Bezárás

Keresés

Bezárás

EVELIN FINK: HORIZONT - „ahol a föld és az ég összeérni látszik”

Írta: Vanyovszki Mária

Mindig lenyűgöz, amikor egymást inspiráló emberi találkozásokból valami új születik, olyan esztétikai élményt nyújtva, mely sokkal többet jelent, mint két művész együttműködésének egyszerű lenyomata.

Csütörtök este négy különböző, a magyar divathoz kapcsolódó eseményen lett volna jelenésünk, de mivel egyelőre egyszerre csak egy helyen tudunk lenni, dönteni kellett. Én Fink Evelin bemutatóját választottam. Tudtam, hogy a beharangozóban ígért “feledhetetlen” estet nem hagyhatom ki; divat és képzőművészet ilyen igényű találkozásának élményét sem videó, sem képanyag nem tudja úgy visszaadni, mint a személyes tapasztalás.

Nem tévedtem.

Evelin új, Horizont nevű kollekcióját az Iberostar Grand Hotelben szervezett esten mutatatták be, mely kollekcióra Kosaras Renáta festőművész ecsettel reflektált, egyes darabokon konkrétan megjelenítve képeinek lenyomatát.
 
Az est háziasszonya: György-Horváth Zsuzsa egy Evelin és Renáta által közösen megalkotott ruhában

Fink Evelin és Kosaras Renáta közösen kezdte tanulmányait, de aztán a műszaki orientáltságú kezdeteket mindkettejüknél a művészi irány váltotta fel.
 
A két alkotó Keresztes Ildikóval
 
Mostani együttműködésük is jellemezhető azzal a kettősséggel, ahogyan ég és föld a horizonton összeérni látszik, ahogy a műszaki és gyakorlatias látásmód találkozik a kreativitással, egyiküknél az elkészített ruhákban, másikuknál a megalkotott festményekben.
 

Evelin a kollekció tervezésekor a horizont kettősségét, a föld és az ég találkozását a választott anyagokkal, a sziluettekkel és a színekkel igyekezett visszaadni, hogy aztán a létrejött darabok a női lét dualitását, a gyengédségben megbúvó erőt sugározzák viselőik révén.
 
    
 
Az anyagok és színek használatában felváltva jelenik meg a föld-spanyol juhnapa bőr, hernyóselyem szatén, fekete, szürke, ill. a púder kék és homok.

„A bemutatott kollekció olyan nőknek készült, akik szeretik az elegáns nőies megjelenést ugyanakkor mernek vagy szeretnének merészek és magabiztosak lenni.”- mondta a tervező.

Renáta a kész kollekcióra reflektálva a föld természetes színeit fatáblákon megidézve festette fel az ég kékjeit saját egyedi stílusában, ami Evelinre visszahatva újabb ihletet adott a tervezőnek, így születtek azok a ruhák, melyekre utána Renáta újra festett.
 

A HORIZONT így lett többszörös jelképe nemcsak a föld és ég, a gyengédség és erő, hanem a két művészeti ág kapcsolódásának is, ill. mindkettejük hátterét és ebből fakadó egyedi stílusát figyelembe véve a föld a keménységet, a műszaki és realisztikus látásmódot, az ég pedig a művészetet és a kreativitást testesíti meg.
 

Sokan vallják, hogy a divat egy állandó körforgás, viszont mindig vannak erős trendek és trend diktálók. A nagy versenyben az életben maradás és a siker egyetlen útja, ha egy tervező önmaga tud maradni.
 
Fink Evelinre ez olyannyira igaz, hogy az egész est, az élőzenei kíséretre bevonuló modellek teljes megjelenése a hajtól a sminken át, a kollekció konkrét darabjaiig annyira tükrözte a tervező egyéniségét és látásmódját, hogy ha soha nem láttam volna korábban Evelint, akkor is felismertem volna a vendégek között, hogy mindez csakis az ő személyéhez köthető.
 

A bemutatót élőzene kísérte, Mihaly Simko-Varnagy csellóművész különleges játéka, továbbá Csemer BOGGIE énekesnő is fellépett az esten.
 
A Salon képeit Nerpel Nikoletta, (Nerpel Photography) készítette.
 
További képeink a bemutatóról:
 
 
 
 

 
Címkék: divatbemutató



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek