Bezárás

Keresés

Bezárás

Viktoria Varga álomruhák mostantól menyasszonyok számára is

Vanyovszki Mária

Viktóriával tavaly találkoztam először, amikor a Kreán a diplomamunkáját bemutatta. Nőies sziluettjei, a bátor anyaghasználat és a rengeteg kézimunka már akkor olyan egyedi összhatásban jelent meg nála, amivel egyből meghatározta a márka stílusjegyeit és elkülönítette mindenki más munkáitól.

A tervező személyes varázsának is köszönhető, hogy a márka pillanatok alatt népszerű lett. Csak az idén már legalább négy-öt olyan eseményen jártam, ahol mindenféle egyéb programok mellett az ő ruháit mutatták be.

Nem véletlen, hogy az asalon.hu születésnapi party múlt heti eseményére én is tőle választottam egy csodás, vörös, pliszé maxi ruhát, melyről a fotók hamarosan érkeznek Outfit rovatunk képes beszámolójába.

A márka mindeközben egy pillanatra sem áll le; az egyedi igényekre válaszolva Viktória már el is indította a menyasszonyi ruha vonalat is, melyről mutatjuk a csodás képeket:
 
 
Az első sorozatban hét ruha, illetve ezek között három kétrészes összeállítás található meg. 
 
A kreációk között döntő részben teljesen új tervezések kaptak helyet, de néhány darab az állandóan elérhető, különleges kézműves technikákkal készülő Signature kollekció legnépszerűbb ruháin alapszik. Így például a védjeggyé vált piros pompon estélyin, mely az esküvői kollekcióban fehér és hosszabb változatban született újjá.
 
 
A hullámos selyem estélyi szintén megjelenik fehér színben. 
 
 

“Az esküvői kollekció elkészítése során azoknak a menyasszonyoknak az igényeit tartottam szem előtt, akik számára fontos, hogy kényelmesen, fesztelenül érezhessék magukat az esküvőjükön és hogy olyan ruhájuk legyen, amit akár a későbbiekben is hordhatnak egy-egy ünnepi alkalomra.” - mesélte Viktória, a tervező.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A kollekció minden szezonban további darabokkal bővül, de nem cserélődik le minden alkalommal. Ez fontos szempont a márka számára, ugyanis a tervező munkája során nagy hangsúlyt helyez a kontinuitásra és a különböző szezonokban kapható darabok könnyű kombinálhatóságára. Ennek szellemében az esküvői vonalra sem lesznek jellemzőek a nagy irányváltások, még ha ennek elemei a jellegükből fakadóan egyetlen eseményen töltik is be fő funkciójukat. 

A VIKTORIAVARGA Bridal névre keresztelt vonal elsősorban olyan menyasszonyoknak szól, akik szeretik a divatot, a kortárs sziluetteket és nem riadnak vissza egy-egy egyedi, különleges megoldástól. A tervező ruhái amellett, hogy minőségi anyagokból, egyedi kézműves technikákkal és szabással készülnek, könnyen hordhatók, és az egyéni testalkathoz, igényekhez igazíthatók. Így mindenki megtalálhatja azt a formát és hangulatot, ami hozzá közel áll. A kiegészítők között fátylak és fejdíszek is megtalálhatók, hogy a legfontosabb esküvői kellékek biztosan illeszkedjenek a ruhákhoz. 

Mivel az esküvői darabok személyre szabva készülnek el, egy-két hónappal a nagy nap előtt ajánlott megrendelni őket.
 



Hasonló bejegyzések