Bezárás

Keresés

Bezárás

A bőrtárgyak új élete - Interjú Nagy Krisztinával

Vanyovszki Mária

„Amikor vásárolunk, szeretünk új dolgokat választani. Sokak számára az újrahasznosítás egyfajta értékcsökkenést jelenthet. Ezért is fontos számomra, hogy a termékeim teljesen újnak nézzenek ki. Az esetek kilencven százalékában a vevők rá is csodálkoznak, amikor kiderül, hogy a táskáim és egyéb kiegészítőim újrahasznosított alapanyagokból készülnek. Tudatosan figyelek arra, hogy a termékeim teljesértékű tárgyakként térjenek vissza a körforgásba.”

Nagy Krisztina, a MIMIKRI márka alkotója vintage üzletekből és turkálókból szerzi be alapanyagait. Használt bőrnadrágok, bőrkabátok, bőrszoknyák kelnek új életre a kezei alatt.

Krisztina a Kisképzőben tanult, majd a Moholy Nagy Művészeti Egyetem textiltervező szakán diplomázott. Először a gyártás területén, magyar cégeknél helyezkedett el, de érezte, hogy a rengeteg számítógépes feladat és az Excel táblázatok nem az ő világa.
„Amikor a második munkahelyem is megszűnt, nagy dilemmában voltam, hogyan tovább, annyi minden érdekelt.”

A bőrrel és a fenntarthatósággal való találkozását egy véletlennek köszönheti.
„Mindig is érdekeltek a régi tárgyak, a történetük, az illatuk, a textúrák, a fazonok. Előszeretettel jártam a turkálókat. Egyik alkalommal impulzusvásárlásként vettem meg egy bőrszoknyát, mert nagyon megtetszett az anyaga. Utána jött az ötlet, hogy hátizsákot készítsek belőle magamnak. Kíváncsi voltam, egyáltalán alkalmas-e erre egy ilyen régi bőrszoknya anyaga. A folyamat közben eszmélten rá, hogy ez mennyire izgalmas. Minden fázisát élveztem: a turkálást, ahogy kiválasztottam a darabot, ahogy megszerkesztettem hozzá a szabásmintát, majd ahogy kezdett összeállni az új tárgy.”

Krisztina korábban nem dolgozott bőrrel, így teljesen új terület volt számára, ami egészen más technológiát, gépparkot és eszközöket igényelt, mint a textiltervezés.
„Tulajdonképpen a nulláról kellett kezdenem és szépen, lassan építettem fel. Így volt időm adaptálódni lelkileg is, mivel korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy saját vállalkozást indítsak.”

A márka indításánál Krisztina sokáig ötletelt a néven, mígnem egy korábbi szóélmény írta felül a lehetőségeket.
„A MIMIKRI régen történt email cím választás eredménye. Amikor először rátaláltam, nem tudtam, mit jelent, de nagyon tetszett a szó csengése és a leírt formája. A mimikri az állatvilágban az adaptáció azon formáját jelöli, amikor egy élőlény felveszi vagy utánozza egy másik élőlény vagy a környezet mintáját, színét, külalakját, viselkedését. A megtévesztő alkalmazkodás célja lehet önvédelem, vagy éppen egy zsákmány megszerzése. A márkanév így erre a jelenségre is reflektál, hogy az állatok kültakarója, - ami sok esetben bőr -, milyen változatos és izgalmas dolgokra képes, és mennyi lehetőség rejlik benne.”

Első alkotásaival jelentkezett a Kozma Lajos Iparművészeti Ösztöndíjra, amit meg is nyert.
„A kezdeti időszakon nagyon jól átsegített, hogy volt egy ilyen anyagi támogatás mögöttem. Fokozatosan bővíthettem a gépparkot, és közben fejleszthettem a szakmai tudásom.”
 
 

A folyamatos tanulás egy állandó kísérletezéssel is társul, melynek köszönhetően a MIMIKRI palettája kitűnik a hazai bőrkiegészítők kínálatából.
„Gyakran fordult elő, hogy több évtizede a szakmában dolgozó bőrművesek mondták az ötleteimre, hogy »Ilyet nem szoktunk! Ezt, meg azt nem lehet!«. Először bántottak az ilyen kijelentések, majd egyre inkább ösztönzőleg hatottak rám, hogy azért is megmutatom. A kezdők naivitása és a folyamatos rácsodálkozás a bőr lehetőségeire mindig újabb technikák kipróbálása felé hajtott.”

Legutóbbi darabjait úgynevezett stancolással állította elő. A technikát Moholy ösztöndíjasként kísérletezte ki, amikor is autó- és bútorkárpit gyártásból visszamaradt szabászati hulladékanyaggal dolgozott. Az egyenetlen méretű és formájú, össze-vissza, kisebb-nagyobb darabokból egyedileg gyártatott stanc formával szabta ki azokat az elemeket, amiket aztán összefűzve különleges bútorkárpitot alkotott. A fémvázat egy magyar tervezőpáros készítette el a fenntartható, dizájnos és praktikus ülőbútorhoz.
„Ez is egy izgalmas kitekintés volt, hogy nagyobb felületen, másfajta anyagminőségben és használat közben működőképes-e a technológia.”
 

Krisztina az újonnan kikísérletezett és sikeresen alkalmazott technológiát legújabb táskáinál is alkalmazta, így jött létre a sajátos, izgalmas, strukturált, dizájnos felületet.

A márkára jellemző technika a hőpréselés is, amikor egy egyedileg készített klisével egy melegítőszerkezet segítségével présel mintát a bőrbe. Ezt gyakran kombinálja kézi festéssel, ami szintén jellegzetes „mimikris” dekor folyamat. Rendszeresen alkalmazza még a lézervágást, és folyamatosan jönnek az új ötletek, így a megszokott két vagy több szezonos kollekciók helyett trendektől függetlenül bővül nála a paletta.
„Ezzel is ki akarom vonni a márkát ebből a rohanó attitűdből, amit a divatipar diktált az utóbbi időkben. A MIMIKRI darabjaival az időtlenségre és az időtállóságra törekszem, hogy bárki ruhatárába bármikor könnyedén beilleszthetőek legyenek, és hogy a darabok ne csak egy szezonra szóljanak.”

A kollekciók alapját a fekete nappa bőrök adják, mivel ebből lehet a legtöbbet találni a vintage készletek között, és ezzel tud hasonló termékeket produkálni.
„Már a kiválasztásnál figyelek arra, mi az, ami még alkalmas az újrahasznosításra. Miután szétszedem az eredeti darabokat, úgy tervezem meg a termékeket, hogy a nagyobbakkal kezdem, mint például a hátizsákok, laptop táskák, majd az esedék darabokkal folytatom, amikből kisebb ékszereket, kiegészítőket készítek.”
 
 

Krisztina az eredeti, vintage terméket szétszedés előtt lefotózza és annak képével jelzi az új termék címkéjén, mi volt az alapanyag „előző életében”.
„Ez egy olyan többlet, ami jól rezonálhat az arra fogékonyakkal, akik kíváncsiak az anyag előéletére. Akik nemcsak terméket vesznek, hanem szeretik, ha annak története van, amit a sajátjukként írhatnak tovább.”
 
 

Termékeinél a fenntarthatóság mellett nagyon fontos szempont a funkcionalitás. Elsődlegesen mindig abból indul ki, mi az, amit ő is szívesen hordana és használna. Bár eredetileg nőknek szánta a termékeit, a háromszög fazonú övtáskáit előszeretettel vásárolják férfiak is.
„Nagyon hasznos tapasztalat volt, hogy bizonyos termékeim tulajdonképpen uniszexnek tekinthetőek, nők és férfiak ugyanolyan arányban keresik.”
 

A MIMIKRI táskákat és egyéb kiegészítőket a legtöbb hazai designer bolt forgalmazta, de a Covid időszak a fizikális értékesítést szinte teljesen leállította.
„Az ETSY online felületén már addig is értékesítettem. Mivel ott elsősorban amerikaiak találtak rám, a járványhelyzet alatt elkészítettem a saját, kétnyelvű oldalam, amit a magyar közönség számára optimalizáltam, forintban kiírt árakkal.”
 
 
Krisztina mindent maga csinál, illetve az előállításban alkalmanként bedolgozik neki egy-két varrónő. Hosszabb távú tervei között szerepel, hogy két állandó varrónővel bővülhessen a gyártás.
„Arra nem vágyom, hogy a Mimikri egy hatalmas vállalkozássá nője ki magát. Akkor pont azt a szépségét veszítené el, ami miatt annyira szeretem: hogy teljesen a magam ura vagyok, a saját igényeim szerint osztom be az időmet, az újítások pedig a fejlődésem természetes ütemével alakulnak.”
 
 
 
Ez az írásom a Képmás magazin 2021. augusztusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>> 
 
________
Nyitókép:
Stylist: @vargarekastylist
Photo: @katalin_kedves
Modell: @dorina_avantage
Makeup: @annapatakimua
Hair: Regina Torma
@topark_bemycity
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek