A kialakult rendkívüli helyzet szinte minden gazdasági szektort teljesen megakasztott, így a divatipart is. Csalár Bence, divatújságíró egy petíció elindításával hívja fel a döntéshozók figyelmét a problémára.
Kezdeményezését szó szerint idézzük:
"A jelenlegi vírushelyzet rengeteg területre rányomja a bélyegét és okoz ezáltal akár végzetes sebeket hosszú évek óta dédelgetett álmokon, terveken. A magyar divatszakma sem kivétel ezalól. A kreatív szakemberek, így például divattervezők, fotósok, stylistok, sminkesek, fodrászok, alkotóművészek, iparművészek, PR szakemberek, újságírók szintén bajban vannak, hiszen míg némelyiküknek az elkövetkezendő hónapokra egyetlen pénzkereseti lehetőség sincs kilátásban, addig a tervezőknek emellett elképesztően magas fix költségekkel kell számolniuk a vírus által okozott helyzet alatt is. Segítsük egymást, írjuk alá minél többen ezt a petíciót, hogy a döntéshozók ezt a szektort is minél előbb az adókedvezményes vállalkozók halmazába sorolja, ezáltal is egy picit könnyítve helyzetünkön!
Minden megosztást nagyon szépen köszönök előre is.
Üdvözlettel,
Csalár Bence - divatújságíró"
A petícióhoz az alábbi link alatt tudtok aláírásotokkal csatlakozni:
______
Nyitókép: Horváth Adrienne