Bezárás

Keresés

Bezárás

« Vissza

Szexi bikini és tangapapucs - Ha azt hinnéd, a nagymamád kevésbé volt menő mint te!

Vanyovszki Mária

Bár a modern bikini megjelenését 1946-tól datálják, i. e. 1400 körülről származó görög vázákon és festményeken is láthatunk már atletizáló nőket, akik ilyen öltözéket viseltek. Rómából is számos ábrázolást ismerünk, ráadásul ezek többsége már fürdőző, ill. a tengerparton sütkérező nőket jelenít meg a mai bikinihez hasonlatos viseletben.
 
A szicíliai Villa Romana del Casale nevű római villa mozaikja bikiniben sportoló nők ábrázolásaival
i. sz. 300 körül
 
A modern bikinit Louis Reard mérnök mutatta be Párizsban, 1946. július 5-én. A nevét a Marshall-szigetek részét képező Bikini-atollról kapta, mivel Reard úgy gondolta, az ott végzett kísérleti atomrobbantásokhoz hasonló hatást válthat ki a férfiakból.
 
1959, ROMÁNIA, Eforie Nord, tengerpart
Rozsos István és Géczi Dorottya színművész házaspár
orig: ROTHMAN CSALÁD
 
A Reard által tervezett ruha Jacques Heim ötletének továbbgondolása volt, aki két hónappal korábban mutatta be „a világ legkisebb fürdőruháját”, amit (mérete miatt) „Atom”-nak (Atome) nevezett el. Ennek kettéhasításával alkotta meg saját változatát Reard, amelynek bemutatásához csak nehezen talált modellt. Végül Micheline Bernardini, a Casino de Paris sztriptíztáncosnője vállalta el a feladatot.
 
Tizenöt évbe telt, amíg a bikinit az Egyesült Államokban is elfogadták. 1951-ben még kitiltották a Miss World szépségversenyről. 1957-ben Roger Vadim filmje, az And God Created Woman hozta meg a nagy áttörést, amelyben Brigitte Bardot első színésznőként bikiniben jelent meg a vásznon, majd 1960-ban Brian Hylanddala, az Itsy Bitsy Teenie Weenie Yellow Polka Dot Bikini szabályos divathullámot indított el. Az 1962-ben bemutatott Dr. No-ban Ursula Andress már a legnagyobb természetességgel viselte.

1957, DÖMÖS a hajóállomás melletti partszakasz
Nicole Courcel francia filmsznésznő Dömösön, a Fekete szem éjszakája című film forgatásakor
orig: KOTNYEK ANTAL 
 
A Fortepanon fellehető képek tanúsága szerint a kétrészes fürdőruha konszolidáltabb kisnadrággal itthon bátran vállalt párhuzamos viselet volt az egész alakos fürdőruhák mellett már az ötvenes években is.
1950
orig: BAUER SÁNDOR
 
Igaz, itt a gyerekek épp elég feltűnően bámulják a szettet:
1955, KECSKEMÉT Széktó-fürdő
orig: GYÖNGYI
 
Az alábbi képen szeretném felhívni a figyelmet a kendőre:
1957
orig: LIPOVITS KÁROLY
 
A verhetetlen pöttyös:
1958
orig: KINA 
 
Ezt a dzsungelmintásat azonnal kérem:
1959
orig: Fortepan 
 
Mesteri pózolás háttérben érkező mozdonnyal:
1959
orig: Németh Tamás 
 
 
Gellért fürdő:
1960
orig: Bauer Sándor 
 
Nemcsak vízparton, de mezőgazdasági munkák során is alkalmazott viselet:
1960
orig: MORVAY KINGA / MORVAY LAJOS felvétele
 
Simán megfér a konszolidált kisruha mellett laza, hétvégi összejöveteleken is:
1960
orig: Fortepan
 
Sportos, kockás vagy minifodros, világos darab, de mindenképp tökéletes frizurával társítva:
1961
orig: MHSZ 
 
Érdemes megfigyelni a férfiak öltözékét is. Kedvencem ez az összehangolt, matrózcsíkos felső, ill. a baloldali fiatalember tekintete:  1964
orig: Németh Tamás
 
Ezt a képet nem is annyira a két bikini, mint inkább a bicikli miatt tettem be a válogatásba. Vizibicikli 2.0:
1968, Balatonaliga
orig: MHSZ
 
Kíváncsi vagyok, ki lehet a bikinis hölgy.  Olyan ismerős!

1969, BULGÁRIA SZENT KONSTANTIN ÉS ELENA (ekkor Druzsba), tengerpart
orig: URBÁN TAMÁS
 
 
A hatvanas évek végéről az alábbi reklámfotó is jól mutatja, ekkorra mennyire elfogadott és közkedvelt viselet már a falatnyi takarás:
1969, MAGYARORSZÁG a Palma Gumigyár reklámfotója.
orig: FERENCVÁROSI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY
 
És végül zárásként egy bónusz: rendkívül trendi szett 1971-ből, Pollermann Judittól:
 
 
1971, DUNAKESZI repülőtér
Pollermann Judit vitorlázórepülő, ma a női válogatott keretedzője, aki polgári foglalkozása szerint iparművészeti textiltervező-művész.
orig: MHSZ
 
_________
Nyitókép: 1967. DÖMÖS jobbra a Mindszent-kápolna, a Duna túlpartján a Szent Mihály-hegy. 
Forrás: Fortepan, orig: MHSZ
 
Képek: Fortepan
Egyéb forrás. Wikipedia 


 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések