Bezárás

Keresés

Bezárás

« Vissza

Beszéljünk a testalkatok és az öltözködés kapcsolatáról!

Gózon Eszter

Kevés olyan téma van a világban, ami annyi frusztrációt, örömöt, fájdalmat, büszkeséget, sérelmet, elégedettséget, félelmet, vágyat, egyszóval mélyre ható érzelmeket tudna generálni, mint a testalkatunk és az öltözködés kapcsolata. Míg a divattal kapcsolatban képesek vagyunk objektíven vagy az ízlésünkre hagyatkozva ítéletet mondani, addig itt 

"a bőrünkre megy a játék"

 

Szó szerint.

Ha valami nem áll jól, a ruha szabása helyett a testünket okoljuk. 
 
Ha valami szerintünk jobban néz ki valaki más testén, rögtön értékítéletet mondunk saját magunk fölött ahelyett, hogy objektíven megállapítanánk, hogy az adott ruha egész egyszerűen más női testre lett szabva, mint a miénk.
 
Ahelyett, hogy a ruhákat akarnánk magunkra igazítani, a testünket igyekszünk a ruhákhoz formálni, ami viszont az esetek nagy többségében csak frusztrációt, önutálatot és egyéb rossz érzéseket eredményez. 
 
Fotó: Cottonbro Studio


Legújabb sorozatunban arra törekszünk, hogy egy-egy testalkati tulajdonságot minél több irányból megközelítve mutassunk be, ezzel is közelebb hozva az olvasót ahhoz az érzéshez, hogy minden rendben van a testével - és másokéval is. Még akkor is, ha a tudattalanból támadó testideál-kritikusunk megpróbál ennek ellenkezőjéről meggyőzni. 

 

1. rész: Ki/mi az a tudattalanból támadó testideál kritikus? 

Ő az, aki a lehető legrosszabb, és leggyengébb pillanatainkban szólal meg: amikor meglátunk egy fotót magunkról, és hirtelen kívülről látjuk a testünket, olyannak, amilyennek sosem szerettük volna látni, (hiszen ezért is pózolunk a tükör előtt is, hogy elfedjük azt a kis párnát itt, ívet adjunk annak a résznek ott, kiemeljük azt a domborulatot amott). Amikor összehasonlítjuk magunkat valakivel, akit minden szempontból szebbnek, csinosabbnak ítélünk meg - vagy ítélnek meg mások. Amikor a fókuszunk a lehető legkevésbé van az öltözködésünkön, egészen addig, amíg észre nem vesszük, hogy aznap bizony nem sikerült a legjobb formánkat nyújtanunk, sőt. 

Ilyenkor érdemes egy picit megvizsgálni azt a hangot, és legalább egyszer sorjába venni, hogy mit is mond.

Mi az, ami túl széles, túl keskeny, túl egyenes, túl ívelt rajtunk? Kihez, mihez képest az? Honnan hallottuk először, hogy ez a testrész "túl" valamilyen?

Ennek a kritikus hangnak ugyanis mindig van egy külső megfelelője, valaki, aki először mondott nekünk értékítéletet a testalkatokról (és még csak nem is feltétlenül a miénkről), és akinek elhittük, hogy igaza van.

Lehetett ez valamelyik hozzátartozónk, barátunk, osztálytársunk, ismerősünk, vagy újságíró, riporter a médiában, a lényeg, hogy onnantól kezdve az ő egyéni ízlését a magunkévá tettük, és mi is eszerint ítéltünk meg másokat. 

 

De közelítsük meg a témát picit más irányból!

 
  • Tudtad, hogy Mauritániában a nőideál 100 kilónál kezdődik?
  • És azt, hogy minél északabbra megyünk, annál inkább a vékony, hosszú lábú, keskeny csípőjű nő teste az ideális, míg ha dél felé indulunk, egyre fontosabbá válik a keskeny derék-széles csípő arány?
  • És az feltűnt már, hogy míg Franciaországban a kis melleket is örömmel mutogatják kivágott felsőkben, úgy az angolszász világ nagy részében ez ízléstelenségnek számít?
  • Ezzel ellentétben a magas derekú, itthon "ténsasszonyosnak" csúfolt testalkatok/szabások Amerikában szuper csinos, követendő példaként állnak a plus size nők előtt?
 
Már ennyiből látszik, hogy a "szépség szubjektív" mondás nem véletlenül vált közhellyé, épp csak ezt, ha a saját testünkről van szó, mintha elfelejtenénk magunkra is alkalmazni. 

Ne essünk bele azonban a "mostantól fogadd el olyannak a testedet, amilyen" csapdájába.

Talán ez az a mondás, ami a lehető legtöbb negatív érzelmet tudja generálni, kezdve a lelkiismeret-furdalástól ("elfogadnám én magam, de nem megy") egészen a haragig ("te sem tudnád elfogadni a tested, ha olyan lenne, mint az enyém").

 
A testünk elfogadásának titka ugyanis nem abban van, hogy elnyomjuk magunkban a kritikus hangot, hanem hogy meghallgatjuk amit mond, tudatosítjuk magunkban, hogy milyen a testideálunk, majd pedig másokkal beszélgetve, mások testideálját megismerve rájövünk, hogy minden, amit gondoltunk magunkról, viszonylagos, és sokszor csak a mi fejünkben él.
 
Amiről mi azt gondoltuk, hogy csúnya, előnytelen, az mások szerint egyáltalán nem az, amiről pedig azt hisszük, hogy csinos, az pedig valaki más szerint pont hogy előnytelen, hiszen neki teljesen más kép él a fejében az ideális női testről, mint nekünk.
 
A fontos az, hogy tudatában legyünk ennek a viszonylagosságnak. Ebben a folyamatban pedig szépen lassan a mi kívülről kapott kritikus hangunk sem tud már annyira erősen hatni ránk érzelmileg, és a testünkhöz kötődő negatív érzelmek is elkezdenek halványulni.
 
Persze ez sokszor még nem elég ahhoz, hogy bizonyos másoktól kapott káros és fájdalmas, ítélkező mondatokat feloldjunk magunkban. De segíthet abban, hogy ráébredjünk, hogy szükségünk van-e ezzel a témával kapcsolatban mélyebb önismeretre (például coachhoz, terápiába menni), vagy elég, ha első körben a tudásunkat bővítjük.
 
Amennyiben a tudásbővítés a kijelölt út, úgy a soron következő cikk szintén segíthet ebben.
 
_____
A cikk szerzője Gózon Eszter, fenntartható szemléletű szín- és stílustanácsadó, a tudatos öltözködés elkötelezettje.
gozoneszter.com
instagram.com/thelesswastestylist/
 
____
Nyitókép: Mart Production

 




Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések