Bezárás

Keresés

Bezárás

« Vissza

“Bátrabban fogalmazok, és még egyszerűbben” - Interjú Hajós Kristóffal

Vanyovszki Mária

A hangja gyógyító, a zenéje változatos, a megjelenése egyre dizájnosabb… Ma debütáló új dala apropóján Hajós Kristófot, a hat éve Amszterdamban élő magyar zenészt kérdeztük munkáról, boldogságról, öltözékekről.


A The Unbending Trees utolsó (2014-es) lemeze, a Meteor révén kapcsolódtunk újra össze. Hogyan változott az alkotói énképed az elmúlt évtized alatt? 

Jelentősen. Egészen más zenekarban (akárcsak egy duóban is) alkotni, mint szólóban.

A saját név alatt alkotás talán az önmegismerést is segíti.

Ugyanakkor nagyon megváltoztak a körülmények, és talán én is azóta, de erről még biztos beszélünk később.


A zenei pálya mellett anno volt civil foglalkozásod is. Hogyan fér meg egymás mellett a multis lét és az alkotói pálya?
Továbbra is dolgozom, nagyon szeretem a nappali munkámat. A kettő nemhogy megfér egymás mellett, de kiegészíti, jobbá teszi egymást. A munkámtól fegyelmet, rendszerezett gondolkodást kapok, amit egy egyszemélyes zenei projektnél nagyon jól lehet alkalmazni, míg a zene által aktívan tartott kreativitást napközben remekül tudom használni. Ez a kettő boldog egész. Néha időben kicsit szoros, de legalább nem unatkozom.

A zene mellett jelenleg mik töltik ki az életed?
Egyrészt a munkám, a fenntarthatóságban dolgozom, ami nemes ügy, és rengeteg gondolkodással jár. Másrészt a kapcsolatom és az életem (újra)építése itt Hollandiában fontos szerepet tölt be. Próbálok időt fenntartani a lelki gyógyulásra, régi, figyelmen kívül hagyott traumák feldolgozására.

Újra rengeteget olvasok, visszatértem a magyar irodalomhoz, úgy a klasszikusokhoz, mint a maiakhoz. Kosztolányi, Örkény, Szabó Magda kísérik az estéimet.

Nemrég olvastam a Telexen egy számomra eddig ismeretlen magyar szerző, Gerőcs Péter novelláját, ami nagyon megérintett. Márcsak azért is, mert mostanában dolgozom egy - magamat ismerve soha meg nem jelenő - regényen, ami szintén részben a Balatonnál játszódik, és generációs traumákat feszeget. Szeretem az ilyen véletlen párhuzamokat mások lencséin keresztül szemlélni.

 
Fotó: Len Leo Vincent
 

Hat éve költöztél el Magyarországról Amszterdamba. Milyen változásokat hozott ez az alkotói látásmódodba?
Szerintem ezt a hallgatók talán jobban meg tudnák fogalmazni, mint én...

Talán bátrabban fogalmazok, és még egyszerűbben. A bátorság ugyanakkor valószínűleg a szóló alkotás velejárója lehet inkább. Le tudok írni, el tudok énekelni olyan dolgokat, amik az én problémáim, anélkül, hogy alkotótársak saját élményeit, tapasztalatait, érzékenységét, vagy akár értékeit figyelembe kellene vennem.

Az egyszerűség mindig fontos volt nekem, elsősorban dalszövegírásnál. A beszélt nyelvet próbálom használni rímekben és ritmusokban, a közérthetőségre törekszem. Hiszek abban, hogy így is lehet közhelyeket kerülve értékeset alkotni. Ez az egyszerűség és közvetlenség visszhangozza Hollandiát. Itt a valláson túlmutató kálvinista szemlélet uralkodik, ez szivárog be az önkifejezésembe.

 
Fotó: Ab al Tamimi


A boldogság fogalmadra milyen hatással van a külföldi lét?
Nagyon egyszerűen fogalmazva – idegen országban tudok lenni önmagam. Ez egyrészt szomorú, másrészt lehet rajta szomorkodni napestig, változni nem nagyon fog, ahogy a világ folyását elnézem.

Nyugalmat, belső békét, biztonságot kaptam az ittléttől.


Hogyan változtatta meg a távolság a kapcsolatodat a magyar kultúrával?
A minap hívott valaki hazaárulónak a Threads nevű social media felületén amiatt, hogy elköltöztem. Miközben blokkoltam az embert, (mert ez egy kicsit hosszabb folyamat ott), elgondolkodtatott, és arra jutottam, hogy a partszélről talán kicsit könnyebb is megérteni a magyar kultúrát, mint benne élve. A szépségek és összefüggések tisztábban mutatkoznak, illetve az ember jobban meg is becsüli talán. Ez ellentmondás volna?

Amióta Amszterdamban lakom, minden alkalommal, amikor Budapestre látogatok, elmegyek egy-két múzeumba, galériába, a Nemzeti Galériát nem szívesen hagyom ki, se a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központot. Amikor ebben élsz mindennap, akkor ez valahogy megszokott háttérzajjá tud válni.


Milyen érzésekkel írsz magyar dalokat?
Nem mondanám, hogy más érzéssel, mint angolt, bár kicsit nehezebben. Nem tudom, hogy azért-e mert nem használom annyit a magyart, vagy más okból. A szóló dalaim közül egyébként már több jelent meg magyarul, mint az Unbending Trees alatt. A tervem most az, hogy a következő lemez után, ami most készült el, és februárban jelenik meg, egy magyarnyelvű válogatást készítek az első három lemez dalaiból.

 
Fotó: Len Leo Vincent
 

Miben más, amikor angolul írsz és énekelsz?
Pár hete énekeltem fel az egyik új dalt magyarul, (aminek egyébként Goodbye Budapest / Viszlát, Budapest a címe, és Pásztor László, a Neoton slágerszerzője írta a zenéjét), és ő hívta fel a figyelmemet, hogy magyarul nem artikulálok eléggé. Szóval magyarul ezek szerint az éneklés nehezebben megy! Ezen felül nem nagyon érzek különbséget.


Milyen az amszterdami zenei közösség? És a közönség? 
A közönséget kicsit nehezebb elkápráztatni, kihozni a sodrából, mint más országokban. A közösség szuper, bár elsősorban külföldi zenészekkel dolgozom, igaz, az új lemezt meg holland producer vezetésével vettem fel. Introvertált emberként a zenei életem jelentős része online történik, de pár nagyon közeli barátot sikerült útközben találnom.


Hogyan támogatjátok egymást más alkotói körökkel?
Érdekes, hogy kérdezed, épp mostanában kezdtem kicsit fészkelődni, hogy a kinti magyar művészekkel csináljunk valamit. Van itt író, több zenész, képzőművész, minden.

Érdekes volna elkezdeni közösen feldolgozni az eljövetel traumáját.

Fotó: Ab al Tamimi


Mennyire fontos számodra az öltözék, amikor fellépsz? Hogyan változott ez az évek alatt?
Mindig is fontos volt, nemcsak a színpadon, de fotókon és videokon is. Mindig alaposan átgondoltam, hogy mi az, amit szeretnék magamon látni, mi az, ami kifejez, hozzáad, színesít. Itt is a bátorság változott, egyre színesebben, egyre kirívóbban öltözöm, de az utcára is szeretek rendesen megkomponált öltözékben kilépni.

Itt megismerkedtem egy pár neves divat tervezővel, akik tovább bátorítottak, például az előző videoklipemben Bas Kosters szív öltönyét visteltem, ami gyakorlatilag teljes egészében kitömött fénylő szívekből áll. Az ezt követő koncerten szintén Bas ruháit viseltem.

 
Ab al Tamimi fotóján: Nick Deroo és Hamish Hunkydory társaságában


Az új videóban pedig a nagyon fiatal Ruben Jerrien nyakkendőmintás felsője van rajtam. Egyik sem utcai viselet, de mind a kettő jelentősen hozzájárul a művészi önkifejezésemhez.

 
Fotó: Len Leo Vincent - Öltözék: Ruben Jerrien


Milyen extra üzenetet tudsz beletenni egy dalba azzal, amit viselsz? 
Miután a személyiségem, előadóként is elég visszafogott, ahogy az angolok mondták annak idején „muted”, segít kis játékosságot, színt belevinni a produkcióba. Engem is sokkal bátrabbá tesz egy-egy merészebb viselet. Szerintem mindenki ismeri azt az átalakuláshoz hasonló érzést, amikor egy különleges darabot magára ölt. Ez a bátorság aztán tükröződik magán az előadáson is.

 
Fotó: Jesse van den Berg
 

Kikkel dolgoztál együtt a legutóbbi munkáidon? 
A harmadik szóló lemezem készült el most, egy holland producerrel, Stefan Breuerrel. Rajta kívül még írt dalt rá a kísérőzenekarom két tagja, ahogy említettem, a Neotonból híres Pásztor László és Stefan bátyja, Arno Breuer is.
A közreműködők életkora 26 és 79 közt mozog, szerintem ez csodaszép. A legfiatalabb a dob programokért felelős amszterdami török Tappin’ K.

Vizuális oldalon szintén sokan vagyunk, a fotókat két holland, Jesse van den Berg és Len Leo Vincent készítette, a februári nagylemez borítóját pedig Schmidt Antal, egy nagyon fiatal budapesti képzőművész.

A tipográfia más másodjára az angol Laurence Stevens munkája. Ő a Eurythmics és Annie Lennox szóló lemezeinek borítótervjeiről lehet ismerős.
Az első videot a fotós Jesse forgatta, és a viszonylag régebbi zenész munkatársam, a brazil Bemti vágta és színezte.

Mi volt a legnagyobb kihívás? 
Kihívás mindig a bakelitgyártással kapcsolatos időkorlát. Ahhoz, hogy februárban meg tudjon a lemez jelenni, októberben már le kell adni mindent gyártásba. Ezen túl csak szép művészeti kihívások voltak.


Mi hozta a legtöbb örömet?
Nekem a legnagyobb öröm mindig az, amikor egy dal megíródik. Az a pillanat, amikor megérzem, hogy igen, ez így teljes egész, szövegileg, zeneileg. Ettől rengeteg boldogsághormonom termelődik. De nagyon megörültem akkor is, amikor a nagylemez borítóját először megláttam, ez egy digitális festmény – fénykép kollázs, egészen különlegesre sikeredett.


Ha Magyarországon azt mondják Hajós Kristóf, mit szeretnél, melyik dal legyen az első, ami az emberek eszébe jut?
Ha novemberben kérdezel, majd azt fogom mondani, hogy a Viszlát Budapest legyen az. A viccet félretéve mindig azokat a dalaimat szeretném az előtérbe helyezni, amit valamiért kevesebben hallgattak meg. Mindegyikben benne van a szívem és a lelkem. Ilyen például az Intergalactic, ami a két otthon közötti lebegésről szól.

Az ars poeticámat sikerült olyan dalban megfogalmazni, amit lassan 150 ezerszer játszottak már le, az előző nagylemezem nyitódaláról, az I’m Making Waves-ről beszélek.

De ott van például a Teacup, ami arról szól, hogy elválni, szakítani teljesen rendben van.


Dalszerzőként melyik világsztárral dolgoznál szívesen?
Annie Lennox-szal dolgoznék a legszívesebben, bár ő már visszavonult. Ugyanakkor volt szerencsém már hőseimmel, gyerekkori ideáljaimmal dolgozni elég sokat (például Tracey Thornnal az Everything But The Girl-ből, Bornai Tiborral a KFT-ből, vagy az Évával a Neotonból, illetve a Pásztor Lacival legutóbb), úgyhogy panaszra nem lehet okom ezen a területen.

És színpadra kivel állnál ki?
Színpadon állni világsztárral? Az nagyon stresszes lehet!

 
Fotó: Len Leo Vincent

____

Képek: Len Leo Vincent, Jesse van den Berg és Ab al Tamimi
 




Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések