2024. december 09.
Szponzorált cikk
Bizonyos álláshelyek kapcsán szinte oldalakat lehetne megtölteni a hozzájuk szükséges képzettségek és tapasztalati elvárások listájával, ám ezek végtére is kiváló szűrőként szolgálnak ahhoz, hogy csak a valóban alkalmas jelöltek jelentkezzenek az adott pozícióra. A munkáltató ugyanakkor némiképp nehezebb helyzetben van ha olyan munkakörre keres embert, melyhez nem igazán kapcsolódik effektív képzés, sokkal inkább a piaci tapasztalat és a hasonló feladatkörben megszerzett rutin számít.
Az értékesítők kétségtelenül ez utóbbi kategóriába tartoznak, hiszen bár kereskedelmi képzések több szinten is elérhetők, a jó értékesítőt nem a papír teszi, hanem az ehhez a munkakörhöz szükséges skillek, úgy mint jó problémamegoldó képesség, kiváló tárgyalási készség és természetesen nem kevés fifika. Ezek persze olyan képességek, melyek rövid időn belül megszerezhetők, ugyanakkor van aki számára nehezebben elsajátíthatók, így jó értékesítő sem lehet mindenkiből.
Ilyen állásokból azonban rengeteget találunk a piacon, hiszen számos cég szeretné értékesíteni a legkülönbözőbb termékeit és szolgáltatásait, melyre jellemzően csak ezzel foglalkozó munkaerőt alkalmaznak. Sok értékesítő állás Budapest környékén és az ország más részein jelenleg is elérhető, a profil tekintetében pedig igencsak sokszínű a kép. Ezért gyakori az is, hogy egy értékesítő általában megmarad azon a területen ahol kezdte, hiszen a legfontosabb tudásanyaggal erről rendelkezik.
Az értékesítő állások kapcsán tehát azt mondhatjuk, hogy rendkívül széles rétegek számára kínálnak jó opciót, hiszen bárki belevághat egy ilyen karrier felépítésébe különösebb képzettség nélkül is. Speciálisabb területeken persze nem ritka, hogy valakitől szakmai előéletet is elvár a munkáltató, tehát például mérnököket alkalmaz értékesítőként, de gyakoribb eset, hogy akár egészen más területekről érkező munkavállalók is ilyen álláshoz jutnak, hiszen a siker nagyobb része a megszerezhető képességeken múlik.
Egy értékesítő állás Budapest valamelyik ilyen profilú cégénél és természetesen mindenhol máshol is ráadásul egy olyan struktúrát képvisel, amely valóban jutalmazza a sikeres munkát. Ezt jellemzően konkrét mérőszámok, elvárások és gyártói vagy a cég saját előrejelzései mentén képesek konkretizálni, így pedig ritkán adódnak kérdéses helyzetek ha a jutalmazásról van szó. Nem ritka az sem, hogy az értékesítői alapbér az átlagnál alacsonyabb, de a prémium-rendszernek köszönhetően kimagasló bérek érhetők el.
Az egyik legeklatánsabb példát talán az ingatlancégek nyújtják, ahol az értékesített lakások, irodák és más ingatlanok után az értékesítők adott százalékú jutalékot kapnak, mely lényegében a bérük jelentősebb részét teszik ki. Az ingatlanpiac jelenleg ráadásul meglehetősen erős, így érdemes lehet rutint szerezni benne, hiszen egy ilyen értékesítő állás szintén sokak számára kínál színvonalas megélhetést. Az előnyök mellett azonban természetesen a hátrányokat sem hallgathatjuk el.
Ahogy említettük az értékesítő állások sokak számára jelenthetnek jó opciót, kicsiben pedig - tehát különféle telemarketinges pozíciókon keresztül - akár a diákmunka 2025 évi palettáján is felbukkanhatnak hasonló lehetőségek, mely szintén ezt igazolja. A munkakörnek számos előnye van, emiatt is választják sokan ezt a karriert, ugyanakkor bizonyos hátrányokat sem árt ismerni, melyet minden értékesítő állás magában hordoz, legyen szó a piac bármely szegmenséről.
Egy értékesítő állás Budapest ilyen profilú cégeinél alapvetően jó megélhetési lehetőséget kínál, ugyanakkor egy elég erős bizonytalansági tényezőt is hordoz magában. Ez alatt természetesen azt értjük, hogy a piac aktuális állapota vagy az adott termék keresettsége, esetleg a rivális cégek megerősödése miatt az értékesítők nem képesek hozni a kitűzött célokat és számokat, ezáltal pedig az alapbéren felüli juttatásokról is eleshetnek.
Mivel az értékesítői alapbér sokszor nem túl magas, a plusz jövedelem kiesése meglehetősen érzékenyen érintheti a munkavállalókat, de természetesen a munkáltató szempontjából sem ez az ideális helyzet. Egy értékesítő állás Budapest városában és az ország más pontjain is tartogathat kellemetlenebb periódusokat, ám alapvetően azt mondhatjuk nem véletlen az, hogy mégis ennyien választják ezt a szakmát karrierként, hiszen egy rugalmas, teljesítmény alapú és kiváló feltételeket kínáló munkakörről van szó.