A különféle bőrök és szőrök az ipari feldolgozás során részben elveszítik természetes tulajdonságaikat: a mesterségesen előállított színek, a felszíni sérüléseket eltüntető kikészítési eljárás eredménye egy szinte műanyagnak ható, homogenizált felület. Az így létrehozott anyagok a bőrdíszműipar számára feldolgozhatóvá válnak, művészeti célra való alkalmazásuk azonban kevésbé elterjedt.
Geometrikus elemekből építkező kisplasztikáimmal arra teszek kísérletet, hogy a bőrt, mint alapanyagot meghonosítsam a művészeti gyakorlatban. Szabályosan felépített, ismétlődő elemekből álló tárgyaim a természetben fellelhető, organikus struktúrákra reflektálnak. Lassú növekedésük aprólékos, kidolgozott kézimunka eredménye. Növények, tengeri állatok, gombák és gerincesek karakterjegyei egyaránt fellelhetőek bennük: közeli rokonságban állnak egymással, fajtájuk azonban nem meghatározható.
A nemlétező fajok evolúciójának leképezését a napjainkban leggyorsabban fejlődő technológiai vívmány, a mesterséges intelligencia tette lehetővé. Az OpenAI által fejlesztett rendszer, a Dall-E képes arra, hogy a felhasználói felületére feltöltött fényképek alapján új változatokat generál, létrehozva ezzel az eredeti műtárgy virtuális leágazásait. Az így kapott képekből - a természettudományos illusztrációk hagyományos kompozíciós technikáit alkalmazva - képzeletbeli rendszertani ábrákat készítettem.
A létrejött grafikák digitális utómunkát követően nyerték el végleges formájukat.
Látványviláguk Ernst Haeckel (1834-1919) német biológus előtt tiszteleg, aki amellett, hogy tudományos munkáiban a darwinizmus elméletét fejlesztette tovább, számos új fajt fedezett fel és dokumentált művészi igényességgel készített litográfiáin. Haeckel nevéhez fűződik a biogenetikai alaptörvény kidolgozása, melynek lényege, hogy a fejlettebb élőlények embrionális fejlődésük során a törzsfejlődésük korábbi szakaszainak megfelelő állapotokon mennek keresztül. Elméletét kiterjesztette a pszichológia területére is, megállapítva, hogy az egyén lelki fejlődése a törzsfejlődéshez hasonló ismétlődések során valósul meg.
Alkotói gyakorlatom az ismétlődő, lassú folyamatokban való elmélyülés, a koncentráció, a növekedés napról napra történő leképezése. Művészi tevékenységem során a természetes és a mesterséges, a materiális és a virtuális, a valóság és a képzelet világa közti összefüggéseket igyekszem feltárni.
_____