Mészáros Lilit a Next Top Model Hungary most futó műsorából ismerte meg az ország. Tavaly nyáron a „Sharon Tate for Katti Zoób” – szöveggel osztottam meg a róla készített videóm, mivel az igazi nevét még nem tudtam. Így találkoztunk először, miután rám írt Instagramon:

 

 

Fotó: zsibi.com for asalon.hu

Még zajlik a műsor, amikor egy kávézóban találkozunk, hogy elkészítsem az interjút. Munkaszüneti nap van, de ez egyikünket sem zavar; már régóta vágytunk egy mély beszélgetésre. Lili úgy érkezik, ahogy emlékszem rá: profi, magabiztos, fiatal nő, szelíd, kislányos bájjal.

 

- Örülök a személyes beszélgetésnek. Több interjút adtam már, mióta a műsor tart, de inkább csak telefonon. - kezdi Lili.

Igen, úgy nehezebb elmélyedni, és engem mindig az interjúalanyom emberi oldala érdekel. Például, hogy honnan jössz? Milyen kislány voltál, hol nőttél fel?

 

Állatorvos, olimpikon vagy modell

- Vidéken, Tápiószecsőn nőttem fel. Nagy kertünk volt, amit élveztem, és mivel nem volt testvérem, mindig fel kellett találnom magam. Így visszanézve, ennek is jelentősége van abban, ahogy a műsorban kezelem a helyzeteket.

 

A szüleid mivel foglalkoznak?
- Anyukám titkárnő, ill. pár hete ment nyugdíjba. Róla érdekes információ az, hogy 40 évig dolgozott ugyanazon a munkahelyen. Nem ismerek még egy ilyen embert, ma már ez nagyon ritka. Nekem is 26 évesen már lehet, hogy tíz munkahelyem volt, mégis érzem a kitartást és a hűséget magamban, amit anyától láttam, csak nálam másképp jelenik meg. Édesapám pedig fuvarozással foglalkozott. Tőle hozom azt, hogy szinte bármilyen helyzetben higgadtan tudok gondolkodni.

Erre még visszatérünk, de maradjunk még a kislány Lilinél. Mit szerettél játszani? Mi érdekelt?
- Már gyerekként is imádtam öltözködni és a színekkel játszani. Rajzolgattam és terveztem is ruhákat. De akkor még a nagy álom az volt, hogy állatorvos leszek.

 

 

 

 

- Valóban hittem benne, és most, a fotózáson is azt éreztem, rám bármelyik lényt tehetnék, nem tartok tőle. Mióta az eszemet tudom, már az óvodától mindig azt válaszoltam a felnőttek kérdésére, hogy állatorvos szeretnék lenni. Erről az álmomról 21 éves koromban mondtam le végleg. Miután kétszer is jelentkeztem az egyetemre, és nem sikerült, el kellett fogadnom, hogy ez nem az én utam. Ez az egyik legnagyobb kudarcélményem az életemben. Amikor érzed, hogy jó vagy valamiben, mindent megteszel érte, és mégsem tudsz megérkezni. Akkor, ott nehéz volt ezt elfogadni. Most, így öt év távlatából viszont már értem, miért nem sikerült.

 

A Next Top Modell forgatása alatt készült kép - Art director: Kissmark, Fotó: FP Abel
 

A műsorra és annak lehetőségeire gondolsz?
- Igen! Nagyon érdekes, ahogy jött ez a műsor, és talán most, életemben először megélem azt, hogy a munkám gyümölcse hétről-hétre beérik.

Hogy érted?
- Ha nem is mondanám magam maximalistának, de mindig nagyon-nagyon melós voltam. Amit csinálok, szeretem beletenni a szívem, lelkem, minden erőm, és energiám, és egészen eddig a pontig ezeknek nem volt gyümölcse. A másik álmom ugyanis a sporthoz kapcsolódik. Versenyszerűen űztem a taekwondót hosszú évekig, és nagy álmom volt, hogy olimpikon leszek. Ugyanúgy beleálltam, mint abba, hogy állatorvos szeretnék lenni. És ez is nagy fájdalom volt, hogy hiába teszem bele mindenemet, egyszerűen nem jön össze. El kellett engednem.

 

 

Ezek után jött a modellkedés?
- Az mindig is jelen volt, de kb. az utolsó pillérként maradt meg az álmaim közül. Miután a tanulmányaimmal és a küzdősporttal kapcsolatos elképzeléseim kudarcba fulladtak, pontosabban el kellett fogadnom, hogy nem ezek az én útjaim, a modellkedéssel kapcsolatos vágyaimra hatalmas nyomás került.

Hogy kezdődött a kapcsolatod a modellkedéssel?
- Már 13 éves koromban is nagyon magas voltam, és sokan mondták, hogy a modellkedés nekem nagyon menne. A szüleim akkor még nem támogatták, és én sem éreztem igazán. 16 éves voltam, amikor az Attractive ügynöke túró rudi kóstoltatás közben felfedezett. Ők mondták, hogy nagy potenciál van bennem, kezdjünk ezzel valamit.

Az tíz éve volt.
- Igen, sajnos az sem egy happyend-es történet. Négy évet voltam náluk, de nem tudtam az elvárt méretekre lefogyni, és súlyos bőrproblémáim is lettek. A kudarcélményhez durva testképzavar társult. Hosszú idő volt, mire ezekből visszaépítettem magam. A modellkedést abbahagytam, de a szakmai közeg iránti vonzódásom továbbra is megmaradt.

 

Mi hozta meg az áttörést, hogy évekkel később újra beleállj?
- Sokáig negatív értelemben befolyásolt az, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Sok mindent nem mertem emiatt megtenni. Majd egy nap azzal keltem fel, hogy jó, nem érdekel mások véleménye, világos szőkére festetem a hajam, mert erre vágyom. Ahogy gyerekkoromban is szőke voltam. Jó döntés volt, szinte azonnal jöttek a jó energiák és a pozitív visszajelzések is.

Ekkor voltál 24 éves, ami a modell szakmában nem a kezdők életkora. Hogyan indultál el újra?
- Igen, úgy tartják, hogy ezt legkésőbb 18-20 éves korig érdemes elkezdeni, de én ezzel nem értek egyet. Változnak az idők, és ma már egyre nagyobb a változatosság a divatban is. Egy barátnőmet megkértem, készítsen rólam sminkmentes, semleges polaroid képeket, majd ezt legalább tíz hazai ügynökséghez elküldtem. Volt ahonnan vissza sem jeleztek, és olyan is, akik kedvesen válaszoltak, hogy más karakterre fókuszálnak. Három pozitív visszajelzésből választottam ki az ügynökséget, de sajnos a korábbi évek nyomása visszajött, újra bőr- és súlyproblémáim lettek.

 

 

 

 

Azzal, amiket 24 éves korodra megéltél, egy sokkal kiforrottabb személyiségként érkeztél a műsorba is. Ezt lehet érezni a dinamikán, hiszen az egész nemcsak a szakmáról és a versenyről szól, hanem fontos a valóságshow része is. Hogyan választottak be az adásba?
- Érkezett egy üzenet Messengeren, hogy indul ez a műsor. Egyébként gyakran kapok hasonló megkereséseket, de eszem ágában sem volt a tévés világba belecsöppenni. Az amerikai műsort ugyanakkor annak idején rajongva néztem, és már akkor elgondolkodtam rajta, milyen jó lenne, ha egyszer ide is eljönne. Amikor elolvastam az üzenetet, mint egy villámcsapás ment végig a gerincemen, hogy ez egy nagyon fontos életpillanat. Nem volt kérdés, hogy megyek és csinálom, amivel jár.

 

 

Számított az, hogy van valamennyi múltad?
- Igen is, meg nem is. Ezt rögtön, az első beszélgetésnél jeleztem, hogy van múltam, és kérdeztem, probléma-e. Szerencsére nem jelentett akadályt, pozitívan értékelték. Többkörös casting után kerültünk a zsűri elé negyvenen. Hogy pontosan hány lányból választottak ki minket, nem tudom, de látszik, hogy a műsor reality jellegéből adódóan különböző karakterekben gondolkodtak.

Sokan felróják a műsornak, hogy több benne a reality mint a szakmaiság. Te erről mit gondolsz?
- Nekem is új volt megtapasztalni, milyen egy ilyen műsor forgatása, mert amikor az amerikai show-t néztem, ott a szakmaiságot éreztem előtérben. Talán ez is segített abban, hogy a forgatás ideje alatt is a szakmaiságra tudjak koncentrálni, és kimaradjak a harcokból, meg a drámákból.

Meg te már megharcoltad a saját küzdelmeid, mire megérkeztél ide. Nem volt igényed a drámára, mert le van benned játszva, kezelve, gyógyítva.
- Milyen jól mondod! Erre még így nem is gondoltam, de valóban így van.

 

Mi áll hozzád közelebb, a divatfotózás vagy a catwalk?
- Mintha picit jobban szeretném a kifutós munkát, a divatbemutatókat, mert ott benne van az a plusz adrenalin, hogy itt és most élőben kimegyek és együtt élek a ruhával. Bár a fotózás is nagy élmény, ahogy egy profi csapat munkája által megszületik valami csoda. Oleg Borisukkal dolgozni ráadásul fantasztikus élmény. Azonnal megvan vele az összhang, és most szeretném is ezt a tapasztalást más fotósokkal való munkára is továbbvinni. Mert a kifutóhoz képest a fotón mindig egy „tökéletes” pillanatot örökítünk meg. Ha nem sikerül elsőre, órákon át fotózhatunk, akár ezer képet is lőhetünk, amiből kiválasztják a legjobbakat.

 

A divatbemutatón egyből kell hatnom ott, abban az adott pillanatban. Nincs másik esély. Ettől mindig van mellkasomnál egy erős izgalom. Akkor ott megszűnik minden, csak én vagyok, meg a ruha van... És az egész egy nagy játék, amit nagyon szeretek csinálni. Picit azt érzem, mint amikor gyerekkoromban játszottam otthon a divatbemutatókat a szüleimnek. Ezért nem billent ki a baki sem, amikor elszakad a cipő, vagy kicsúszik a tűsarkú. Ahogy tavaly felvetted, egy játékos mosollyal megyek tovább.

Milyen most visszanézni magad a műsorban? Ahhoz képest, amit tapasztaltál, tanultál a forgatás alatt, most amikor kívülről látod, megszerkesztve, mi újat tanulsz még akár magadról, akár a szakmáról?
- Ez egy jó kérdés. Az első pár rész nehéz volt. Amikor először látod magad kívülről, hallod a hangod, idő kell hozzá, amíg megszokod. Például tudtam, hogy nagyon sokat gesztikulálok, de a tévében látni, kívülről furcsa volt. Teljesen más visszanézni magam egy divatfotón, vagy egy kifutós felvételen, hiszen ott modell szerepben vagyok. Érdekes hallani a hangom, figyelni, ahogy beszélek, ahogy a gondolataimat átadom.

 

 

Ahogy most nézem a műsort, üvölt a képernyőről, hogy ez az üzenet. Minden körülmények között vállalni, amilyen vagyok. Még ha úgyis éltem meg, hogy talán nem leszek vele népszerű, szimpatikus, érdekes, talán unalmas leszek, bármilyen is leszek mások számára, de az az ember tudtam maradni, amilyen vagyok. És ez büszkeséggel tölt el.

 

 

A képekért köszönet az alkotóknak és a Next Top Modell Hungary csapatának.