Bezárás

Keresés

Bezárás

A hobbi úszók titkos élete – Avagy miért lettem PELSO rajongó 3 évvel ezelőtt

szerző: Vanyovszki Mária

Magyar tervezők termékeit nem egyszerűen a hazai ipar támogatása miatt, hanem saját érdekünkben érdemes választani, ha időtálló minőséget és kortalan stílust keresünk.

2012-ben elhatároztam, hogy végre megtanulok rendesen úszni. Ugyanebben az évben indult egy magyar fürdőruha márka, a PELSO, mely nevét a Balaton latin elnevezése után kapta.

Egy évvel később nemcsak Budapest népszerű fürdőinek lettem visszatérő látogatója, de már uszodába is heti rendszerességgel jártam edzeni; mellben, gyorsban, háton vagy éppen pillangózva megtenni a magam kilométeres távját. Ekkor már három darab PELSO fürdőruha boldog tulajdonosa voltam. Jelentem, a gyakori használat ellenére mind a három darab azóta is gyönyörű.

Pedig ha valaki rendszeres strandoló, fürdő vagy uszoda látogató, elég hamar kitapasztalja, hogy fürdőruhái elég rövid ideig bírják azt a strapát, amit akár a termálvíz, akár a klóros uszoda vagy éppen az erős napfény és a mindeközben alkalmazott naptejek és egyéb krémek okoznak. Nekem is volt bőven ilyen jellegű előzetes tapasztalatom; két-három bikini is kukában landolt egy szezon végén.
 
Illusztráció, fotó: Geissler Éva
 
Évente újra meg újra megtalálni a megfelelő fürdőruhát nem egyszerű! Az anyag minőségének ellenőrzése mellett ráadásul – valljuk be – a hiúságunk sokkal nagyobb szerepet játszik a kiválasztásban. Mert bár hálásak vagyunk a divattörténelem azon női szereplőinek, akik kivívták a minél aprócskább ruhadarab viselésének jogát, pont annyi fejfájást is okoz minden nőnek, hogy ha már lehetőségünk van ennyire levetkőzni, vajon melyik az a forma, szín, fazon, ami a testalkatunkon a legjobban áll.

Végigkövettem a PELSO munkásságát az elmúlt három évben. Minden eddigi kollekciójuk annyi fazonú és színvilágú egy-, két-, vagy éppen többrészes, egyéb, különleges módokon kombinálható darabból áll, hogy nincs az a női testalkat, aki ne tudná megtalálni köztük a neki megfelelő formát.
 
Ízelítő a PELSO kollekciójából
 
A rendkívül nőies darabok stílusára továbbá egyfajta időtlenség jellemző. Mert bár mindig illeszkednek az aktuális trendekbe, szívesen inspirálódnak a 30-as, az 50-es, vagy éppen a 70-es, 80-as évek nemzetközi divatjából is.
 

Fürdőruháik mindegyike tervezői darab; az első divatrajztól kezdődően száz százalékban egyedi termék. A modelleket Mészáros Angéla tervezi, majd kíséri végig egészen a gyártásig, amikor is ténylegesen leköltözik a varrodába, hogy minden felmerülő kérdést azonnal meg tudjanak oldani.
 
A PELSO showroomjában, fotó: Gottheephoto

A nagyobb példányszámú gyártást ugyanakkor hosszas modellezési időszak és ruhapróba előz meg, amikor is egészen különböző testalkatú lányokon tesztelik a fürdőruhákat és állítgatják a millimétereket. Ennek köszönhetően a véglegesített darabok olyan mértékben tudják követni a test vonalait, mint egy méretre készített ruha; kiemelkedő viselési komfortot nyújt.
 
A tervezés Budapesten történik, a varratás szintén Magyarország egyik titkos műhelyében. A fürdőruha készítés nem tartozik az egyszerű technikák közé; nem is oktatják, így nem volt könnyű, de sikerült megtalálniuk a megfelelő partnert, és így itthon tartani ezt a tevékenységet is.
 
 A PELSO showroomjában, fotó: Gottheephoto

Mivel Magyarországon minőségi alapanyag gyártás sajnos nincs, így azt külföldről kell megoldani. Hasonlóan a világ vezető fürdőruha márkáihoz, a PELSO alapanyagai is - a textilek, a kosarak, a csatok, a kiegészítők - Olaszország vezető prémium gyártóinál készülnek. Ez garantálja a tartósságot édesvizekben, tengereken, uszodákban és termálfürdőkben egyaránt.


Ruháikat jellemzően 20 és 65 év közötti nőknek tervezik, akik divattudatosak, egyéniségüket saját stílusukkal is szeretik kifejezni, és szeretik az elegáns, nőies és egyedi vonalvezetést.
 

Fürdőruháik karaktere jelentős mértékben a felsőruházati stílusokban gyökerezik, ezért egy-két kiegészítővel kitűnően működnek strandruházatként is.

A férfiak részére is készítenek fürdőruhákat: boxer és bermuda fazonú darabokat, amik ugyanúgy megállják a helyüket egy hétvégi vitorlázáson, mint egy kifutón. Meg persze strandon, uszodában is.
 
A női és férfi fürdőruhák mellett magas minőségű pamut törölközőket és fürdőköpenyeket is gyártanak rengeteg színben.

A márka kreatív vezetője Bálint Attila. A PR és marketing munkát Halas Dominika és Lázár Sára végzik.
 
A PELSO csapata: Lázár Sára, Mészáros Angéla, Bálint Attila és Halas Dominika

Legutóbbi nagy sikerű kampányuk egy pályázati kiírás volt, amire olyan vállalkozó kedvű, különböző egyéniségű és testalkatú nők jelentkezését várták, akik egy-egy PELSO fürdőruha boldog tulajdonosaiként közös vitorlázáson vehettek részt, ezzel is erősítve a márka misszióját.
 

A PELSO ugyanis fürdőruháival üzeni, hogy minden nő úgy gyönyörű ahogy van, lehet fiatal vagy idős, vékony vagy teltebb; ők minden alkatra gondolva széles választékot kínálnak színben, fazonban, méretben és időtálló minőségben.
 
Showroom
+36 20 338 5401
1052 Budapest, Régiposta u.2.
Előzetes bejelentkezés alapján
 
http://hu.pelsoswimwear.com/
https://www.facebook.com/pelsomagyarorszag/
 
Első kép:
Fotó: Dávid Ajkai
Styling: Angelika Havettová
Smink: Ágnes Schmíz
 
Képek 2016-os Chromium kollekcióból:
 
 

 
Címkék: pelsofürdőruha



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek