Bezárás

Keresés

Bezárás

Akik alkotásaikkal a korlátozások alatt is tartják bennünk a lelket – Magyar tervezőink Milánóban

Vanyovszki Mária

Míg tavaly februárban élőben tapsolhattunk a Milan Fashion Weeken felvonuló magyar márkák kifutói mellett, most itthonról követtem a bemutatkozásokat, akárcsak a tervezők maguk.

A járványhelyzet korlátozásai között szervezett divateseményekből sok minden hiányzik, amiért szeretjük. 
 

Öröm ugyanakkor látni az alkotók kitartását, hogy reményteljes kollekcióikkal bennünk is folyamatosan tartják a lelket.


A Camera Nazionale della Moda Italiana és a Magyar Divat & Design Ügynökség közös, nemzetközi mentorprogramjában résztvevő márkák egy élőben közvetített runway show, valamint egy online kiállítás formájában kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.

Az eseményen már rutinosnak számító ABODI, Cukovy és Elysian a nemzetközi mentorprogram utógondozott márkáiként léptek kifutóra. Az új program résztvevőiként bemutatott a Kata Szegedi, a MERO, a THEFOUR és ZIA Budapest. A divathét online felületén pedig ALMA és NINI is megjelenhetett.

Jelen írásban a kifutós szerepléseket veszem sorra.

A barokk futurizmus jegyeit ötvöző ABODI öltözékei úgy finomodnak a klasszikus vonalak felé, hogy közben megtartják sajátos, időtlen, művészi látványvilágukat. A milanói bemutatkozásra válogatott darabok között hangsúlyos a bőr, ami ezúttal egy izgalmas patchwork technikában is megjelenik, a játékos állat karakter, valamint a befejezetlenség hatásával szabott kötött és buklé fazonok.
 
 
Kíváncsian várom a teljes kollekciót az áprilisi, budapesti bemutatón.
 
 
A Cukovy márka kezdetektől jelenlévő játékos funkcionalitását az utóbbi pár szezonra egy egészen egyedi módon kialakított, karakteres felsőruházat kifejlesztésére összpontosította. A 95%-ban újrahasznosított anyagokból készülő dzsekik is kabátok úgy kombinálhatóak és variálhatóak, hogy egy fenntartható ruhatár izgalmas, divatos alapelemeivé váljanak.
 

A visszafogott színhasználatáról és légies, könnyed textíliáiról ismert Elysian ezúttal vibráló színekkel lepte meg rajongóit. Az olasz szakmai körök által többszörösen elismert és díjazott magyar márka mostani darabjai a mindennapok szürkeségében kívánnak emlékezetes élményeket teremteni az élénk sárga és a zöld alkalmazásával is.
 
 
A Miss Elysian karantén alatt elkezdett bravúros történetmesélését folytatva Boglárka, a márka tervezője olyan emlékeket alkot, amik a maguk szofisztikált, költői nyelvezetükkel hatnak a szemen keresztül a lélekre. Itt is nagyon izgalmas lesz látni a teljes palettát a hazai bemutatón.
 
 
A Kata Szegedi tervezőpárosa briliáns működésének eredménye az architekturális és szoborszerű ruhák. A most bemutatott darabokban az artisztikus ábrázolás mellett hangsúlyossá vált a hordhatóság, amit az idei trendek hálós szerkezetével és kötött darabjaival spékeltek meg.
 
 
Object of desire, ahogy ők maguk illetik a darabokat.
 

A MERŐ márka tökéletes szabásvonalait minőségi anyagok, részletgazdagság és nagyon sok kézimunka jellemzi. A MERO ruhákkal képviselt életérzést ezúttal a kék, a fekete és a vörös színeivel emelték ki. A klasszikus és modern jegyeket ötvöző márka ezúttal egy nagyon erős, arisztokratikus hatást idéző vonalvezetéssel hívja fel ruháira viselője és környezete figyelmét egyaránt.
 
 
 
A The Four márka friss, fiatalos lendületét a kontrasztok alkalmazása teremti meg. A szezonális ruha és táskakollekciókban a különbözőségek egymást erősítik. Az anyag és színhasználatban, valamint a vonalvezetésben megjelenik egy olyan futurisztikus jellegű diverzitás, ami egyszerre utal jelenünk bizonytalanságára, és a jövőképünk reményteljességére is.
 

A ZIA Budapest darabjai egy másfajta ellentét találkozásából születnek. Csizmazia Anett minden darabjában egy kortárs és egy klasszikus darab épül egybe azzal a céllal, hogy könnyed, befogadható utcai viseletet kínáljon vásárlőinak. A high street style vonalon alkotó tervező legerősebb hívószava az időtállóság. Tudatosan megy szembe a fast fashion uralta piaccal és olyan darabokat készít, amik minél nagyobb rétegek számára elérhetőek és időtállóak.
 


 
A kifutók:
 
ABODI
 
 
 
CUKOVY
 
 
 
 
ELYSIAN
 
 
KATA SZEGEDI
 
 
 
MERO 
 
 
THE FOUR
 
 
ZIA Budapest
 

A felvételek az átlagos kifutók hangulatát idézik, viszonylag semleges térben, alap megvilágítással, egyszerű vonulásban jelennek meg a magyar alkotók darabjai.
 
ABODI


 
CUKOVY
 
 
Elysian
 
 
Kata Szegedi
 
 
MERO

 
The Four
 
 
ZIA Budapest
 

 
 

Fotók: IMAXtree
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek