Kevés olyan téma van a világban, ami annyi frusztrációt, örömöt, fájdalmat, büszkeséget, sérelmet, elégedettséget, félelmet, vágyat, egyszóval mélyre ható érzelmeket tudna generálni, mint a testalkatunk és az öltözködés kapcsolata. Míg a divattal kapcsolatban képesek vagyunk objektíven vagy az ízlésünkre hagyatkozva ítéletet mondani, addig itt 

"a bőrünkre megy a játék"

Szó szerint.

Legújabb sorozatunban arra törekszünk, hogy egy-egy testalkati tulajdonságot minél több irányból megközelítve mutassunk be, ezzel is közelebb hozva az olvasót ahhoz az érzéshez, hogy minden rendben van a testével - és másokéval is. Még akkor is, ha a tudattalanból támadó testideál-kritikusunk megpróbál ennek ellenkezőjéről meggyőzni. 

1. rész: Ki/mi az a tudattalanból támadó testideál kritikus? 

Ő az, aki a lehető legrosszabb, és leggyengébb pillanatainkban szólal meg: amikor meglátunk egy fotót magunkról, és hirtelen kívülről látjuk a testünket, olyannak, amilyennek sosem szerettük volna látni, (hiszen ezért is pózolunk a tükör előtt is, hogy elfedjük azt a kis párnát itt, ívet adjunk annak a résznek ott, kiemeljük azt a domborulatot amott). Amikor összehasonlítjuk magunkat valakivel, akit minden szempontból szebbnek, csinosabbnak ítélünk meg - vagy ítélnek meg mások. Amikor a fókuszunk a lehető legkevésbé van az öltözködésünkön, egészen addig, amíg észre nem vesszük, hogy aznap bizony nem sikerült a legjobb formánkat nyújtanunk, sőt. 

Ilyenkor érdemes egy picit megvizsgálni azt a hangot, és legalább egyszer sorjába venni, hogy mit is mond.

Mi az, ami túl széles, túl keskeny, túl egyenes, túl ívelt rajtunk? Kihez, mihez képest az? Honnan hallottuk először, hogy ez a testrész "túl" valamilyen?

Ennek a kritikus hangnak ugyanis mindig van egy külső megfelelője, valaki, aki először mondott nekünk értékítéletet a testalkatokról (és még csak nem is feltétlenül a miénkről), és akinek elhittük, hogy igaza van.

Lehetett ez valamelyik hozzátartozónk, barátunk, osztálytársunk, ismerősünk, vagy újságíró, riporter a médiában, a lényeg, hogy onnantól kezdve az ő egyéni ízlését a magunkévá tettük, és mi is eszerint ítéltünk meg másokat. 

De közelítsük meg a témát picit más irányból!

• Tudtad, hogy Mauritániában a nőideál 100 kilónál kezdődik?
• És azt, hogy minél északabbra megyünk, annál inkább a vékony, hosszú lábú, keskeny csípőjű nő teste az ideális, míg ha dél felé indulunk, egyre fontosabbá válik a keskeny derék-széles csípő arány?
• És az feltűnt már, hogy míg Franciaországban a kis melleket is örömmel mutogatják kivágott felsőkben, úgy az angolszász világ nagy részében ez ízléstelenségnek számít?
• Ezzel ellentétben a magas derekú, itthon "ténsasszonyosnak" csúfolt testalkatok/szabások Amerikában szuper csinos, követendő példaként állnak a plus size nők előtt?

Ne essünk bele azonban a "mostantól fogadd el olyannak a testedet, amilyen" csapdájába.

Talán ez az a mondás, ami a lehető legtöbb negatív érzelmet tudja generálni, kezdve a lelkiismeret-furdalástól ("elfogadnám én magam, de nem megy") egészen a haragig ("te sem tudnád elfogadni a tested, ha olyan lenne, mint az enyém").

A testünk elfogadásának titka ugyanis nem abban van, hogy elnyomjuk magunkban a kritikus hangot, hanem hogy meghallgatjuk amit mond, tudatosítjuk magunkban, hogy milyen a testideálunk, majd pedig másokkal beszélgetve, mások testideálját megismerve rájövünk, hogy minden, amit gondoltunk magunkról, viszonylagos, és sokszor csak a mi fejünkben él.