Hlynur Pálmason A legfehérebb nap és az Isten földje című filmekkel már bizonyította, hogy az egyik legeredetibb hangú kortárs izlandi rendező. Legújabb filmje, a Cannes-ban debütált, majd hazája által Oscarra nevezett A szeretet, ami megmarad humorral és finoman adagolt szürrealizmussal mutatja be a természet és az emberi kapcsolatok törékeny egyensúlyát.
Anna és Maggi bár már nem élnek együtt, továbbra is közösen nevelik három gyermeküket egy izlandi kisvárosban. Anna, miután elveszíti korábbi műtermét, új helyen próbálja folytatni alkotói munkáját. Maggi halászként dolgozik, hosszú időt tölt a tengeren, de amikor hazatér, igyekszik minél több időt együtt tölteni a családdal. Ahogy az évszakok váltják egymást, a mindennapi életükből lassan egy új egyensúly rajzolódik ki. Bár kapcsolatuk megváltozott, a köztük lévő szeretet és összetartozás továbbra is az életük része.
A szeretet, ami megmarad május 14-től látható országosan a mozikban, forgalmazója a Mozinet.