Bezárás

Keresés

Bezárás

Kreatív Művészet – Vásár a szeretet jegyében

Fotó és szöveg: Vanyovszki Mária

Hétvégén A SALON is ott volt az Iparművészeti Múzeum idei első, már hagyományosnak számító Creative Arts Fair elnevezésű programján.

Azért érdemes elmenni az ilyen vásárokra, mert a látogató nem csupán olyan egyedi tárgyakra bukkanhat itt, amikre sehol máshol, vagy nem ilyen szintű és minőségű koncentrációban, hanem azért is, mert ezeken az eseményeken általában személyesen találkozhatunk az alkotókkal, melytől a kedves tárgy még személyesebbé válik számunkra.

Az, hogy találunk egy az ízlésünknek megfelelő ékszert, dekorációs tárgyat, ruhát stb., önmagában még nem akkora élmény, mint amikor a művésszel beszédbe elegyedve megelevenedik előttünk az alkotás folyamata; megértjük az alkotó inspirációit és motivációit, melynek révén egészen másképp látjuk már a tárgyat, megélve a mögötte lévő ember élményét. Innentől kezdve még értékesebbé válik a megszerzett dolog, mert nem csupán dologként tekintünk már rá, hanem egy emberélet pillanatnyi lenyomataként.
 
 
A kiállítók között voltak cipő, ruha, ékszer, dekorációs és egyéb tárgyak készítői. Mindannyiukban közös volt ugyanakkor az, hogy imádják, amit csinálnak, és minden aprócska tárgyban lelkük egy darabkáját adják át nekünk.

Akikkel jobban összeismerkedtünk:
 
 
Benkő Katalin cipői egy egészen új dimenzióba kalauzolják annak viselőjét. Aki szeretne e világba átlépni, hétköznapokon a Palomában is megtalálja az iparművészt.
 

Rácz Kriszta Napraforgó giranelli fantázianevű ékszerei egyszerre szimbólumai az egységnek és közvetítői a vidámságnak.
 
 
Törőcsik Katalin elbűvölő dobozkái és egyéb tárgyai az újrahasznosítás jegyében készülnek. Még a névjegykártyáit is hulladék papír felhasználásával készítette ott helyben; ennek ellenére, ill. ezzel együtt minden alkotása a művész kötöttségektől mentes kifejeződése.
 
 
Vig Orsolya a napjainkban kissé feledésbe merült horgolás technikáját formálta, alakította, majd emelte olyan magas szintre, ahonnan ezek a selyemcérnából horgolt, különleges, kis gömb ékszerek kikerülnek a kezei alól.
 
 
Fülöp Erika és Horák Andrea termékei nemcsak a Palomában működnek jól egymás mellett, de az Iparművészeti Múzeumban összeállított asztalukat sem lehetett nem észrevenni.

Erika a New Accent márkanév alatt a mostanában oly divatos betont gondolja teljesen újra. A rendkívül gazdag színvilág, a beton változó, inhomogén felülete, ahogyan megelevenedik a fém körben, többféle fantáziát beindít, így elég sokáig kellett magyaráznia nekem a technikát, amíg tényleg elhittem neki, hogy ezek különleges ékszerek valóban betonból készülnek.
 

Az asztal másik felén a handrea ékszerei egy egészen más anyag és formavilágot képviselnek.
 
 
Ahogyan Andrea elmondta, épp ezért is működnek ők nagyon jól ketten, mert általában az emberek vagy az egyikük, vagy a másikuk alkotásaiba szeretnek bele; aki beton rajongó, annak a fa kevésbé érdekes, aki meg a fát imádja, azt ritkán érdekli a beton. (Ebből is látszik, hogy én egy alien vagyok, mert nálam mindkettő nyerő tud lenni.) A fa ékszerek limitált példányszámban készülnek, aranyos éjszakai állatokból, kult filmekből és magyar népművészeti motívumokból inspirálódva.
 
Láttunk még újrahasznosított üvegből készült egészen egyedi dekorációs tárgyakat.
 
 
Ahogyan a fiatalember elmondta, csak hulladék üvegből dolgozik, pl. a 60-as, 70-es évek lakásaiból jól ismert, leselejtezett ajtókból menti át az üvegeket ilyen hihetetlen formákban.
 
 
Kedvencünk a vásáron a Gaby Decoration volt, és nem azért, mert a hosszú és néha több nyelven folytatott beszélgetés után még ajándékot is kaptunk.
 
 
Már az asztal maga olyan különleges volt, mintha egy mesefilm forgatására készült volna. Aztán rájöttem, hogy ez bizonyos értelemben így is van. A Gaby Decoration egy olyan családi vállalkozás, ahol minden nap a csodáról szól, a munka és az emberek szeretetéről, az adni vágyás folyamatos öröméről és a tökéletességre törekvés inspirációs erejéről.
 
 
A hibátlanul megmunkált, használati tárgyak a luxust hordozzák magukban. A levendulának ennyi és ilyen különleges felhasználásával még nem találkoztam. Remélem, hamarosan webshop-ot is indítanak, hogy minél többekhez el tudjon jutni a hétköznapoknak ez a megfizethető luxusa és a mögötte lévő szeretet csodája.

A fentieken túl nagyon sok kivételes tehetséggel és különleges alkotással találkozhattunk még.

A legközelebbi vásár apropóján majd róluk is igyekszünk részletesebben beszámolni.

További képek itt:
 

 
Címkék: vásár



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek