Bezárás

Keresés

Bezárás

SLOW - A lelassulás jegyében születtek az AGNESKOVACS új táskái

Az AGNESKOVACS 2024-es kollekciója tudatos lelassulásra hív a “slow living” jegyében. A slow living, vagyis a lassú életmód célja, hogy megtanuljunk minél inkább a jelenben élni. Mindez a nemet mondásról és az önkorlátozásról is szól. Ennek szellemében a kollekciók számát évi egyben limitálják, ragaszkodnak a helyi gyártáshoz, illetve a kiemelkedő minőséghez. A táskák úgy készülnek, hogy bármelyik darab egy életen át szolgálja vásárlóját.
 
A túlfogyasztás egyik katalizátora a divatipar, különösen a “fast fashion”, amely hetente érkező kollekciókkal, gyorsan elhasználódó, olcsó termékekkel ösztönöz a folyamatos vásárlásra és a régi eldobására. A tömeggyártással szemben a minőséget képviselik a “slow fashion” márkák, amelyek így is évi 3-4, szezonális kollekciót hoznak ki.

“Idei kampányunkkal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a jelenlegi tömegtermelés közép- és hosszútávon nem fenntartható, sem a környezetvédelem, sem a túlkínálat szempontjából. Meggyőződésünk, hogy a divatmárkáknak tudatosan és határozottan kell limitálniuk az új kollekciók éves számát, mint ahogy mi is tesszük ezt. Fontos lépés lenne, ha tudatos önkorlátozás nem pusztán jól hangzó marketing szlogeneket jelentene, hanem ezeket az önként vállalt korlátokat mindenki ténylegesen be is tartaná. “ - nyilatkozta Dura Mónika, a márka menedzsere.

Az AGNESKOVACS tudatosan egyetlen táska kollekciót mutat be évente. “Ultra slow fashion” márkaként a pillanatnyi trendekkel és a túlfogyasztással szembehelyezkedve a kortalan és időtálló darabokban hisz. A szezonoktól függetlenül hoz létre kiemelkedő minőségű bőrtáskákat és kiegészítőket, amelyek akár egész életre szólnak. A fenntarthatóság jegyében minden darab itthon készül Európából származó marhabőrökből, amelyek élettartama sokszorosa az 1-2 év alatt teljesen elhasználódó és így szemétre kerülő műbőröknek.
 
 
Emellett arra is figyelmet fordít a márka, hogy a gyártás során leeső darabokat hasznosítsa apróbb kiegészítőkként vagy részletekként. A SLOW kollekció esetében a belső zsebek kialakítása korábbról megmaradt, kisebb bőrök felhasználásával történt, ezáltal minden táskabelső egyedi színkombinációt rejt.

“A SLOW kollekcióban azt a könnyedséget szeretném megmutatni, amit a tudatosság által hozhatunk életünkbe. A táskákhoz prémium minőségű, kétoldalú bőrt használtunk, amely a korábbi kollekciókkal szemben most sokkal puhább érzetet nyújt. A formák aszimmetriája megpróbál kizökkenteni a megszokott sémákból és új dinamikát ad.” - meséli az új kollekcióról Kovács Ágnes, a tervező. - “A SLOW arcainak Kovács Patríciát és Hlatky-Schlichter Hubertet kértük fel, mert nemcsak hitelesek hivatásukban, de azonos értékrendet is képviselnek velünk.
 
 

Így vallanak arról, mit jelent számukra a tudatos értékválasztás az öltözködésben is:

Kovács Patrícia: “Amikor rájöttem, hogy nem trendeket akarok követni, hanem saját magamat szeretném megfogalmazni, akkor kezdtem el minőségi és egyedi darabokat vásárolni. Ma a gardróbom sokkal kisebb, mint 10 évvel ezelőtt, de amik benne vannak, azokat 10 év múlva is fogom hordani. A slow fashion számomra azt jelenti, hogy visszataláltam önmagamhoz.”
 

Hlatky-Schlichter Hubert: “Ahogy érik az ember és változik az értékrendje, úgy ismeri fel, hogy nem kell minden, csak az, ami szükséges, hasznos és értékes. A minőség hosszútávon a legmegtérülőbb dolog, ez a hitvallásom az éttermeimben is. Nagypapám azt mondta, nincs annyi pénze, hogy olcsó dolgokra szórja el… már én is értem… ”
 
 
____
Fotók: Oleg Borisuk
Stylist: Kiss Márk
Haj: Kiss Ráhel
Smink: Nana Makeup
 
Címkék: AGNESKOVACStáska



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések