„Az egyenes vonal az emberhez tartozik. Az íves vonal Istené.” - Ezzel a Gaudí idézettel kezdte bemutatóját tegnap este Fink Evelin, aki mindig trendektől függetlenül, a saját világából inspirálódva és más művészeti alkotásokhoz kapcsolódva készíti kollekcióit.
A 2020-as kollekciót a katalán építész, Antoni Gaudí munkássága inspirálta.
A korábbi
HORIZONT és az AURORA kollekciók mindegyike inkább a légiességet helyezte előtérbe, a bennünk lévő Istennő felfedezését. A CONSTANCIA kollekció az önmagunkban rejlő stabilitás és egyensúly megtalálásáról szólt. A mostani, RESONÁRE kollekció darabjai még merészebbek, így méltó folytonosságot mutatnak az előző évek munkáival.
„A RESONÁRE kollekciót olyan Nőknek készítettem, akik mernek kísérletezni, még ha több idő és energia is, bíznak az ösztöneikben és mernek színesek lenni, képesek elfelejteni a rutint legalább egy kis időre, de közben mégis megőrzik méltóságukat és igazi Nők tudnak maradni.”
„Szegjük meg a szabályokat, merjünk kilépni a komfortzónánkból.
Vállaljuk fel a személyiségünket.
Bízzunk a dicséretben, legyünk büszkék és vágyjunk az elismerésre.”
A divattervezőre jellemző a szélsőségek fúziója, mind az anyaghasználat, mind a formavilág terén, az elegancia határain belül.
A kollekció vezérfonala a katalán építész forma- és színvilágának tükröződése a felhasznált, printelt anyagokban, a sziluettekben és a létrejött formákban.
Evelin magas mőségű anyagokat, spanyol juhnappa bőrt, olasz hernyóselyem organzát, hernyóselyem szatént és cuprot használt.
Evelin nagy hangsúlyt fektet a finom és aprólékos kidolgozásokra, így grafikáit is szándékosan kézzel rajzolta meg. Fontosnak érezte, hogy valami új szülessen, és benne legyen a kézimunka egyedisége és minden apró részletében ott legyen a kézjegye. Így az általa újraálmodott, kézzel rajzolt mozaikminta a selyemalapanyagokon hol finomabban, hol markánsabban rezonál.
A RESONÁRE a tervező 11. kollekciója. Ahogy az eddigi bemutatókon is mindig megjelent egy új anyag, felület, vagy textúra, most ilyen volt a lézervágott bőrmotívum szegecseléssel való kapcsolódása, melyet a Sagrada Familia mennyezetét díszítő elemek inspirálták. A 3D nyomtatással létrehozott ornamentika pedig a Gaudi Casa Batlo egyik égbe törő torony csúcsdíszének a visszhangja.
A kollekció színeit tekintve a tervező a kék árnyalatait és a pinket kombinálta a csedár sárga extravagánsabb árnyalatával.
„Számomra az elkészült kollekció minden darabja egyfajta visszhang és egy új látomás, mely leginkább az egyediséget, az összetettséget és egyben a kitörést és a szabadságot hivatottak megmutatni.”
__________
STÁBLISTA
DESIGNER: EVELIN FINK
PHOTO: MIHÁLY ZOLTÁN
MODEL: PARTICIA/VISAGE MODELS HUNGARY
STYLIST: JUHÁSZ LUCA
MAKEUP: LARION OSCAR
HAIR: PÁSZTOR LÁSZLÓ