgozni a tekintet nélkül. Még egy sima divatanyagnál is először az arc a fókusz mind a fotós, mind pedig a modell számára.

 

Képeivel Édua az elidegenedett urbanizmus és a természetbe visszavágyódás kontrasztját akarta megfogni. Elegáns ruhák, buja növényzet, magányos nő… Mindezt a kiírás szerint arc nélkül.

 

Van ebben a kontrasztban egy nagy kérdőjel, egy olyanfajta kettősség, melyet jelenlegi életmódom tökéletesen visszaad. Egyszerre tűnök elfoglalt, pörgős, nagyvárosi nőnek, aki minden jelentősebb eseményen jelen van, miközben ténylegesen az időm 70-80%-át a világtól egy kertbe elvonulva, egyedül, csendben töltöm. A kísérlet második értelmezése erre vonatkozik: hogy az élet efféle megélése vajon meddig tartható.

 

Fogadjátok szeretettel!