Egyetemista koromban két képzőművész barátnőmmel béreltünk egy kis házat a város tetején. Egyik délután épp Heideggert olvastam a szobámban, a kanapén fekve, amikor Melitta bejött és egy óriás lappal a szőnyegen elhelyezkedve elkezdett skiccelni. Majd festett...
Semmihez sem hasonlítható intimitása lett annak az együttlétnek, ahogy külön, a magunk szellemi és alkotói elmélyülésében létezve egyszer csak összekapcsolódtunk valami földöntúli minőségben.
Onnantól kezdve gyakran voltam modellje mindkét lánynak, mégpedig úgy, hogy soha semmilyen instrukciónak nem kellett megfelelnem. Hagytak, hogy létezzek a magam bölcsész, olvasó, tanuló, mélyülő, kreatív világában, és a pillanat törtrészét a folyamatba visszavezetve hangulatot festettek.
Fiatal lány könyvet olvas
Hosszú hajú lány az élet értelmén mereng
Egyetemista lány tanul
stb.
A Kieselbach Galériában ma először találkoztam Czene Béla festőművész képeivel, melyeknek hangulata ezt az ifjúkori, lányos, művészkedő, intim időszakot idézte fel bennem. Lakótársaimhoz hasonlóan ő sem nagyon instruálhatta a modelljeit; hagyta, hogy azok a maguk autentikus megjelenésében csak úgy legyenek, és így örökítette meg őket.
Könyvek között
Reading girl
Olvasó akt
A csábítás fegyvere című kiállítás nov. 24-ig látogatható. Czene Bélának nem ezek a képei vannak kint, de nem is csak az ő munkái miatt érdemes elmenni. Több mint 100 évre tekint vissza a divat- és öltözködés-centrikus válogatás, köztük olyan nagyságok képeivel, mint Rippl-Rónai, Csók, Vaszary, Perlmutter, Fényes Adolf, Szinyei-Merse.
A kiállítás címét nem szeretem, de maga a gyűjtemény kihagyhatatlan minden divat, festészet és létezés rajongó számára.
_______
Nyitókép: Czene Béla: Ülő akt, Villás Galéria