Bezárás

Keresés

Bezárás

Belső szépség a lélek húrjain és az arc izmain – Arctorna teszt Móninál

Vanyovszki Mária

22 éves voltam, amikor az egyik csoporttársam megrökönyödve konstatálta, hogy nem használok semmilyen arckrémet. És hogy képzelem, hogy legalább a szememet nem ápolom valami spéci kencével. Mi lesz velem húsz év múlva.

Húsz évvel később sem vagyok a kozmetikai trükkök híve. Pedig megvolt a magam kálváriája, amikor a Kálmán halála utáni gyászban óriási, gyulladt sebek lepték el az arcomat. Igazából akkor, 37 évesen kezdtem el minimálisan sminkelni is, hogy az arcomra kiült fájdalmat leplezve, szépen lealapozva menjek be a munkahelyemre a nagy üzleteket letárgyalni.

A gyulladások a lelki fájdalom csitulásával és a két hónapos antibiotikum kúra hatására nagyon lassan, de elmúltak. Apró hegek maradtak utána, de ezek érdekes módon szépen megtalálták a helyüket az arcomon, és azóta is vallom, hogy 

a ráncok és a hegek úgy szépítik a vonásaid, mint a lelket az élet nagy tapasztalásai.


E gyászidőszakból visszamaradt rosaceás hajlamra kritikus állapotában bőrgyógyász által felírt krémet használok, békés időszakban pedig Tindigót vagy Eucerint.
 
 
Persze azért így húsz évvel a bevezetőben idézett párbeszéd után én is belátom, illik az arccal foglalkozni.

Mivel rendszeresen mozgok, úszom, jógázom és pilatesre járok, a google ilyen irányú érdeklődésemet kiszagolva feldobta egy ázsiai származású, Amerikában élő hölgy arcjóga videóit, amik elgondolkoztattak, hogy ha már nyaktól lefelé ennyire tónusban tartom az izmaim, lehet érdemes lenne az arcommal is kezdeni valamit. A fizetős, nyomulós faceyoga néni annyira nem nyerte el a tetszésem, így a hazai lehetőségek után kutatva, Mengyán Eszter ajánlójában találtam meg Mudra Mónit, az Arctorna Mónival mesterét.

Az általa alkalmazott takarásos módszer lényege, hogy míg a bőr alatti, igencsak aprócska, finom, alig érzékelhető izmokat fokozatosan erősítve tornáztatjuk, a bőrt simán lefogva vigyázunk, hogy az ne nyúljon, ne ráncolódjon, miközben a mögötte edzett izmoknak köszönhetően tónusba kerül.

A technika egyrészt a pilatesre emlékeztet, ami szintén olyan mély izmokat mozgat meg, amiknek létezését kb. akkor fedezed fel. Meg a Kriston-féle intim tornára, ahol az elején még az az érzésed, mintha csak fejben mozognának azok a bizonyos izmok, majd fokozatosan olyan erős lesz, hogy magad is meglepődsz, mi mindenre képes a tested.

Móninál alig egy hete jártam az arctornán, de máris imádom az új rituálém, és beszereztem egy rendes, kerek, kozmetikai tükröt, mert bizony, hiába vagyok 42 éves, eddig még ilyenem sem volt.
________
 
A fotók illusztrációk, amiket Kondoros Éva Katalin készített rólam egy átmulatott éjszaka utáni délelőtt ;)
https://asalon.hu/
 
Arctorna Mónival elérhetőségei:
https://arctornamonival.hu/
https://www.instagram.com/arctornamonival/
 



Hasonló hírek