Bezárás

Keresés

Bezárás

« Vissza

Amikor a jelenlét a leghatékonyabb eszközünk - Gyülekezéseink...

Vanyovszki Mária

Ez a fotó nem tegnap készült, hanem harminchat évvel ezelőtt. 1988. június 27-én azért gyűltek össze az emberek a Hősök terén, hogy a román diktátor, Ceaușescu erdélyi falurombolása ellen tüntetessenk. 
 
Van olyan barátnőm, aki abban az évben született, és olyan is, aki hozzám hasonlóan, 11 évesen azzal a félelemmel feküdt le egy kis erdélyi faluban minden este, hogy másnap hajnalban az édesanyja helyett lehet egy buldózer fogja ébreszteni.
 

Történelmet állítólag azért is tanulunk, hogy ne ismételjük meg ugyanazokat a szörnyűségeket.

 
Ahogy a divat ciklikus változását egyfajta spirális ívelésként követhetjük nyomon, a társadalmi és a politikai fejlődésnek is mindig van egy a 20-30 évvel ezelőtti "trendekhez" való visszatérése. Nem pont ugyanazokat a cuccokat és hajformákat viseljük, hanem egy kicsit megspékelve, a majd mi jobban tudjuk bölcsességével eltelve új variációkat kreálunk. 
 
Jelen képes összeállításunk a múlt hőseinek és tévelygőinek egyaránt emléket állít. 
 

1914 

 
Szónoklat és tüntetés a háború mellett az I. világháború kitörése után 1914. augusztus elején.
Fortepan / Országos Széchényi Könyvtár /Müllner János
 

1928- 1929 

 
Trianon elleni tüntetés a szegedi Városháza előtt 1928. május 20-án.
Az erkélyen lord Rothermere fia, Esmond Harmsworth beszél. 
Fortepan/ Fődi Gábor
 
 
Szent Gellért tér, Trianon elleni tüntetés. Háttérben a Gellért-hegy oldalában a Sziklakápolna.
Fortepan/Album009
 

1945

Kolozsvár - 1945
Fortepan / Dőri András
 
 
Kolozsvár, Fő tér, háttérben Hunyadi Mátyás emlékműve és a Szent Mihály-templom - 1945
Fortepan / Dőri András
 

1956 

 
Rákóczi út - Nagykörút kereszteződés, Sztálin szobor a feldarabolása előtt - 1956. október 23.
Fortepan/Franz Fink
 

Az '56-os forradalomról készített korábbi összeállításunk visszanézhető itt:
"Eta, hát mit csináljak velük?" - Emlékezés '56-os hőseinkre képekben és szavakban
 

1971 

 
Párizs - 1971
Fortepan / Urbán Tamás
 

1988

 
Bajcsy-Zsilinszky út, a március 15-i ünnepség és politikai demonstráció résztvevői, csokornyakkendővel Tamás Gáspár Miklós. Háttérben az Andrássy út (Népköztársaság útja) sarkán a Stein-palota.
Fortepan / Horváth Ernő
 
Hősök tere, az erdélyi falurombolás elleni tüntetés 1988. június 27-én.
Fortepan / Gábor Viktor 
 
Vörösmarty tér, tüntetés a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítése ellen, 1988. szeptember 12-én.
Fortepan/Hegedűs Judit
 
Budapest - a Báthory utca és a Hold (Rosenberg házaspár) utca kereszteződésénél található tér, szemben az Aulich utca a Szabadság tér felé nézve. A gépkocsi mögött kissé balra, előtérben a gumibotos rendőrök által lefogva Orbán Viktor, későbbi miniszterelnök.
Fortepan / Jakab Lajos
 

1989

 
Vörösmarty tér, Vaclav Havel csehszlovák író szabadon bocsátásáért rendezett tiltakozó gyűlés 1989. március 2-án.
Fortepan / Vimola Károly
 
Vörösmarty tér, Vaclav Havel csehszlovák író szabadon bocsátásáért rendezett tiltakozó gyűlés 1989. március 2-án. Háttérben a Gerbeaud (Vörösmarty) cukrászda látható. 
Fortepan / Vimola Károly
 
 
Szabadság tér, tüntetés az MTV székháza előtt 1989. március 15-én.
Fortepan / Vészi Ágnes
 
Budapest - Kígyó utca a Ferenciek tere (Felszabadulás tér) felé nézve. A március 15-i megemlékezés és békés tüntetés résztvevői.
Fortepan / Marics Zoltán
 
Stefánia (Népstadion) út 22., éhség- és ülősztrájk a csehszlovák nagykövetség előtt 1989. augusztus 22-től, tiltakozva az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás évfordulóján tartott előző napi prágai, Vencel téri rendszerellenes tüntetés szétverése és a Fidesz képviselõinek õrizetbevétele ellen. 
Fortepan / Szigetváry Zsolt
 
 
Romániai forradalom 
Kolozsvár - Kossuth Lajos utca (Bulevardul 21 Decembrie 1989), balra a Bocskai tér (Piata Avram Iancu), tüntetés a Román Kommunista Párt helyi székháza (később Megyeháza) előtt. 
Fortepan/Album047
 
Romániai forradalom 
Kolozsvár - Bocskai tér (Piata Avram Iancu) - Kossuth Lajos utca (Bulevardul 21 Decembrie 1989) sarok, háttérben a Postakert utca (Strada Cuza Vodă) torkolata, tüntetés a Román Kommunista Párt helyi székháza előtt. 
Fortepan/Album047
 
 
Budapest - Rákóczi út az Astoria felé nézve. A romániai forradalom győzelmének hírére összegyűlt emberek.
Fortepan / Várhelyi Iván
 
Ferihegy - 1989. augusztus 21-én a Vencel téri tüntetés során őrizetbe vett Deutsch Tamás és Kerényi György (középen) szabadulásuk utáni hazaérkezése.
Fortepan / Szigetváry Zsolt
 
____
Nyitókép: Fortepan / Máriás Móni - Hősök tere, háttérben a Műcsarnok. Az erdélyi falurombolás elleni tüntetés 1988. június 27-én.
Címkék: Fortepanmúlt



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések