Bezárás

Keresés

Bezárás

« Vissza

Utazás egy másik világba - A Gésa

Vanyovszki Mária

Milyen az, amikor egy teljesen más öltözékkultúrában valósítunk meg divatanyagot kortárs ruhákkal?
 
A Couture Élményfotózás csapatát kereste fel Gabi, hogy elképesztően kreatív, összetett ötletét megvalósítsuk, melyben 6 különböző női karakter bőrébe bújba élhette át a női lét sokoldalúságát.
 
Öltöztetőként a Gésa jelentette számomra az egyik legnagyobb kihívást, egyrészt mivel elsősorban kortárs hazai designer ruhákkal dolgozom, másrészt mivel a japán öltözékkultúrában nem éreztem hozzá magam elég járatosnak.
 
Gabi mindenképpen autentikus, japán kimonót szeretett volna magára ölteni, így elkezdődött a kutakodás, hogy honnan és kinek a segítségével oldjam ezt meg, mivel a kimonónak már a felvétele is egy művészet.
 
Végül a japancuccok.com oldalon találtam meg azokat a darabokat, amikből elkezdtünk válogatni, és Tamás Attila, Japán szakértő iránymutatásával, ill. Youtube videók segítségével megtanultam a kimonó feladását.
 
A hagyományos ábrázoláson túlmutatva továbbra is a fashion editorialos hangulatra törekedtem, melyben fantasztikus partnereim voltak Villás Brigitta, sminkes és Nerpel Nikoletta, fotográfus. A kompozíciót így alkottuk meg közösen, Gabi briliáns szerepjátékára olyan extrákat pakolva, mint a kontyban elhelyezett pálcikák mellé applikált, európai oldalkalap Várhegyi Évától, a mesteri smink, a legyező, az ernyő, a festői hangulatú terem hátterei, a világítás és az utómunkák. 
 
 
 
 
 
Gabi vallomása az élményről: 
 
"A fotózás egyik legizgalmasabb öltözéke a gésa szett volt számomra. Érdekelt, hogy milyen érzés ebben a titokzatos szerelékben létezni, amit a japán nők, egyetlen lepedő-szerű anyagból kötnek magukra. A fekete haj, a pink smink, a rétegekben hajtogatott, hatalmas ujjas kukucsis ruha, az obi és a lábbeli igazán egyedi érzés volt. A papucs kizárólag gördülést tesz lehetővé, vagyis kecsesség mindenek felett - nem gondoltam volna, hogy a magassarkún kívül is létezik akrobatikus lépés-támogató.
Nagy élmény volt a japán művésznők ruhájába bújni és átillanni vele Japánba...
Nagyon örülök a ruhaszettnek, a fashion inspired sminknek és a gésaházak hangulatát mutató enteriőrnek."
 
 
A fotózás első része 'A nő ezer arca' cím alatt nézhető vissza.

_____
Ha szeretnéd te is megélni, milyen egy profi stábbal fotózni, írj nekünk a Couture Élményfotózásra!
Az élményfotózás tökéletes ajándéknak, ill. önbizalomnövelő egyéni, vagy barátnős programnak is.
Éljétek át az élményt, amikor egy profi stábbal modellként tündökölhettek! 

_____
 
Modell: Sas Gabriella
Fotó, utómunka: Nerpel Nikoletta fotográfus
Arculat, styling: Maria Vanyovszki
Smink és frizura: Brigitta Villás Makeup
Ruha: japancuccok.com és Várhegyi Éva kalapszalon
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések