Bezárás

Keresés

Bezárás

Ünnepeltünk, ismerkedtünk, ragyogtunk - asalon.hu party

Hogy miért szeretünk eseményekre járni? Hogy jót együnk? Hogy iszogassunk? Hogy régi és új zenékre bulizzunk? Igen, ezek mind fontosak, de ami sokkal inkább hajt mindannyiunkat, az a kapcsolódás vágya. Hogy rég nem látott barátainkkal beszélgethessünk, hogy új embereket megismerjünk, és hogy az önfejlesztés és önmarcangolás állandó kettősségéből kiragyogva csodálkozzunk rá a magunk és a mások értékeire.

A Salon eredeti, történelmi jelentése “emberek gyülekezete egy inspiráló vendéglátó házában, ahol a párbeszédek révén a cél részben egymás szórakoztatása, részben pedig egymás ízlésének formálása és ismereteinek bővítése.”

Ennek a jelentésnek a jegyében indult el az asalon.hu három évvel ezelőtt, hogy független platformként összefogja a magyar divattervezőket, egyedülálló, koncentrált fórumot biztosítva számukra a termékeik és ezzel az egész kreatív ipar népszerűsítéséhez.

Az egyéni kezdeményezéshez az elmúlt három év alatt sokan csatlakoztak. A Brody Vörösmarty utcai Stúdiójába szervezett eseményünkön ezt is ünnepeltük.
 

Ugyanezen a napon indítottuk el az asalon.shop online piacterét, mely az asalon.hu szakmai platformjára építve egy olyan internetes divatkereső, ahol összekötjük a tudatos vásárlókat a magyar divattervezői márkákkal.
 
 
A két portál folyamatos beszámolói és értékelései révén a vásárlók pontos képet kapnak arról is, hogy kik készítik a termékeiket. 
 
 
Az eseményen megnyitottuk fotós barátunk és munkatársunk, Horváth Adrienne kiállítását is, melyre főként a Magyar Opera művészeiről készített fotóiból válogatott.
 
 
Zenész barátunk, Nagy János - művésznevén Afronauta - handpan játéka tökéletesen illeszkedett A Salon és a Brody Studio hangulatához.
 
 
A szakma és a barátok gyűrűjében sok új ismeretség és barátság született, és ezt a sort újabb eseményekkel kívánjunk folytatni.
 
 
 
 
 
Videónk az eseményről: 
 
________
Mária ruhája: Viktoria Varga
A Coty Hungary jóvoltából vendégeinknek Bourjois és Max Factor termékekkel kedveskedhettünk.
________
Fotók: Hektor
 
 
További képek a partyról:
 
 
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek