Bezárás

Keresés

Bezárás

25 év a magyar divatszakmában

A program a divattervezés talán egyik legizgalmasabb oldalába enged bepillantást. 
 
A meghívott vendégekkel arra a kérdésre keresik a választ, mi volt a siker titka a divatiparban a rendszerváltás előtt, és milyen tudásokra volt és van szükség ahhoz, hogy egy divatcég a rendszerváltástól máig szakadatlanul és sikeresen üzemeljen.
 
Meghívott vendégek: Pataki Ági, filmproducer, ex-modell, a Váci utca 10. butik egykori alapítója és tulajdonosa és az idén 25 éves Artista Stúdió tervezői.

A Körforgásban című kiállítás-sorozatot az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztálya indította útjára. A múzeum Üllői úti főépületének rekonstrukciója idején különösen fontos, hogy a gyűjtemény raktárban pihenő darabjait is mozgásban tartsuk. A sorozat keretében arra kérnek kortárs dizájnereket, hogy miután megismerkedtek a múzeum nemzetközi színtéren is páratlanul gazdag gyűjteményével, válasszanak ki egy tárgyat, tárgycsoportot, ami munkájukat inspirálja, és azokra reflektálva hozzanak létre saját dizájnt. A múzeumi gyűjtemény inspirációja nyomán született dizájn maga is a gyűjtemény részévé válik, mely a jövőben további kiállítási relációkra nyújt lehetőséget.

A sorozat első kiállítója az Artista Stúdió, mely 2018-ban ünnepli fennállása 25. évfordulóját. Az Artistát 1993-ban hat tervező hozta létre, ma hárman alkotják a csapatot: Imre Katalin, Rácz Nóra és Stampf Katalin. A tervezők a MOME-n szereztek diplomát, de tanultak a milánói és a brightoni egyetem divat szakán is. A budapesti mellett 2006-ban nyitották meg a bécsi múzeumi negyedben dizájnüzletüket.

Időpont: 2018. november 29. 18:00
Helyszín: Ráth György-villa (1068 Budapest, Városligeti fasor 12)

A résztvevők száma a villa adottságai miatt korlátozott.

További részletek: www.imm.hu/korforgasban_artista



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló események