Bezárás

Keresés

Bezárás

Ezért is szeretjük a magyar márkákat - REKAVAGO, CAKÓ, ELYSIAN és EVA REMENYI barátsága

Vanyovszki Mária

A pesti divatélet talán legrégebbi kalapszalonjának tulajdonosa, Várhegyi Éva néni fejtette ki többször, hogy ő a konkurencia veszélyét nem ismeri, hanem kifejezetten jónak tartja. Ha mellette egy újabb kalapszalon nyílik, az mindenkinek jó. Ha már ketten kínálják a fejfedőket, többféle stílust tudnak készíteni, több vásárlót tudnak megszólítani, ezzel terjed a termék, a szakma jóhíre és a viselet is egyre trendibbé válik.

Éva néni elvéhez hasonló, egymást támogató összefogás, sőt barátság egyre több van a kortárs divatban. Cakó Kinga, a CAKÓ márka tulajdonosa és Bódis Boglárka, az ELYSIAN tervezője már többször szervezett közös kampányt és bemutatót. Legutóbb a Perwoll Fenntartható Divat Napján vonultatták egymás után a modelljeiket. A két különböző stílust és a szetteket összefűző kapocs ezúttal Reményi Évi, aki mindkét tervező kollekciójához hozott EVA REMENYI ékszereket. A CAKÓ ruháihoz pedig Vágó Réka vitte a lábbeliket.


Méz kalcit önbizalom by EVA REMENYI

A nemzetközi piacokon is egyre ismertebb ékszermárka külön standdal is jelen volt, ahol a korábbi kollekciók kedvelt darabjait próbálgathatta a közönség.

A CAKÓ bemutatójára teljesen új darabokkal készült a tervező:
„Ezek annyira újak, hogy még sehol nem jelent meg róluk semmi.” - avatott be Évi a kulisszatitkokba. „Az ékszerek újdonsága a méz kalcit, ami egy pasztell sárga árnyalatú ásvány. Érdekessége, hogy energetizálja az embert és önbizalmat ad. Könnyedebb hangulatúak, így abszolút belepasszolnak egy laza, nyári ruhatárba.”

A halványsárga és a világoskék színvilág tökéletes összhangban volt a CAKÓ hasonló árnyalatú darabjaival.
 


Zero waste by KINGA CAKÓ

Cakó Kinga erre az eseményre a márka legújabb, tavaszi-nyári öltözékeit hozta el. A tervezési folyamatot a fenntarthatóság elve vezérelte. A CAKÓ darabjainak évek óta visszatérő, kedvelt anyaga a kevert len, ami ezúttal is az öltözékek alapját adta azzal a kiegészítéssel, hogy minden leeső darabnak új életet kerestek. A szabászati hulladékokat újabb ruhák különböző részeibe illesztették.

„Ez egy folyamatos szabászati kísérletezés eredménye, hogy ugyanannak az anyagtípusnak a különböző színeit hogyan kombináljuk. Miközben megtartottuk a könnyed, nyárias fazonokat, ez a megoldás az egésznek adott egy izgalmas játékot. Teljesen felhasználható lett minden anyagdarabunk, ami egyébként leeső, szabászati hulladék lenne.” - mesélte Kinga.
 
 
A CAKÓ kollekciójára most is igaz, amit Dobó Kata fogalmazott meg egyszer egy interjúmban: a Kinga által tervezett öltözékekben soha nem feszeng, mindig önazonos tud benne lenni. A CAKÓ ruha együtt él viselőjével egy könnyed, laza létezésben, ami a nyári ruhák elengedhetetlen kívánalma.
 


Amikor belülről világít a szépség by REKAVAGO

Ugyanezzel az elvvel készült Vágó Réka is a nyári szezonra. A REKAVAGO lábbelijeinek nemcsak a kényelme, a színvilága is teljes összhangban van Kinga ruháival. Így nem csoda, hogy a kifutóra is közösen rakták össze a szetteket, Reményi Évi könnyed, méz kalcit ékszereivel kiegészítve.

A kiállító standjára Réka magával hozta a Batz-cal közös legújabb kollekció darabjait, és a REKAVAGO tavaszi-nyári kínálata is itt debütált.
 
Színekben megjelenik a lila, a menta, a nefelejecskék és a sárga. Kevés magassarkú készült, több a kényelmes fazon és egyre jobban visszajön Réka kedvence, a balerina is. A márkára jellemző cserélhető bokapántos megoldásokra ugyanúgy számíthatunk, mint az ikonikus csavart fejű fazonokra. Réka idén több áttetsző anyagot használt, ami használatában is kinézetében is a nyár nagy kedvence lehet.
 
„Mindenkiben van egy ilyen belső harmónia, egy belülről világító szépség, ami nem mindig tud kijönni.” - mesélte Réka az ihletésről - „Olyan kollekcióra törekedtem, ami annyira szép, csinos és kényelmes, hogy ez ki tud jönni belőled a mindennapokban, mivel nem azzal foglalkozol, hogy itt szorít, ott nyom. Olyan darabok készültek, amiket bármikor fel tudsz venni, ami jó érzést közvetít, és legjobbat segít ezt előhozni magadból.”
 


Asszimmetria by EVA REMENYI

A CAKÓ után mutatkozott be az ELYSIAN, amihez az ékszereket szintén Reményi Éva készítette, kifejezetten erre a napra.
„A fülbevalók előző nap készültek el.” - kezdi Évi nevetve. - „Nekem nagyon tetszik mindig az asszimmetria az alkotásban. Sokszor nyúlok ehhez a megoldáshoz, és ahogy a bemutatón is lehetett látni, néha csak egy félpár volt a modellek fülében. Szerintem ez nagyon elegáns tud lenni.”

Az ELYSIAN finom szabású öltözékeihez az EVA REMENYI új, édesvízi gyöngyökkel díszített ékszereit válogatta Évi: fülbevalókat, nyakláncokat, karkötőket. A szetteket itt-ott erősebb statement darabokkal egészítették ki, amik látványosak és nagyon jól beilleszthetőek Bogi nőies, légy esésű sziluettjeibe.
 


Summer Essential by EYLSIAN

Az ELYSIAN a tavasz és a nyár hangulatát megidézve a márkától megszokott fehérek és egyéb világos árnyalatok mellé most erősebb színeket és csillogó darabokat is hozott.
 
 
„A bemutatott kollekció gyakorlatilag két részre osztható. Az első felében azok a ruhadarabok vonultak, amik a kis szériás, nem méretre készített öltözékeink. Ez újdonság a márka kínálatában, hogy most már elérhető készletekkel is rendelkezünk, amik inkább nappali viseletek, üzletasszonyok számára.” - avatott be a változásokba Boglárka. - „A kollekció második fele az ELYSIAN lelke, a márkára kezdetektől jellemző, nagyon magas anyagminőségből készülő, alkalmi öltözékek, amiket továbbra is méretre készítünk a vásárlóinknak.”
 
 
A kollekció hangsúlyos eleme a pliszé, ami 12 éve a márka védjegye. Ebben is kiemelkedett az egyik alkalmi ruha, ami – mint kiderült - egy friss kísérletezés eredménye: „Két teljes kör pliszét fordítottunk szembe. Milliméterről milliméterre illesztettük a hajtásokat, hogy igazán szép legyen és létrejöjjön ez a finom, alkalmi darab.”
 
 
Tartja magát a farmer is, ami két kollekcióval ezelőtt jelent meg az ELYSIAN kínálatában. Bogi ezt is a márka stílusára formálta: lezser, szokványos viselet helyett kifejezetten elegáns megoldásokban variálhatjuk. Készítettek belőle pelerint, sortot, blézert, kiskabátot, ruhát.
 
 
A nyárra hangolódva az esküvőkre több alkalmi darabból válogathatunk, amelyek kialakításánál arra is figyeltek, melyek azok a színek, amit ilyen alkalmakra vállalhatunk. Így jelent meg a rózsaszínnek több árnyalata a pünkösdi rózsa színétől egészen a halvány rózsaszínig, a lazacig.

„Volt egy Barbie rózsaszín ruhánk, ami hernyóselyem organzából készült.” - mesélte Bogi. „Nagyon sokat kísérleteztünk vele, ez nekünk is egy viszonylag új technika volt, bár hajtásokkal sokat dolgoztunk, de organzával bánni nem könnyű, főként, ha hernyóselyemről van szó.”

Mint kiderült, az utolsó kézi öltések a bemutató előtti este készültek el, és maga Bogi fejezte be.
 
 
A tudatos vásárlás egyik alapelve az, amikor ismerjük a termék útvonalát, tudjuk, hogy ki készítette, és jó érzéssel kapcsolódunk az alkotó személyéhez.

Az ilyen eseményeken, mint a Perwoll által szervezett Fenntartható Divat Napja személyesen találkozhatunk az alkotókkal. A standoknál nemcsak a termékeket ismerhetik meg a vásárlók, magukkal a tervezőkkel is beszédbe elegyedhettek.
 
Az eseményről készült első beszámolónk az alábbi linken érhető el:
Biopamut, hagyatéki vászon és preloved darabok a fenntartható divat napján
____
Képek: zsibi.com
Show rendező: Szabó Pálma, Sonia Produkciós Iroda
 
 
Összes kép a Magyar Nemzeti Múzeumban szervezett esemény kifutójáról:
 
CAKÓ
 
 
ELYSIAN
 





 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek