Bezárás

Keresés

Bezárás

Képzőművészeti élmény vagy hétköznapi kiegészítő? - EOSinE 2016. tavasz-nyár

Amikor találkozom egy új kollekcióval, szinte mindig művészeti alkotásként, a tervező önkifejezésének eredményeként tekintek rá; így mielőtt írni kezdek róla, a szubjektív élmény megélése mellett az objektív megismerés következik: utánanézek az alkotónak, korábbi munkáinak; megtudakolom az aktuális kollekció inspirációs hátterét, az alkalmazott technikákat stb.

Most viszont, amikor Bozsik Szilvia márkájának, az EOSinE-nak az új kollekcióját megláttam, tudtam, hogy ez itt nem lesz elég; ideje művészettörténeti tanulmányaim esztétikai színelméleti kurzusát feleleveníteni.
Jelen esetben ugyanis a táskákon megjelenő, szépművészeti igényű festés túlmutat az úgynevezett divaton, és megérne egy komolyabb műelemzést.

Már a márka névválasztása is jelzi a magyar iparművészethez való szoros kapcsolódást.

Az eozin (régebben: eosin(e), magyarul hajnalpír) az aranyszíntől a rózsabogár-zöldig színjátszó, fényesen csillogó kerámiamáz, amit először a gubbiói porcelángyár, majd Zsolnay Vilmos pécsi gyára tett világhírűvé. Érdekessége, hogy a színt nem a festék okozza, hanem a fénytörés. Hasonlóan különleges színélménnyel találkozunk az EOSinE táskáknál.

Bozsik Szilvia márkájának, az EOSinE-nak 2013-as indulása óta immár védjegyévé vált a tervező által kikísérletezett felületkezelés. A valódi bőrt egy általa kifejlesztett bőrfestési eljárással készíti, így minden egyes irizáló, színes felület egyszeri és megismételhetetlen.

A 2016-os tavaszi nyári kollekcióját a fénytörés és a víztükör reflexiója inspirálta. A fémes, festői effektek megtörése és néhol véletlenszerű egybeolvadása hűen adja vissza ezt a vizuális jelenséget. A víztükör látványa sosem homogén árnyalatokat mutat, hanem megannyi színben és tónusaikban pompázónak érzékelteti ezeket, és a hullámzás is különbözőképpen töri meg a víz felszínét.
 
A legújabb kollekciót két színállás jellemzi. Az egyiken a zöldes és óarany árnyalatok jelennek meg karöltve, a másikat pedig a bézs és lazac, ezüstös tónusok kavalkádja jellemzi.
A táskákat az egyszerű, letisztult geometriai formák jellemzik, melyeken a minta szabadon érvényesülhet.
 
 

A kollekció tökéletes példája annak, hogyan lehet művészeti értéket és élményt a mindennapjaink részévé tenni, a lélek örömére. A fazonok tekintetében a tervező ugyanis megtartotta az eddigi kollekciókban már bevált és keresett formákat, természetesen kiegészítve, továbbgondolva azokat.
 
 

Így a jól ismert és szeretett clutch kapott egy kényelmes fogót, amin átbújtathatjuk kezünket.

Az előző, őszi-téli szezonban debütáló – és nagyon keresett – egy kézi fogópánttal és egy hosszabb, levehető pánttal készülő táska a közepes méret mellett most mini változatban is megjelenik.

A kampányképeken a főszerepet a táskák kapták, de nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a modellen látható ruhák, melyek szintén Szilvia munkái, milyen finoman és elegásan, bár elvileg a háttérben, mégis a táska mintázattal párbeszédben nagyon szép harmóniát alkotnak.
 

A darabok megtalálhatóak a MESH Designer Store-ban (1052, Budapest, Párizsi utca 6/b)

https://www.facebook.com/EOSinE.bags
E-mail: info@eosine.hu;

Kreditek:
fotó: Boglár Peruzzi Oláh
smink: Varga Alíz
haj: Ivan Lazarciuc
modell: Kiss Bettina
ruhák és kiegészítők: EOSinE
 
Címkék: 2016_SStáska



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések