Annak idején, amikor a férjem, majd nem sokkal később apám is meghalt, egy idő után csak feketét bírtam viselni. A pszichológusom az öltözködésemből le tudta követni egyre romló állapotomat. Szépen el is magyarázta, hogy egyáltalán nem véletlen ez, hogy a legtöbb kultúrában a gyász színe egy nem szín, azaz a fekete, vagy néha a fehér. Mert a szenvedő lélek így rejtőzik el a külvilág elől. Egy szín - egy sárga, de főleg egy piros - viseléséhez erő kell.

Amikor a munkahelyi zaklatásos incidensem után találkozóra hívtam egy jogász barátomat, hogy elmeséljem neki és tanácsot kérjek tőle, mitévő legyek, újra feketében voltam. Kvázi férfinak öltözve rejtettem el mindent, ami a nőiességemre utalna: ócska nadrág, ormótlan pufi dzseki, hajam elrejtve, Kálmán baseball sapkája az orromig húzva. A cipőmről ismert csak fel.

Szóval a kifogásom a fekete ellen, hogy pontosan azt az összetört lelkiállapotot idézi fel, amikor magadat hibáztatod mindenért, nem látsz kiutat semmiből és legszívesebben élve temetnéd el saját magad.

A Golden Globe-on a cél elvileg az volt, hogy szolidaritást vállaljanak a szexuális zaklatás és erőszak áldozataival. Ilyen értelemben végül is a célt elérte, mert a fekete minden áldozatban visszaidézheti azt a borzalmas állapotot, amiből végre talán kimászott, vagy még keresi hozzá a kapaszkodókat.

Egy ilyen eseményen én a ruhákat is azzal az erővel vérteztem volna fel, amit a felszólaló sztárok a beszédeikben is hangoztattak. A szolidaritást a girlpower energiákkal újraértelmezve nem velünk síró, hanem a nyomorúságos állapotunkból kirángató, határozott, erős, csupa vöröset viselő nőkkel jelképezve.

 

De úgy tűnik, egy kislány néha több érzelmi intelligenciával bír, mint nemzetközi események szervezői és sztárjai. A nyitóképet ugyanis szomszédomék kislánya, Dorka rajzolta rólam nem sokkal azután, hogy látott hazaérkezni szomorúan, és így próbált felvidítani, hogy tökéletes személy ábrázolással lerajzolt az egyik piros ruhámban, amiben korábban láthatott.
_______

 

Nyitókép: Demény Dorka