Szeptember 23-án a Design Hét első napjának egyik legjobban várt eseményeként került megrendezésre a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem divatbemutatója. Huszonkét BA-s és hét MA-s hallgató diplomakollekcióját tekinthettük meg a Várkert Bazárban, ahol zsúfolásig megtelt a bemutatóra berendezett terem.
A hatvanas, hetvenes évek otthonkájától a plasztikus nyomatokig, a neglizsét idéző „nagyestélyitől” a sportruházatig terjedt a skála. A felvonultatott ruhadarabokkal, táskákkal és egyéb kiegészítőkkel a hallgatók ugyanakkor komoly témákat vetettek fel, ahogy azt általában az ilyen vizsgakollekcióknál megszokhattuk.
Jelen beszámolónkban megpróbáljuk minél több kiegészítő információval segíteni az értékelést és értelmezést.
Az alapképzés diplomakollekcióihoz a hallgatóknak idegen kultúrákból, népcsoportokból, országokból kellett inspirálódni, előre megírt témákból húzva.
Pár példát kiemelve mutatjuk, hogy hogyan is.
Ambrus-Varga Eliza és Szirtes Alíz egy Pápua Új-Guineai törzset, az Asaro-völgyben élő sárembereket kapta. Eliza a ruhákban jelenítette a népcsoportra jellemző szoborszerű, organikus formákból létrehozott maszkokat, plasztikus, a testhez igazodó sziluettekben idézve meg azokat. Szirtes Alíz ugyanerre az inspirációra három különböző táskát készített összhangban a ruhákkal.
Nagy Adrienna és Krónusz Fanni közös témája Japán volt. A 'tatami'-nak nevezett kollekcióhoz a japán lakások belső tere, a megemelt földszintet fedő szerves padlózat szolgált inspirációul. A hagyományos tatami mintarendszereket megtartva készítették a ruhák szabásmintáit, melyek formavilágukban a kimonók stílusát idézték. Az organikus vonalvezetésű táskák és a hímzett felületek a zen kertek szabálytalan mohával körülvett szikláit imitálták.
Bakács Orsolya és Szabolcs Erzsébet közös – Princesskimo – névre hallgató darabjait az eszkimó kultúra inspirálta. Kedvenc színkombinációmat, amit egyébként kevesen és ritkán mernek használni, a rózsaszínt és kéket kombinálták tüllök, bársonyok és egyéb dekoratív anyagok használatával, az est leglátványosabb kollekcióját hozva ki belőle. Orsolya az arcot keretező szőrmekapucnikat értelmezte át, a kollekción belül különböző léptékekben, pl. tüllboával dekorálva. Erzsébet a kollekció táskáinak tervezésénél a hótalpak szerkezetét és működését felhasználva alkotta meg a hátitáskák tartószerkezetét. Kettőjük munkáját színvilágban és hangulatban szerették volna összhangba helyezni, ehhez az ötvenes évek hollywoodi neglizsé viseletéhez nyúltak vissza. Orsolya a domináns szőrmekapucni és a hatalmas tollboák, szegélyek között vont párhuzamot. A neglizsék színvilágával és anyaghasználatával helyezték nem megszokott kontextusba az eszkimókról alkotott képet.
A mester szakos végzősök a szakdolgozataik témáit vitték tovább.
Papp Zsófia öltözék kollekciója a gömöri csomós-hímzés alternatív felhasználására épül. A hímzés mint díszítés nemcsak mintázat a hordozó alapanyag felületein, hanem az anyag karakterét is befolyásoló fonalrendszer. A színoldal plasztikus felületét képző csomózás a fonák oldalon „ulv i fåreklær”, azaz „báránybőrbe bújt farkas” feliratot rajzolja, tervezetten utalva az öltés karakteralkotó képességére. A öltéshez használt szálak minősége öltözékekként változik, fokozva a felületek taktilis gazdagságát.
Jánosi Ágnes Anikó a labirintus motívumának felhasználási lehetőségeit, különböző korokban, művészeti ágazatokban való megnyilvánulásait vizsgálta. Arra a következtetésre jutva, hogy napjaink társadalma ennek a szimbólumnak leginkább a játékosságát fogalmazza meg, sportruházatba építve vitte tovább ezt a gondolatmenetet. A felsőruházatainál a koncepció ugyanis, hogy mindegyikből legalább két „kiút” van, két választási lehetőség nyílik a viselésre. Ilyen például a bő, a test szabálytalanságait takaró, védő sport felsőruházat, ami praktikus, egy zsebbe könnyen visszacsomagolható.
Gál Nóra a divatipar társadalmi felelősségvállalásának elhivatott gondolkodójaként egy olyan táskakollekciót készített, a Vulnero-t, mely sajátos technológiai megoldása nyomán képes idomulni viselőjéhez, annak mindennapjaihoz. Annak függvényében, hogy mi kerül bele, az kihatással van a táska térfogatára és alakjára, ami kellő terhelés mellett teljesen megváltozhat. A Vulnero lehet egy letisztult formavezetésű táska vagy egy hatalmas, mindent elnyelő zsák a használattól függően.
Bernáth Sonja Djiwati mestermunkájának központi kérdése: „Lehet-e ma divat az otthonka?” az az ikonikus ruhadarab, amely nagymamáink korosztályának egyik kedvelt kiegészítő háziöltözékévé vált a hatvanas években. Célja nem egy funkcionális, az otthonka praktikus mivoltát hangsúlyozó sorozat létrehozása, sokkal inkább formai jellegzetességeinek átmentése egy mai divatkollekcióba. Az otthonkás szettek tökéletes kiegészítői voltak Lányi-Ill Nikolett makramé csomózással készített textiltáskái (MESHbag)
Tóth Imola kollekciója hökkentette meg talán leginkább a közönséget. A neoprén szivacsra öntött folyékony szilikonba nyomott tárgyak képe úgy jelenik meg, mint egy pszeudo valóság. Pauer Gyula munkásságából inspirálódva, aki a 20. századi társadalom és művészet hazugságaira hívta fel a figyelmet, Imola ezt a gondolatot jelen korunk álvalóságaira vetítve viszi tovább. A bemutatott ruha-objekt kollekció ugyanis lenyomataival a 21. század egyik legaktuálisabb „problémájára” reflektál, hogy ne higgyünk el mindent, amit a közösségi oldalakon látunk. A kollekció darabjai azt is jelképezik, hogy napjainkban mennyire elbújunk a profilunk mögé: mindegyik egy-egy burok, “album”, öt különböző téma alapján melyekkel a leggyakrabban találkozunk a közösségi oldalakon.
Márton Richárd kollekciója volt az utolsó a bemutatón. A fiatalember a divat jövőre utaló, de múltból merítkező működésére hívja fel a figyelmet. Szakdolgozatában emlékeinkhez való kötődésünk és a nosztalgia érzésvilágának vizsgálata után a kortárs divatban megfigyelhető nosztalgiahullám elemzésével és igazolásával foglalkozik. A mestermunka a nosztalgia pszichológiai struktúrája alapján épül fel. A jelent szimbolizáló forma felületének egy-egy pontja minden darabon szétbomlik, és a bomlás által felszabaduló felületen minden esetben virágot hoz valami, aminek a formai inspirációja a személyes múltban található. Így az egyes modellek két különböző idősík metszeteként jönnek létre. Fotósaim kedvenc kollekciója ez volt, az utolsó ruha mozgásának minden pillanatát megörökítették.
További képeink:
