Bezárás

Keresés

Bezárás

Rongyrázás és lelki kapcsolódás - Divathét beszámoló az áhítat tükrében

Vanyovszki Mária

Hétvégén, a Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) eseményén egy ismerős kérdésére válaszolva fogalmaztam meg, hogy 
olyan nekem a divathét, mint anno a falunkban a búcsú. 
Az embernek a kezdetek óta igénye van arra, hogy közös érdeklődését egy sokaságban megünnepelje. Vallási és rituális események, kulturális, zenei és egyéb fesztiválok, családi és nemzeti évfordulók apropóján a lelkünk évezredek óta hajtja a rendszeres kapcsolódás lehetőségét.
 
E világi létezésünk poláris valóságának kettősségében vergődve mindig lesz ennek egy kereskedelmi célokkal átitatott, felszínes és rongyrázó jellege. A léleknek nagyon tudatosan kell figyelnie ahhoz, hogy a valamilyennek levés helyett a tiszta, feltételek nélküli szeretettel való kapcsolódás lehetőségeit fellelje.
 
Akárcsak annak idején a búcsúban…
 

Az idő

A hétfővel kezdődő BCEFW side eseményeinek köszönhetően idén végre az volt az ember érzése, hogy egész hetes programon vesz részt. Az elmúlt évek befektetett energiája megtérülni látszik olyan értelemben is, hogy hétfőtől vasárnapig a divat jegyében pezsgett a magyar főváros. Stílusosan öltözött, lelkes fiatalok csapatai, a divathetet először látogató, vidékről érkezett felfedezők és a budapesti divathét iránt érdeklődő random külföldiek egyarán megjelentek az eseményeken.
 
Cukovy prezentáció péntek este
Fotó: HFDA/The Sparkle Content
 

A templom

Búcsús hasonlatomhoz a Szépművészeti Múzeumnál tökéletesebb helyszínt én sem találhattam volna ki. A több mint százhúsz éves, neoklasszicista épület nagy oszlopos, árkádos terei, az antik építészeti elemek és a 13 századtól válogatott festmények tökéletesen hozzák a templomos formát.
 
A Szépművészeti Múzeum bejárata
Fotó: HFDA/The Sparkle Content
 
Míg elsőre megilletődve vonultunk a régi korok alkotási között, a nap végére úgy dőltünk az antik római kút kávára, mint egy kocsma pultjára, a vallási áhítatra teljesen immunissá válva.
 

Akárcsak annak idején a búcsúban…


Papok és papnők, mágusok és sámánok, imámok és rabbik

 
A divatra extrán igaz az, hogy gurukat keres magának: trend diktáló influencereket, imádható emberi arcokat, nagy üzeneteket közvetítő térítőket.
 
A sok híresség között kedves volt például Ördög Nóra megjelenése Merő Péter kifutóján, Eke Angéla jelensége Szegedi Kata eseményén, vagy Gryllus Dorka érkezése az Artista show-jára, Nyáry Lucáé pedig a Tomcsányira.
 
Ördög Nóra Merő ruhában
Fotó: HFDA/The Sparkle Content 
 

Szertartások, történetek, üzenetek

 
Zsigmond Dóra egyedülálló módon tudja megidézni és feldolgozni szülőfalujának örökségét, amit most már nemcsak férfi, hanem női, illetve unisex öltözékeiben kifejezetten szertartásos magaslatokba emel.
 
Zsigmond Dóra show
Fotó: HFDA/The Sparkle Content 

Ütős volt a lengyel tervezőpáros Rad Duet is megint. A Maria Salomea Skłodowska-Curie ihletésében készített, újrahasznosított elemekből építkező kollekció minden look-ja egy-egy történetet mesél a nőről, aki a lengyel szegénységből a nemzetközi tudományos világ élvonalába küzdötte fel magát. 
 
Rad Duet show
Fotó: HFDA/The Sparkle Content  
 
A két különböző tudományágban is Nobel-díjat kapott Marie Curie viszontagságos életútja nemcsak elbűvölő példája a női erőnek, hanem örök inspiráció minden kislánynak is, aki hátrányos helyzetből igyekszik kitörni. 

Kicsit másképp nyúlt a témához a magyar kifutón először bemutatkozó szerb tervező, Mihano Momosa, aki a nagy virágok kavalkádjában ünnepelte a női erőt.
 
Mihano Momosa show
Fotó: HFDA/The Sparkle Content   
 
Kerényi Virág show-ját mindenki úgy várja, mint egy orgia extatikus csúcspontját, ami itt az alkotás, a látvány és a zene egységében megtestesülve került újra a divathét kifutójára.
 
Kerényi Virág show
Fotó: HFDA/The Sparkle Content 
 
 
Rea Milla Kerényi Virág kreációjában
Fotó: MTI/ Balogh Zoltán
 

NEW GENERATION 

Van egy rendkívül pozitív jövőképem, aminek a nyomait szeretem a divat jelenségeiben is feltérképezni. Az asalon.hu révén évek óta rendszeresen működöm együtt a legfiatalabb generációk tagjaival. Minden új, a felnőtt létbe érkező belépővel tapasztalom az egyre korábban kezdődő önreflexiót, a tudatosságra, a lelki fejlődésre, az önmegvalósító életre és a teljes szabadságra való törekvést.
Ha nem b...sszuk el valami sz..rral, akkor ez olyan pozitív átalakulásokat tud előídézmi, amit egyelőre nehéz elképzelnünk. Véleményem szerint teljesen el fognak tűnni a 8 órás munkakeretek. A természeti élmények utáni vágyódás, a belső, spirituális értékek felerősödése egyszerre lesz hajtóereje és eredménye ezeknek a változásoknak.
 
Amikor a legfrissebb végzősök kollekcióit nézem, mély, öngyógyító folyamatokat látok, ami az emberi felemelkedés alapja.
 
New Generation Collective Show
Fotó: HFDA/The Sparkle Content

Megvilágosodás 

 
Idén is megvolt a kedvenc modell, a legátütőbb kollekció, a legszebb üzenet, a legemlékezetesebb zene és a legjobb helyszín is. Ez utóbbi akkora vallási áhítatra késztetett, hogy majdnem belesétáltam bakancsban és kötött ruhában, mint egy keresztelő kútba.

A Pelso kollekcióját ugyanis a Szépművészeti Múzeumtól nem messze, a Széchényi fürdő egyik, közönség elől elzárt, két medencés, termálvizes terében mutatták be.
 
Széchényi fürdő
Fotó: HFDA/The Sparkle Content

A teljes búcsút ebben az esetben akkor érhettük volna el, ha az egész fashion week úgy ahogy van, pucéran belesétál a vízbe.
 

Biztos vagyok benne, hogy spirituális élmény lett volna belőle.

 
 
A kollekciókról készített, személyes hangú beszámolóink hamarosan érkeznek nemcsak tőlem, hanem az asalon.hu-n külsős íróként most debütáló, új szerzők tollából is.

STAY TUNED!
 
SZCZYGIEL (PL), TONIA (UA)
HFDA/The Sparkle Content 
______
Nyitókép: Kerényi Virág nyitó lookja
Fotó: MTI/ Balogh Zoltán



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek