Az elmúlt 10 év és a magyar dizájn

Tavaly év végén ünnepeltétek a WAMP 10. születésnapját. Visszatekintve milyen mérföldköveket állapítanál meg, amelyek meghatározóak voltak számotokra?

 

2012-2013 óta viszi a WAMP-ot a mostani csapat, 3 éve vonultak ki az alapítók a cégből. A WAMP-ot Matheidesz Réka közgazdász és Mosshammer Kinga iparművész alapították külföldön már bevált mintára. Az alapgondolat az volt, hogy a pályakezdő magyar tervezőknek lehetőséget biztosítsanak a bemutatkozásra és egy platformot hozzanak létre, ahol közvetlenül találkozhatnak a vásárlóikkal, direkt visszajelzést kaphatnak termékeikről. Mindez nem csak a tervezőknek jó, hanem a vásárlóknak is, hiszen a vásárlási élmény itt sokkal személyesebb, egyedibb, nem összehasonlítható például egy plázás vásárlással. A WAMP célja megmutatni, hogy a dizájn nem elérhetetlen, és a hétköznapok szerves részévé válhat. Főleg MOMÉ-s tervezőkkel indult a WAMP, majd folyamatosan bővült. Az egyik mérföldkő 2010 volt, amikor a hazai gasztronómia felé is nyitott a vásár a Spájz almárkával. 40-50 tervezővel indult a vásár, nyáron 100 felett van a kiállítók száma, adventi időszakban pedig 200-250-en is vannak akár. Mindenképpen mérföldkőként értékelem azt is, amikor először megtöltöttük az Erzsébet teret és a Millenárist. További, ha nem a legnagyobb lépés volt a cég életében, amikor elindítottuk bécsi vásárainkat. 2014 tavaszán volt először Ausztriában rendezvényünk, így tavaly ősszel már a 3. szezont zártuk. Ez azért is volt nagyobb falat, mert sok kutatás és előkészítő munka előzte meg, hiszen ott már egy meglévő, több konkurenssel működő piacra léptünk be és ott kell sikeresen helyt állnunk. Így 3 év távlatából azt hiszem elmondhatjuk, hogy jól teljesítettünk, 100 felett van már Bécsben is a kiállítók száma és nem csak magyar és osztrák tervezők érkeznek hozzánk, hanem az egész visegrádi régió, sőt más országok dizájnerei is állandó szereplők.

 

Hányszor és miért fordult elő, hogy esetleg profilt váltottatok? Mennyiben egyezik a missziótok a korábbival?

Habár a kezdetektől fogva előnyben részesítettünk projekteket, (külföldi) együttműködéseket, az utóbbi időben erősítjük a visegrádi kapcsolatokat – kétszer voltunk Pozsonyban az Urban Market nevű szlovák dizájnvásár meghívására. Itthon kétszer, Bécsben egyszer rendeztünk visegrádi tematikájú vásárt, ahol mind a négy ország tervezői megjelentek. Szerencsére mindig nagyon sikeres volt. Maga a misszió nem változott, a célunk továbbra is ugyanaz. Ami nehézséget okoz, hogy nyáron és decemberben is több alkalommal rendezzük meg havonta, ezért mindig kicsit mást, valami újdonságot kell kitalálni. 2012-2013-ban 4 tematikát alakítottunk ki (fashion, vintage, spájz és mini), ez azonban nem vált be. Be kellett látnunk, hogy nincs olyan vásárlóerő itthon, ami fenn tudná ezt tartani hetente és a választék se tudna ezzel arányosan változni. Így visszaálltunk arra a rendszerre, hogy nagyjából havonta rendezünk vásárt, nyár elején esetleg kétszer a kültéri helyszín és a külföldi turisták miatt, adventi időszakban pedig minden vasárnap, hiszen ilyenkor a legtöbben nem csak maguknak vásárolnak, hanem a családtagoknak és barátoknak keresnek ajándékokat. Ilyenkor van „minden” és egy-egy témát még ráépítünk, a tavaszi és őszi időszakban pedig igyekszünk egy-egy tematika köré építeni az eseményt, meghívni új kiállítókat, bemutatni az adott téma érdekességeit, kiemelkedő magyar tervezőit. Ilyen volt például 2015 őszén a home design vagy tavaly márciusban a fenntarthatóság. Ez azért is jó, mert mindig ad egy kis frissességet nem csak a látogatóknak, de a sajtónak is. Korábban több volt a gasztro tematikájú rendezvényünk, de a kirobbant gasztroforradalom nagyon szétaprózta a piacot, heti több vásár, fesztivál, party épül erre már.

 

Mit tartasz a legnehezebbnek abban, hogy elérjétek a magyar fogyasztókat? Hisz mondhatni árérzékenyek – hogy látod, hogy alakult, változott a vásárlók, érdeklődők attitűdje a kézműves termékek irányába?

Az árérzékenységet csak megerősíteni tudom, hiszen sajnos ez egy adottság, hogy mekkora a fizetőképes kereslet itthon a dizájn termékek iránt. Érezhető például, hogy nyári időszakban, amikor kéthetente volt WAMP, a magyarok vásárlók nem jöttek többször, nyilván a rendelkezésre álló keretük nem változott. Viszont szeretnénk eloszlatni egy tévhitet a WAMP-pal kapcsolatban, mégpedig hogy megfizethetetlenül drága dolgok lennének itt. Általában a felső határ a WAMP-on 40-70.000 Ft körül mozog, de a jellemző inkább az, hogy már 10.000 Ft-ért nagyon szép dolgokat lehet venni, sőt nagyon sok apróság pár ezer forintért elérhető. A kiállítóknak mára kialakult a vevőköre, sokakkal név szerint ismerik egymást. Úgy látjuk, a magyarok is egyre jobban értik és érzik, miért jó hazai, minőségi termékeket vásárolni. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyfajta „elvárás”, hogy az egész ruhatára, meg a lakása berendezése innen legyen az embernek: elég 1-2 tárgy, amivel színesítenek egy szettet vagy egy otthont.

A CAMOU és az Artista a kezdetek óta veletek van. Ki még a „gyermeketek” és mennyiben követitek figyelemmel a márkák alakulását?

Sok olyan tervező van, aki régóta „velünk van”. Mindig figyelemmel követjük a fejlődésüket, a karrierjük alakulását. Tavalyi érdekességünk pl. hogy Wild Judit, a Vadjutka márka tervezője 8 évig bizsu ékszerekkel dolgozott és teljesen profilt váltott, egyedi ezüst ékszereket készít. Örülünk, hogy ennek az átalakulásnak mi is a részeseit lehetünk. Azt is nagyon szeretjük, amikor jelentkezik egy frissen végzett vagy még pályája elején lévő tervező és látjuk, hogy 2-3 év alatt micsoda fejlődésen ment keresztül a márka, mennyit változnak, alakulnak a termékei, ahogy gyűjti a tapasztalatokat és a visszajelzéseket. Ilyen például a Zemse márka alkotója Zentai Emese, hogy most hirtelen egyet említsek.

 

Világszerte rengetegen a B2C vásárok hanyatlásáról, egyre nehezedő helyzetéről számolnak be. Mennyit érzékeltetek ebből? Hisz már 3 éve Bécsben is jelen vagytok. Mennyiben más az ottani piac a hazaihoz képest? Milyen alapvető eltérések vannak a magyar és az osztrák vásárlók között?

Még ha jobb is az osztrákok anyagi helyzete, megfontoltan költenek, átgondolják a vásárlásukat. Nyilván kevésbé árérzékenyek. Érdekesség, hogy legelső alkalommal kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy nem akarták elhinni, hogy egy termék kézműves, mert olyan olcsó volt. Másik specialitás kint, hogy van Ausztriában a bolhapiacoknak egy erős, kültéri hagyománya – ezzel meg kellett küzdenünk, bebizonyítottuk, hogy igényes a vásár így is, hogy szabad téren rendezzük meg. Érdekes látni, hogy teljesen más a kinti vásárlók ízlése, amit itthon néha már giccsesnek vagy túl merésznek tartanak, azt ott simán felveszi egy idősebb nő is. A kifinomultabb darabokat is keresik viszont. Összességében azt mondanám, hogy merészek, bevállalósak az osztrák vásárlók színek, anyagok tekintetében is, a látogatók járnak népviseletben is – nálunk ez nagyon furcsának hatna az utcán. A bécsi WAMP-ra dizájnboltok képviselői is kijárnak, van akit nálunk láttak és azóta innen szállít, többen szereztek kint viszonteladókat is.

 

Van olyan vásár, ami „best practice” számotokra?

Nem tudnék egyet kiemelni. A lényeg szerintem, hogy mérettől függően nagyon más a szervezés, hiszen nem ugyanúgy szervezel meg egy 200 kiállítós vásárt, mint egy 50 főset csak nagyobban, hanem azt már másképp kell szervezni, sok folyamatot automatizálni és fejleszteni kell. Mi nagyon sokat dolgozunk például az informatikai háttéren, a foglalási rendszeren, a számlázáson – ezek olyan háttér elemek, amikre sokan szerintem nem is gondolnak, mert az csak úgy van. De fontos, hogy a megjelenés, a kommunikáció, a kreatív anyagok vagy a vásár tematikák mellett ezek is hozzájárulnak a vásárok sikeréhez és a gördülékeny munkához.

Van/volt hazai konkurenciátok?

Kifejezetten konkurenciánk itthon nincs, aki ilyen jellegű vásárt és ekkora méretben csinál. Nem véletlenül – sok anyagi áldozattal, ráfordítással jár egy ilyen kezdeményezés, a piac pedig kicsi. Sokan inkább részpiacokra lőnek, a DIP Design Passage, az Antik Placc, a Kultúrzsibi vagy a Gardrób és a Pici Piac. Ellenségeskedést nem érzek egyáltalán, jó célokért szívesen össze is fogunk, ilyen volt például a Piacok Napja, a Nem adom fel! Alapítvány kezdeményezése, akik tavaly az összegyűlt pénzből a Baross utcában kávézót is nyitottak, ami a legelső, ahol fogyatékkal élőket foglalkoztatnak.

 

Milyen kezdeményezést, márkát, projektet tartotok a legsikeresebbnek, akik nálatok voltak valaha? Kiket emelnél ki?

Szerencsére nagyon sok ilyen van folyamatosan, ha egyet kell kiemelni, én most a Maacraft-ot mondanám. Nagyon jó kezdeményezésük volt a karácsonyi szezonban, dolgoztak együtt az Artistával: terveztek sálakat és divatbemutatót is szerveztek. A Down Egyesület volt nálunk nyáron, nekik a tervezőink ajánlottak fel termékeket és a bevételből fejlesztőközpont nyitását tervezik. Az ilyen kezdeményezéseket nagyon szeretjük, a közösségi, szociális oldal nagyon jól összepasszol a dizájnnal.

Mik a legnehezebb tényezők magyar viszonylatban, amik érintettek benneteket?

A víz felett maradás, az anyagi rész. Lássuk be, ez nem egy „fejőstehén”, 4 állandó munkatárs mellett alvállalkozókkal együtt sok embert foglalkoztat a WAMP. Emellett helyszínt kell bérelni, eszközöket kell beszerezni, marketingre, kreatívra és a működtetésre is sokat kell költeni, nagy büdzsét igényel. A helypénznek pedig van egy felső határa, amit elkérhetünk a kiállítóktól. Mi még drágának számítunk, de ez viszont megtérül a forgalom nyomán. Kisebb vásárokhoz képest teljesen más. Többen ezeket úgy szervezik, hogy néhány tervezővel együttműködésben, hétvégenként, főállás mellett dolgoznak rajta, azaz több lábon állnak. Mi már akkorára nőttünk, hogy teljes embereket igénylő a feladat. Ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk, mint bármelyik másik magyar KKV. Ráadásul a kiállítóknak is rengeteg költségük van: alapanyag, műhely, marketing…

 

Képzéseket, workshop-okat is tartotok a tervezőknek.

