Nem ez volt az első ruha, amit magam készítettem, de ez volt az első, amiről look fotót is csináltunk. Öcsém pár héttel korábban, a tizedik szülinapjára kapta élete első, igazi, kis, kompakt, analóg fényképezőgépét. Tudjátok, amikbe filmet teszünk, minden kattintás után tekergetjük, és a végeredmény csak a film betelte és az előhívás után derül ki, hogy jó lett-e.

 

Szóval aznap, amikor a ruhával kész lettem, felvettem, kirobogtam a kertünkbe, a kapu elé és hívtam öcsémet, hogy fotózzon. A teamhez art directorként csatlakozó anyukám konstatálta, hogy a ruha szép kézimunka mintázata sima álló pozícióban nem érvényesül igazán, és ezért valahogy, még a jó ízlés határain belül terpeszbe kellene tennem a lábam. Mivel apám – jelen akciónál nevezzük csak interior designernek – traktorjának első váltókerekét pár nappal előtte épp oda dobta a kút elé, a lábam arra raktam föl, öcsém egyet kattintott és íme a végeredmény:

 

 

 

Pár héttel ezelőtt öcsémmel visszautaztunk a tett színhelyére, ezúttal egy modern, digitális géppel a kezében. Minden adott volt: a helyszín, a ruha, én a szinte változatlan méreteimmel, és még traktorkereket is találtunk.

 

  

 

Azt a hangulatot, azokat a fényeket, és azt a spontán, kompakt, mindent beleadó érzést, amit az egy darab analóg kép készítése ad, nem tudtuk megteremteni.

 

 ​

Időközben új növények nőttek, újfajta árnyékok vetődtek, és a mi húsz évvel ezelőtti álmaink és vágyaink is azóta komoly élettapasztalatokká értek. 

 

 

 

 

 

 És most:

 

 

Outfit
Ruha: saját kézimunka, kötött és horgolt kombináció
Cipő: stilusagardrobban.com

Smink és fodrász nem volt, ahogyan húsz évvel ezelőtt sem.

_____
Külön köszönet Diana barátnőmnek, aki a ruhát, amit pár éve neki ajándékoztam, legutóbb, amikor Lisszabonból  hazaugrott, elhozta, és Szanyi Andreának, aki a fehér vászonbakancsát a fotózásra kölcsönadta.