Bezárás

Keresés

Bezárás

A lélek iskolája – A LUCIA Divatakadémia nyílt napján jártunk

Figyelt és fotózott: Vanyovszki Mária

Nemrég, amikor egy dj ismerősöm meghívott a következő rendezvényére, hozzátette, hogy oda nem kell majd ennyire kiöltözni, ahogy én szoktam. “Kiöltözni soha nem kell” – mondtam erre én. – “Az is csak a lélekről szól, mint a pl. zene, meg a tánc.”

Akinek élete egyik nagy szerelme a divat, az előbb-utóbb divattal fog foglalkozni, bármilyen kacskaringós életpályát is jár be előtte. A lélek mélyén működő elhivatottság valamilyen formában úgyis felszínre tör; és aztán rajzolni fog, varrni, szabni, tervezni, menedzselni, vagy éppen írni róla...
 
A Lucia Divatakadémiában az a jó, hogy szinte bármikor és bármilyen igénnyel, akár teljesen személyre szabva találhatunk olyan képzést, tanfolyamot, ami a divatban való önmegvalósítás útján elindít.
 

Egy hete mi is ott voltunk az Akadémia nyílt napján, ahol betekintést nyerhettünk az intézmény működésébe, megismerkedhettünk az ott dolgozó oktatókkal, meghallgathattuk az itt végzett hallgatók beszámolóit, és kicsit megismerhettük a divatház működését is.
 

S. HEGYI Luciával, aki nemcsak a divatház tervezője és kreatív igazgatója, hanem az Akadémia fő irányítója is, olyan 4 éve találkoztam először személyesen. Hamar kiderült, hogy őt sem lehet csupán egy kivételes tehetségű, tapasztalt és népszerű divattervezőnek tekinteni, mivel az az egyéniség, az a plusz, amit ő a munkájához hozzátesz, őt magát lélekszabásszá, az általa működtetett intézményt pedig egy külön világgá emeli.
 

Ebben a külön világban mindent meg lehet tanulni, ha az ember komolyan gondolja a divatszakmát. Keményen meg is kell dolgozni érte közben, de a modulok úgy vannak felépítve, hogy elméleti emberből gyakorlati szakembert, a gyakorlott mesterből pedig akár saját márkát indító tervezőt tud nevelni, ha a kellő elhivatottság, kitartás, alázat és tisztelet a tanulóban megvan.
 
 
 
Az intézmény legfőbb értéke - a magas szintű háttér (műhely, stúdió, szalon, selymek, kelmék, anyagok) biztosítása mellett - maga a szakmai gárda, ahol a kiválasztásnál nemcsak a tudás és a tapasztalat, de az emberi értékek is nagyon fontos szerepet játszanak.
 
 

A program során volt alkalmunk beszélgetni az intézmény kommunikációját és menedzselését végző lányokkal, továbbá oktatókkal és korábbi hallgatókkal, de minden esetben, kivétel nélkül az volt a benyomásunk, hogy nem feltétlenül munkahelyként, sokkal inkább otthonként, családként tekintenek a divatházra és akadémiára.
 
 
A hallgatók a gyakorlati szemléletű kurzusok során nemcsak önismeretet tanulnak. Az oktatás folyamán az akadémia kiemelt figyelmet fordít a divatvállalkozások létrejöttének ösztönzésére, a gazdasági sikerességükhöz nyújtott szakmai tanácsadásra is. A kurzusok egy része a magyar divatszakmai képzésben teljesen egyedülálló, hiánypótló szerepet tölt be, valamint több lépcsőben sajátítható el, így a hallgató egyéb divat irányú tanulmányait is jól kiegészítheti itt.

A kurzusok részlete leírása, az aktuális időpontok és árak a http://www.luanbylucia.com/academy oldalon elérhetőek:
Orientációs hét
Divatspecializációs egyéni tanrend
Divatmarketing
MODELLEZŐ KURZUS
DIVATRAJZ
Personal Styling Course
Luxury Branding Course
COUTURE
FASHION BUSINESS WORKSHOP
Fashion History dinner course
Fashion Course-to-Go
Lucia Divattábor
SZÖVŐKURZUS

További képeink:
 
 
Fotósként közreműködött: Diana Photography, https://www.facebook.com/goddessphoto







 
Címkék: nyílt napképzés



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek