Bezárás

Keresés

Bezárás

Katti Zoób



Minden tervező, minden alkotó, minden ember mögött ott egy különleges életút. Kivétel nélkül mindenkié az, nem hasonlítgathatóak egymáshoz. Hogy mégis miért pont a Zoób Katiét fogom kicsit részletesebben leírni? Talán mert, amikor egy hátizsákkal Budapestre költöztem, és már akkor a kezdő magyar tervezők iránt rajongtam, amikor ez még divat sem volt, ő már akkor etalon volt a szakmában.
 
Ahogy a legtöbb tervezőben, akivel volt lehetőségem személyesen beszélni, benne is az emberi oldala fogott meg.
 
Foglalkozása: báb- és játéktervező, kalapos, lakberendező, jelmez- és divattervező, art direktor. Ruhakollekcióival meghódította Párizst, Londont, Bécset, New Yorkot, Dubait. Az ötven legsikeresebb hazai üzletasszony egyike.
 
Zoób Kati megannyi mesterségét nem iskolapadokban tanulta. Autodidakta. Tehetségét családi örökségnek tartja. Gyerekkora óta varrt, szabott. Sümegen járt gimnáziumba a hetvenes években. Saját tervezésű ruhái már akkor sikert arattak. Érettségi után a helyi textilszövetkezetbe hívták: tervezzen hulladék anyagokból játékokat. Néhány hónap múlva már külön üzemágat kellett nyitniuk: az egész országból érkeztek a megrendelések lencsibabákra, katicapárnákra.
 
Zoób Kati tizenkilenc évesen jött fel egyedül Budapestre. Már aznap fölvették egy játékkészítő céghez. Munkáit nem sokkal később Németországba, Amerikába is szállították. Dolgozott a Magyar Televízió bábműhelyében, többek között a Süsü-n is.
 
A Josephine Baker című filmet 1990-ben forgatták Magyarországon. A címszereplő fejdíszeit, banánszoknyáját ő alkotta. Ezután alapította egyik kollégájával első vállalkozását, ami még inkább csak a historikus színpadi ruhákról szólt, de mivel az aktuális divat is izgatta, egy évvel később saját szalont nyitott a Szent István körúton.
 
Minden korosztálynak és rétegnek tervez, a keresztelőruhától a gyászviseletig mindent. Jobban kedveli a klasszikus öltözködési stílust, idegen tőle a l’art pour l’art extravagancia. Ám olykor futurisztikus daraboknak sem tud ellenállni.
 
Amikor itthon már ismertté vált, úgy döntött, külföldön is megméretteti magát. 1995-ben pályázott a párizsi Fashion Weekre. Ez a világ egyik legrangosabb divatfesztiválja, ahol sok száz jelentkezőből zsűri választja ki azokat, akik bemutatkozhatnak. A magyar alkotót lelkesen fogadta a grémium, s azóta többször is részt vett hasonló nemzetközi eseményeken. Ruháit ma már a világ nagyvárosaiban forgalmazzák, Londonban, Bécsben, Dubaiban, New Yorkban is vannak állandó vásárlói.
 
 
 
Kedvenceink Katitól:
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

További tervezők