A múltbéli stílusikonokat felvonultató listámon kiemelt helyen szerepel Hedy Lamarr, osztrák-magyar származású, amerikai színésznő. A hangosfilmek egyik első sztárja kevésbé a filmművészet, sokkal inkább a feltalálók történetébe írta be magát. Neki köszönhetjük azt a technológiát, amivel lehetőség nyílt a GSM hálózatok, a WiFi, WLAN, Bluetooth és GPS kommunikációs rendszerek létrehozására.

Ismerjétek meg ti is a történetét!

Ifjúkor: Bécs, Ausztria

Hedy Lamarr Hedwig Eva Maria Kiesler néven született Bécsben, 1914. november 9-én. Apja Emil Kiesler jómódú bécsi bankár (1880), édesanyja Gertrud Lichtwitz (1895) Budapestről elszármazott, zsidó származású koncertzongorista volt.

A tehetős, felvilágosult, nyitott család úgy döntött, a kislányt nem járatják iskolába; négy éves korától házi tanítók oktatták. A gyermeki magabiztosságában kezdetektől jól támogatott képességeket fejlesztve tíz évesen már négy nyelven beszélt folyékonyan. Miközben nagyszerűen zongorázott és táncolt, kiválóan teljesített matematikából és fizikából is.

16 éves volt, amikor az osztrák főváros egyik legnevesebb, Max Reinhardt vezette színiiskolájába kezdett járni. A híres rendező hamar felfigyelt rá, előbb egy kisebb szerepet adott neki, majd 17 évesen már a Geld auf der Strasse (Pénz az utcán) című filmben egy komolyabbat is játszott. A világhírt Gustav Machatý cseh rendező Eroticon címmel 1929-ben forgatott némafilmjének 1933-as hangos változata, az Extase (Extázis) hozta meg, amelyben a fiatal lány arca premier plánban látható orgazmus közben, majd egy rövid fürdőzős jelenetben – nagytotálban – meztelenül mutatkozik.

A film a merész jelenetekkel nagy port kavart. Az Extase vetítését számos országban betiltották, köztük az Egyesült Államokban is, ahol a Tisztesség Légiója bojkottálta. Állítólag még XII. Pius pápa és Adolf Hitler is hozzászólt a felháborító merészséghez.

Az egyre népszerűbb, páratlan kisugárzású, fiatal színésznőbe szerelmes lett egy osztrák milliárdos, Friedrich Mandl. Az ekkor még mindig csak 19 éves Hedwig szülei nyomására és a kb. 14 év korkülönbség ellenére 1933. augusztus 10-én hozzáment a milliárdos fegyvergyároshoz. Az esküvőt a bécsi Károly-templomban tartották, Hedwig zsidó vallásáról a katolikusra váltott.

A történet érdekessége, hogy Mandl fasiszta volt, és jelentős vagyonát a Harmadik Birodalommal való fegyverkezéssel, valamint Hitlerrel és Benito Mussolinivel való szoros kapcsolata révén szerezte.

Hedwig maga is fontos vezetőkkel találkozhatott a bécsi impozáns vacsorákon, amiken férjével gazdag gyáriparosok társaságában vettek részt. Az itt szerzett tapasztalatok és információk meghatározóak lehettek későbbi találmányainak kifejlesztése során.

Hedwig ugyanis annyira okos volt, hogy ezt nagyon jól tudta titkolni.

A vacsoraasztal körül ülők közül senki sem sejtette, hogy ez a gyönyörű, fiatal nő bármit is megért a szakmai beszélgetéseikből. Butuska széplányt láttak benne, s erre a véleményre ő is ráerősített, amikor elhíresült kijelentését tette:

„Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj, és nézz bután.”

A vacsorák mellett Hedwig rendszeresen elkísérte férjét nagy fegyverbemutatókra és vásárokra is, ahol megismerkedett a fegyverek tervezésével és a modern haditechnológiákkal.

A nő szépsége és feltűnése a férfiak körében a férjet egyre féltékenyebbé tette. Mandl a filmes karriert egyáltalán nem támogatta. A híres Extase összes példányát megpróbálta felvásárolni, majd egy idő után feleségét szinte elzárva tartotta egy villában. 

Hedwig Eva Maria Kiesler/Mandl a német megszállás zűrzavarában tudott innen megszökni. 

Franciaországba indult, innen az Egyesült Királyságba érkezett, majd Londonban felszállt a Normandie nevű hajóra, az Amerikai Egyesült Államok felé.

Ez az út többszörösen meghatározta a jövőjét. Itt találkozott ugyanis Louis B. Mayerrel, a híres Metro-Goldwyn-Mayer stúdió társalapítójával, aki azonnal meglátta a potenciált a fiatal, európai színésznőben, és szerződést ajánlott neki. Új nevét is az út során találták ki, amit egy másik színésznő, Barbara La Marr tiszteletére választott.

Így érkezett meg Amerikába, a lehetőségek hazájába Hedy Lamarr.

A hangosfilmek első éveinek sztárjaként szépségével és kisugárzásával azonnal megnyerte magának a közönséget.

Megjelenésével egy csapásra átformálta a frizuradivatot is.

Az 1938-as Algiers című filmben Charles Boyer oldalán óriási szenzációt keltett a barna hajú színésznő. A szőke haj akkori trendjével szembemenve hirtelen mindenki barna hajat szeretett volna, ugyanolyan elválasztással középen, amilyen Hedy Lamarr-nak volt.

Újra divatba hozta a kalapviseletet, és neki köszönhetjük a mindenféle fejfedők népszerűsítését is, legyen az turbán, sál, vagy egyéb izgalmas megoldásban használt kendő.

Mindeközben színészi játékában végig az addig jól bevált dekoratív kellékszerepnél maradt. Így ismerte meg a világ a legnagyobb kereskedelmi sikert hozó, Cecil B. DeMille rendezte Sámson és Delila című filmben is.

A feltaláló születése

A “szép, buta lány” inkognitója mögül a második világháború idején lépett ki.

Lamarr a híradásokból tudta, hogy a pontatlan célmeghatározás miatt a szövetségesek sok torpedót pazarolnak el a tengereken. Egyik nap váratlanul megjelent egy amerikai katonai fejlesztő laboratóriumban, ahova a férjétől elemelt tervrajzokat, és a bécsi összejövetelen és fegyverbemutatókon megszerzett tudását is magával vitte.

Tudományos eredményei szempontjából az 1940-es év lett meghatározó, pontosabban a szeptember 17-ei és 18-ai események. Ekkor történt, hogy egy német U-Boot elsüllyesztette a City of Benares-t, a brit civileket Kanadába evakuáló hajót. A halottak száma 258 volt, köztük 77 gyerek, ami nagyon megérintette a feltaláló színésznőt.

Lamarr ötletének lényege, hogy a lehető legpontosabban irányíthassák a rakétákat, miközben védjék meg a jelet az ellenség interferenciáitól és elfogásától.

A zseniális találmányt végül nemcsak tudásának, hanem egy véletlennek is köszönhette.

Egy vacsorán ismerkedett össze George Antheil avantgárd zongorista-zeneszerzővel, aki a zene szokatlan megközelítéséről volt ismert, többek között Orson Welles-szel is dolgozott a The Lady from Shanghai  zenéjén.

A zeneszerző az endokrinológia szakértője is volt, három könyvet publikált a mirigyekről, így Hedy először azzal ment oda hozzá, hogyan tudná megnagyobbítatni a melleit, amit Louis B Mayer, a MGM társtulajdonosa javasolt neki.

Búcsúzáskor Hedy rúzzsal írta fel a telefonszámát a kocsi ablakára. 

A közös vacsorán ugyanakkor már egyáltalán nem a mellnagyobbítás volt a téma, hanem a szövetségesek támogatása a háborúban. Ekkor derült ki az ausztriából kiszökött "butácska" színésznőről, hogy kifejezetten sokat tud a Harmadik Birodalom új lőszereiről, a különböző titkos fegyverekről, amelyek közül néhányat ő maga talált fel...

Lamarr tehetsége és Antheil zongorákkal kapcsolatos tapasztalata vezetett az FHSS rendszer kifejlesztéséhez, amely perforált papírszalagok felhasználásával lehetővé tette a torpedókat irányító rádióhullámok frekvenciájának ugrásszerű megváltoztatását.

Eredetileg Antheil csupán egy 16 darab mechanikus (lyukszalagos) zongorára írt művet akart szinkronizálni. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlő találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.

A kidolgozott találmányt titkos kommunikációs eszközként (Secret Communication System) nyújtották be a National Inventor's Council-hoz (Országos Feltalálói Tanács) 1940 decemberében. A szervezet elnöke, a  General Motors kutatási igazgatója, Charles E. Kettering vetette fel a szabadalmaztatás ötletét.

A Kaliforniai Műszaki Egyetem egy elektrotechnika professzorának segítségével előkészítették, majd szabadalmaztatásra terjesztették elő a találmányt. A szabadalmat 1942. augusztus 11-én kapták meg az Amerikai Szabadalmi Hivataltól.

A „Titkos Kommunikációs Rendszer” lényege, hogy a ma frekvenciaugratásos adásmódnak nevezett módszer segítségével a torpedókat irányító rádiócsatornát megvédjék a felderítés és a zavarás ellen, ezzel pedig a tengeri célpontok ellen indított torpedók találati valószínűsége növelhetővé vált.

A találmányt felajánlották a haditengerészetnek, de az eljárást csak 1957-ben, a szabadalmi oltalom lejárta után két évvel vette elő a Sylvania Electronic Systems Division cég, és 1962-ben, a Kuba elleni tengeri blokád idején alkalmazták először a blokádban résztvevő hajókon.

Az egyidejű frekvenciaváltást (frequency-hopping) a haditengerészet csak 1985-ben tette hozzáférhetővé a civil alkalmazások számára, amivel Antheil és Lamarr a mobil, Bluetooth ésa WIFI technológiák feltalálói lettek.

Találmányuk elengedhetetlen a mai vezeték nélküli és mobil kommunikációs technológiák területén.

Antheil korán, 1959-ben meghalt, de Hedy, aki 2000-ig élt, folytatta a fejlesztést. Hollywoodban kis laboratóriumot vezetett és „ingázott” a tudomány, a film és a szépségipar között.

Neve színésznőként szinte teljesen feledésre merült volna, személyének újbóli „felfedezésére” a találmány nyilvánosságra hozatala után került sor.

A kilencvenes évek óta „Lady Bluetooth”-ként hivatkoznak rá.

Találmányáért 1997-ben megkapta az Electronic Frontier Foundation, a technika úttörőjének járó kitüntetést. Ő volt az első nő a történelemben, aki a "Feltalálók Oscarját" azaz a BULBIE Gnass Spirit of Achievement Bronze díjat is megkapta.

Időskorában érdekes pereskedésbe bonyolódott az egyik számítástechnikai céggel. A 1990-es évek elején a Corel nevű szoftvervállalat a Corel Draw 8 grafikai szoftverének csomagolására Hedy Lamarr egy retusált fényképét használta az engedélye nélkül. Végül peren kívüli megegyezés született, s a Corel jogosultságot kapott a kép használatához.

Hedy Lamarr élete rendkívül színes és sokoldalú. Mindeközben ugyanis hat férje volt, három gyereke, és nem tudjuk hány szeretője.

Utolsó éveiben visszavonultan élt Floridában. Dúsgazdagon halt meg 2000. január 19-én Orlandóban. Végakaratának megfelelően hamvai egy részét a bécsi erdőben szórták szét; az osztrák főváros központi temetőjében pedig díszsírhelyet kapott.

Születésének évfordulója, november 9. a Feltalálók Napja lett a német nyelvű országokban, így Svájcban, Németországban és Ausztriában.

Bécs városa 2018 óta adja át a Hedy Lamarr-díjat, ami olyan nőket illet, akik a digitális világ területén alkotnak maradandót. 

A kortársak Hedy Lamarrt butának, a külsejével élő, üres szépségnek látták. Ehhez képest a világ, ahogy ma ismerjük, elképzelhetetlen lenne a találmánya nélkül.