Bezárás

Keresés

Bezárás

A ruha mint történet - Interjú Ferencz Borbálával

Vanyovszki Mária

„Az a tapasztalatom, hogy mire egy ilyen ruha összeépül, az a személyiségnek is egy lenyomatává válik. Ezzel szeretnék többet foglalkozni, amint újra lehet majd workshopokat tartani, hogy különböző emberek mit kombinálnak, kit milyen szín szólít meg, milyen textúrák, milyen anyagok.”

Ferencz Bori divattervező, az upcycling, azaz az értéknövelő újrahasznosítás ismert hazai képviselője. BORBALA néven működő márkájával több nemzetközi versenyen és pályázaton vett részt kimagasló eredményekkel. Ékszereihez hulladék műanyagot, ruháihoz másodkézből szerzett darabokat használ. A fiatal alkotó Marosvásárhelyen született és Kolozsvárra járt egyetemre. Pár éve Budapesten él, így a hazai divateseményeken is rendszeresen bemutat.

Mi indított a divattervezés irányába?
A művészeti középiskolában a textil tanárnő volt a legszimpatikusabb, így annak idején úgy éreztem, ez egy véletlenszerű döntés. Viszont már gyerekkoromban szerettem ruhákat rajzolni; nagyon dekoratív, apró mintázatú darabokat készítettem királylányokra. A kilencvenes években édesanyámnak volt egy gyerekruha cége, amihez testvéremmel mi voltunk a modellek; ez az időszak is hathatott rám.

Az újrahasznosítást hogy kezdted el?
Már tiniként készítettem ékszereket, amihez süthető gyurmát használtam. Egy idő után tudatosítottam, hogy ezzel magam is újabb műanyag tárgyakat állítok elő, miközben a családi ház körül ez volt az egyetlen hulladék, amivel nem tudtunk mit kezdeni, csak gyűjtöttük. Beütöttem a Google-ba, hogyan hasznosítsuk újra házilag, és meglepetésemre rengeteg találat jött ki. Otthon csak bele kellett nyúlnom a műanyag gyűjtőbe és már kezdtem is dolgozni a kupakokkal. Ezt a mentalitást vittem át a ruhakészítésbe. Az upcycling napjainkban kezd visszajönni, miközben régen az volt a természetes, hogy amit kinőttek, vagy elhasználódott, nem eldobták, hanem átalakították.
 

Honnan szerzed be az alapanyagokat?
Budapesten rengeteg turkáló van, ahol a végső kiárusításokon aprópénzért lehet ruhákhoz, kisebb, nagyobb szépséghibás darabokhoz jutni. Édesanyám gardróbja is izgalmas alapot szolgáltat, hogyan tudok 20-25 éves darabokat átalakítani. Az ócskapiacokat is nagyon szeretem. Gyakran fordul elő az is, hogy rámír valaki, van egy zsák ruhája, amit ki akar dobni, nézzem át előtte.

Milyen szempontok szerint választasz?
Eléggé intuitívan döntök, hogy mi tetszik, mi szólít meg. Van amikor azonnal látom előre, hogyan tudom majd átalakítani, de van, amikor csak érdekesnek, izgalmasnak érzem, és egy időre felkerül a polcra. Az egész alkotási folyamatnak van ugyanakkor egy technikai oldala is. Egy időben sokat utaztam, így fontos volt, hogy mobilis legyek, ezért házi-varrógépekkel dolgozom, amivel nem lehet akármit megvarrni. Nagyon vastag és speciális igényű anyagokat ritkán viszek haza.
 
 

A ruháidnak van egy nagyon erős, egységes vizualitása. Azonnal felismerhető, hogy te készítetted.
Talán mert nagyon szeretem a színeket, és vannak olyan kedvenc anyagaim, mint a poliészter felsők. Ezeket a sportruhákat sokszor csak egy meccsre viselik, és nagyon hamar kidobják. Általában csúnyán vannak megvarrva, látszik, hogy nem hosszú életre tervezték őket. Ezért volt az az egyik ötletem, hogy ezeket megmentsem és új ruhákba komponáljam. Mai napig szeretem, mert rugalmas, könnyű vele dolgozni, nagyon színes és amint elegánsabb ruhává válik, lesz egy presztízse.
 
Izgalmas volt ugyanakkor a gyakornokaimon megfigyelni, hogy ugyanazzal a technikával, ugyanabból az anyagválasztékból mennyire más patchworköt készítenek. Hogy mennyi apró személyes döntés van a folyamatban. Hogy mire egy ilyen ruha összeépül, az a személyiségnek is egy lenyomatává válik.
 
Ezzel szeretnék többet foglalkozni, amint újra lehet majd workshopokat tartani, hogy a különböző emberek mit kombinálnak, kit milyen szín szólít meg, milyen textúrák, milyen anyagok.
 

Sok külföldi versenyen, pályázaton szerepeltél: Kijev, Helsinki, Lisszabon, Łódź. Milyen visszajelzéseket kaptál?
Mivel a fenntarthatóság az utóbbi években trendi lett, mindig pozitív a kollekcióim a fogadtatása. Amint viszont elkezdünk belemenni a részletekbe, felvetődnek teljesen jogos kérdések. Hogy például ha összevarrok két olyan anyagot, aminek nem vagyok biztos a pontos összetételében, mi lesz vele, amikor teljesen elhasználódik, hogyan lehet majd újrahasznosítani. Ez egy releváns kérdés, és jól mutatja, mennyi mindennel kell még foglalkozni.
 
 

Volt akinek esztétikai kifogásai voltak az általam leggyakrabban alkalmazott lockolás tehcnikájával, mivel szerinte ez egy olcsó, ócska varrás típus. Miközben szerintem pont ez adja meg az értékét a fenntarthatóságban: hogy sokak számára elérhető, házi varrógépen kivitelezhető, látványos darabokra alkalmas megoldás. Amikor ezzel a kritikával először szembesültem, egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy vajon csak nekem tetszik ennyire. Aztán idén nyáron elöntötték a nemzetközi piacokat Angliából és az Egyesült Államokból a hozzám hasonlóan dolgozó kis tervezők ilyen technikával készült munkái. Öröm volt látni, milyen széles tárháza lehet ennek a megoldásnak, hogy ugyanazzal az eszközzel mennyire különböző anyagok, színek, szabásminták kerülnek ki a kezeink közül. Hamar megjelentek a másolatok is: távol-keleti hirdetésekben aprópénzért reklámozták az ilyen dizájnnal sorozatgyártásban készült ruhákat. Miközben ez az esztétikáján túl sokkal többről szól. Arról, hogy egy kis tervező az egyik legfenntarthatóbb módon, second hand ruhákból, talán pont az édesanyja egykori pulóveréből készít teljesen egyedi darabokat kézzel, az otthonában.
 
 

Min dolgozol most?
Az új kollekciómon. Nálam ez nem a szokásos, prototípus jellegű öltözéksor felvonultatást jelenti, hanem mindig egy történetet akarok elmesélni.
Az utóbbi évtizedekben a vásárló távol került attól, hogy a ruháinak értéke, története, személyessége legyen. Míg régen szabóhoz és varrónőhöz jártak, az utóbbi években a fast fashion és a second hand vette át az uralmat. Különösen igaz ez az én generációmra, ezért is tartottam már az egyetemi éveim alatt fontosnak, hogy rámutassak a ruhák értékére, személyességére és történeteket meséljek velük.
 

Amikor eladsz egy darabot, könnyen elengeded?
Alapjáraton ragaszkodom a dolgaimhoz, és az elején szinte bele voltam betegedve, amikor át kellett adnom egy ruhát, amin sokat dolgoztam. De közben azért is szeretem a divatot, mert ott van benne a mulandóság. Hogy ez most trendi, a jelen helyzetre reflektál, de hamarosan valami más jön helyette. Ma már könnyen elengedem a ruhákat azzal a gondolattal, hogy menjen, írja tovább a saját történetét valaki más életében...
Ferencz Borbála
________
Ez az interjúm a Képmás magazin 2021.márciusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>> 
A kifutós képeket Jordanoff Péter készítette az aslaon.hu számára korábbi divatbemutatókon.
 



Hasonló hírek