Bezárás

Keresés

Bezárás

„Én idő” az Andrássy úton – A MEtime showroom megnyitóján jártunk

Vanyovszki Mária

Úgy tűnik, az Andrássy út lehet a hazai divattermék rajongók beszerző körútjának új célpontja. Már régebb óta itt működik a Zigi Brand és a Non+ márka showroomja; tavaly, év végén itt nyitott a Prieston by Noémi Nagy, szombaton pedig a MEtime Showroom.

A Kodály körönd közelében található, első emeleti lakás ideális helyszín egy ilyen több tervezős összefogásra, a termékek prezentálására, rendezvények vagy kisebb összejövetelek szervezésére és úgy általában a helyi termékek népszerűsítésére.

A tervezők közül az Alexander Richard márkát ismertem jobban, a meghívás is tőlük érkezett. Ricsi három éve indította a brandet, egyedi táskái mellett unisex, férfi és női ruhadarabokat egyaránt készít.
 
 
Sokat dolgozik megrendelésre is.
 

Az ISAAN márkát tavaly indította el Iszak Eszter, aki igazi multitalentként fogott bele a tervezésbe, majd a márkaépítésbe. Mindamellett hogy ő a termékeinek az arca, keményen dolgozik minden kollekción: a szakma alapjait élesben elsajátítva folyamatosan keresi a kihívásokat, így pl. ő maga hatja fel a terveihez megálmodott anyagokat és a szükséges, speciális eszközöket. Beszélgetésünk után is egyből a varrónőjéhez igyekezett.
 
 

Metcalf Éva itthon elsőként indította el azt az öltözködési vonalat, melyben anyák és gyerekeik igényes összhangot adhatnak a megjelenésüknek is. A Me&my Mummy darabjai mostantól szintén könnyen elérhetőek itt, a Kodály Köröndnél.
 

A showroom megálmodója, aki az ingatlant is találta, Elek Bettina. Az ő elképzelésére épült az “énidőzés”, melynek alapja, hogy a showroomba betérve az ajtón túl felejtsük a hétköznapok terheit, majd önmagunkra koncentrálva töltsünk kellemes időt jó emberek és általuk készített igényes termékek társaságában.
 
 
Saját ruhamárkájának, a CABALA-nak is ez a lényege: minden darabot egy pozitív gondolattal vagy motiváló üzenettel lát el. A showroomban található színes ruhái mellett újabban lakás kiegészítőkön, párnákon keresztül is küldi pozitív energiáit.
 
 

A showroom egyedi kínálatát erősítik ORSOLYA DARCSI köntösei, aki az utcai és alkalmi öltözékek mellé az otthoni, igényes viselet ruhatárát alkotta meg. Kellemes színek, finom formák, minőségi anyagok jellemzik a márkát. Köntösei egy exkluzív esküvő különleges darabjai lehetnek, amikor a női részleg a koszorúslányokkal ilyen csodákban pezsgőzve készül a szertartásra.
 

A Woody wood sunglasses  és a Wood4U révén a hazai gyártású napszemüveg, illetve optikai szemüvegkeret is képviselteti magát. Zsolt és Krisztián kizárólag minőségi anyagokból kézzel készített egyedi tervezésű és kivitelezésű napszemüvegeket és optikai kereteket készít, széles szín és formaválasztékban.
 
 

Három ékszer márkát is találunk a kínálatban:
A L'arbre design egyedi fából és ékszergyantából készült statement ékszerei tökéletes kiegészítői az egyszerű alapdaraboknak is, akár egy sima farmer-póló szettet is garantáltan stílusossá tesznek.
Magasházi Juli MJ glass design-ra keresztelt márkája olyan üvegékszereket kínál, melyekben a hétköznapokon kívül, akár egy estélyen is csilloghatunk.
 
       

Tia Design Ékszer zsinór- és fonalékszereket készít a szivárvány összes színében.
 

Rácz Mariann és Nagy Tímea közös márkája, a Phi Kozmetikum révén a bőrápolásban is segítséget nyújt a csapat.
 
 

A showroomban megtaláhatóak még Mesz Anita márkája az M.A. Art Pictures minimalista, egyedi tervezésű vászonképekei és Wagensommer Gabriella sajátos világú illusztrációi és festményei.
 
 
 
Fotók: Benecz Róbert és jómagam.
 
Még több a kép a megnyitóról: 
 
 



Hasonló hírek