2018. szeptember 15. 10:00 - 2018. október 13. 18:00
Az Alliance Française 7. nemzetközi fotóversenyének témája és címe “A divat és az öltözködés”.
A ruha teszi az embert, sőt, nagyon sokat el is árul az emberről: az öltözködéssel meg tudjuk mutatni a társadalomban elfoglalt szerepünket, megmutathatjuk, hogy hova tartozunk, szimbolizálja az identitásunkat, kitűnhetünk vele a tömegből, kifejezhetjük az ízlésünket...
Hagyományos, ünnepi, ünneplős, sporthoz használt vagy a vallást kifejező viselet stb.: minden helyzethez más és más ruha illik (attól függően is, hogy milyen generációhoz és nemhez tartozunk, hány évesek vagyunk, hol és milyen korban vagyunk...). Ha pedig az öltözetünk még divatos is, azzal azt is kifejezzük, hogy meg szeretnénk felelni az esztétikai és a társadalmi elvárásoknak.
A 7. alkalommal megrendezésre kerülő verseny célja, hogy az öltözködés sokszínűségén keresztül bemutassa a kulturális örökségek, öltözködési gyakorlatok és ruhák sokszínűségét, mindezen túlmenően pedig a világ sokszínűségét.
Amikor Magyarország első ízben vett részt a versenyen, rögtön meg is szerezte a második díjat a pécsi Alliance Française egyik jelentkezőjének művével, ezen kívül pedig egy miskolci és egy győri versenyző is kapott díjat.