Nagyon fontos a dizájnban is az „üzleti jellegre tanítás”, hogy nyereséges legyen az, amit csinálsz. Nagyon sok tényezőtől függ az, hogy fenn tudd magad tartani a tervezésből. Nagyon nehéz egyedül dolgozni, de a betanítás is az – pláne, ha előtte már szereztél rossz tapasztalatot. Az „előre tartalékolás” is ilyen: hogy tisztában legyél azzal, hogy januárban nem fogsz eladni semmit, Karácsony után – amire pedig már szeptemberben el kell kezdened készülni és hogy a praktikum ugyanolyan fontos mint az esztétika. Amit kicsit negatívumként éltünk meg, hogy kevesebben jöttek el ezekre a képzésekre, mint ahány embernek szüksége lenne erre, de már azt is nagy lépésnek tartjuk, hogy 10-20 fős csapattal végigvittünk egy több hónapon keresztül tartó, sok témát átfogó képzést.

Mi az, amihez szerinted nem jól viszonyulnak a magyar tervezők?

Sokaktól azt halljuk, hogy külföldre szeretnének terjeszkedni a termékeikkel, közben mi úgy gondoljuk, hogy először itthon kell mindent felépíteni és ha ez már teljesen rendben van, akkor kell ezt exportálni kinti piacokra. A külföldi jelenlét nem egyenlő azzal, hogy lefordítod a termékleírást angolra, németre. Nagyon sok helyismeret kell hozzá, hogy ismerd az ízlést, a vásárlóerőt, a piacot, a konkurenciát és hogy tudd, kinél kell például hirdetned. Amit még többen kevéssé látnak be, az pedig, hogy nem csak az aznapi eladás számít. Ha közben elvisznek tőled rengeteg névjegykártyát és utána rendelnek, az is annak a napnak sikere valahol.

Évről-évre egyre erőteljesebb a divatban, dizájnban a tudatos, újrahasznosított, organikus, etikus vonal. A nálatok vásározó dizájnerek körében is sokan ezt képviselik. Ez részetekről volt tudatos nyitás? Hogyan vélekedsz ezekről a tendenciákról? Mit tartanál ideálisnak?

Egy pár éve került be a köztudatba ez az irány: első körben kezdetlegesek és erőltetettek voltak a termékek. Nagyon látványos egy PET-palackból készült ruha és valóban figyelemfelkeltő, a témát előtérbe helyezi, de lássuk, be a hétköznapokban kevésbé használható. Az elmúlt 1-2 évben viszont dizájnerek elsajátították a tudatosság, a fenntarthatóság fő gondolatait és igazán a hétköznapok nyelvére fordították le ezeket. Már többször tartottunk például biciklis vásárt, biciklialkatrészekből szuper dolgokat lehet készíteni – Budapesten nagy igény van a bicikli-felszerelésekre, egy erősen kialakuló kultúra a bicikliseké. Az organikus alapanyag, a biopamut vagy éppen a fair trade kivitelezés sokaknál megjelenik, van olyan kiállítónk, aki maradék anyagokból dolgozik. Megemlíteném még a Medence-csoport molinó-termékei, ezek olyan alapanyagok, amiket már más nem használ – de ők szuper új formába öntik. A természetesség a kozmetikumoknál is megjelent és most már egyre többen foglalkoznak a slow dizájn irányzataival is.

 

Visegrádi Régióra is koncentráltok. Hogy látod, létezik jellegzetes Közép-kelet európai stílus? Különböznek mentalitásban, esztétikában a magyar dizájnerek?

Amikor válogatjuk a tervezőket a visegrádi régióból, nagyon sok a színvonalas, izgalmas munka. Vannak eltérések, de összecsengések is a V4 kreatívjai között – érdekes, hogy például az osztrákok ettől felismerhetően eltérnek.

Mik a jövőbeni terveitek?

Sok változáson mentünk keresztül az elmúlt időszakban. Mostanra beálltunk egy viszonylag jól tervezhető és állandó rendszerbe – ezt szeretnénk is fenntartani. Meghatározó ponttá szeretnénk válni, fenntartani egyfelől az állandóságot, de a folytonos megújulást is. A tavalyi év sok megkeresést hozott számunkra, vidéki helyszínek kapcsán is, a soproni WAMP nagyon sikeres volt, de voltunk Kapolcson és a Sziget Fesztiválra is kitelepültünk. A visegrádi projektet és az egyéb nemzetközi együttműködéseket pedig folytatjuk!

 

_______

 

Szerző: Dobos Emebese, http://ydea.blog.hu