Bezárás

Keresés

Bezárás

Egy márka ünneplése - Konsanszky est a Brody-ban

Van pár név a magyar divatszakmában, amit én már az általános iskolákban kötelezővé tennék. Közéjük tartozik a Konsanszky!

Konsánszky Dóra a hazai divatszakma meghatározó egyénisége. Talán az első név volt, amit azonnal megjegyeztem, amikor több mint tíz évvel ezelőtt Magyarországra költöztem, és azóta is, ha bármi divat inspirációra van szükségem, a Vogue mellett az ő munkáit nézem meg először.

Amikor ez év elején megjelent a hír, mely szerint a Széchenyi Tőkealap 160 millió forintot fektetett a Konsanszky Kft.-be, hogy a magyar divatmárka nemzetközi terjeszkedését segítse, egyszerre örültem neki és tartottam az ezzel járó esetleges változásoktól.

De a márka szíve, a mindig megújulni képes, saját korábbi kollekcióit is folyamatosan több szinttel túlhaladó tervező, Konsánszky Dóra tehetsége minden pénzösszegen át tud ragyogni.
 

Új, „Absentee” nevű kollekciójával való találkozás megint egy olyan élményt adott, mintha a jövő technikáit és anyagait (mint pl. a mosható bőr) hozta volna el nekünk egy időutazó.

A kollekció képei és leírása elérhető itt.

A 160 milliós tőkebefektetés mellett nagy jelentőséggel bír az is, hogy milyen embereket tudott maga köré gyűjteni a márka, akik mind lelkes rajongói Dóra munkáinak, és kiváló ismerői a saját szakmai területüknek. Így a cég vezetője és gazdasági motorja Tus-Dzsurbán Ágnes, a marketingért és online kereskedelemért felelős Miklós Andrea, a Sales director Pintér Júlia, de a Konsanszky érzést képviselő, inspirációként is megjelenő művészek és egyéb személyiségek is.
 
Konsánszky Dóra, Szamosi Zsófia, színésznő és Tus-Dzsurbán Ágnes (CEO Konsanszky)

Az utóbbi hónapok hatalmas lelkesedése és a márka építésébe, növekedésébe fektetett intenzív munka mellett kevésbé jutott idő arra, hogy magát a befektetés tényét megünnepelje a csapat. Konsánszky Dóra és Tus-Dzsurbán Ágnes párosa már igencsak idejét érezte egy stílusos koccintásnak a sikerekre! A Brody Studios-ban, szűk körben lazítottak a márka rajongóival, vendégeikkel, és meséltek az elmúlt hónapok történéseiről.
 
Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor a Blahaluisiana zenekarból 

A hangulatos nyárindító partyn a bársonyos/érdes hangú Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor (Blahalouisiana) adott élő koncertet, Aperol koktélos poharak csengése mellett.

A zene igen fontos szerepet tölt be a designer életében, Dóra fő inspirációs forrása a tervezésnél. Nagyon erős a kapcsolat a márka stílusa és az inspiratív művészvilág között.

Schoblocher Barbara nagy rajongója a Konsanszky márkának és szívesen viseli Dóra kreacióit, teljesen természetes módon lett a márka egyik nagykövete.

A távlati tervek közé tartozik további kapcsolatok és kollaborációk kialakítása zenei és színházi vonalon, tekintve hogy hasonló célközönséget szólít meg az avantgárd és couture stílusjegyekkel rendelkező márka.
 
Szabó Dóra, Design Terminál és Srej Zsófi model
 
Többek között Srej Zsófi modell és Szamosi Zsófia színésznő is Konsanszky-ban érkezett az eseményre, az aktuális tavasz-nyári ‘ABSENTEE’ névre keresztelt kollekció darabjaiból választottak, amely a húszas évek jazz-korszakának szabadságát ötvözi a nyolcvanas évek sportruházatba oltott nőies sziluettjeivel.
 

A kellemes akusztikus koncert és a kollekciót bemutató fashion videó mellett, pop-up jelleggel, limitált darabszámmal, a teljes kollekció fizikailag is megtekinthető volt a helyszínen. Dóra bravúros vonalvezetése és különleges szabászati technikái, a kollekció kivitelezésének magas minősége így kézzel foghatóak voltak a vendégek számára.

Ezúttal is megerősíthetem, hogy ha valaki, ő mindig egy lépéssel a divatvilág előtt jár...
________________
Fotók: Sárközy Marianna
 
További képek az estről:
 
 
Az Absentee kollekció képei:
 
 



 
Címkék: Konsanszky



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek