Bezárás

Keresés

Bezárás

„Minden férfi ruhatárában legyen egy méretes öltöny!” - Interjú Lakatos Sándorral

Vanyovszki Mária

Az ikonikus csík tetoválásáról is ismert Lakatos Sándorral nem a divatheteken találkoztam először. Szerintem hamarabb buliztunk együtt az egykori Secret Roomban, minthogy a ruháit nézegettem volna. Később állt össze, hogy a hazai, kreatív körökben jól ismert alkotóról van szó, aki design öltözékeivel és az ezekről készített, egyedi fotóanyagaival rendszeresen hívja fel magára a figyelmet.

Másfél, két éve, egy szombat délelőtt azzal csörgött rám, Mária új név kellene. Ekkor született meg a Sandor Lakatos menswear után a Sandor Lakatos Atelier. Ezen új márkanév alatt ismerte meg az ország a Cápák Között műsorában is. Most megjelent legújabb kollekciója apropóján idézem fel egyik korábbi beszélgetésünket, melynek értéke a múltra való visszatekintésen alapulva fogalmazza meg a jövő ígéreteit. Olyan coachosan.
 

MŰVÉSZETEK ÁTJÁRÁSA


Sándor nem a hagyományos szezon kollekciókban gondolkodik. Amikor ihletése van, időről-időre előáll egy kreatív öltözéksorral, melyekben kiélheti alkotói fantáziáját. Ehhez rendszeresen ihletődik más művészeti ágak férfialakjainak személyiségéből.
 
 
Modelljei sem hagyományos fashion modellek ilyenkor, hanem azok a férfiak, akik leginkább megjelenítik a Sándor által elképzelt karaktert. Így hozott be a divat világába tetováló művészeket, színészeket, balettművészeket és még sorolhatnám.
 
Bajari Levente, balettművész

Most sem történt ez másként; az aktuális képanyag modelljei a magyar könnyűzenei élet több generációját felölelő, ikonikus alakok.
 
A legújabb, DIVINE Collection A/W 24-25. Modellek: Szikora Róbert, Molnár Tamás, Kiss Endi 
 
Bár kevésbé hangsúlyos, a Sandor Lakatos Atelier női ruhákat is készít. A férfi és női darabok közös jellegzetessége, hogy a fantáziavilág magas szakmai igénnyel és hiteles mesterségbeli tudással társul. Ennek köszönhető, hogy a különlegességekkel együtt is jól viselhető darabok jönnek létre.
 

MÉRETES RUHAKÉSZÍTÉS 


A kollekciók közötti alkotói és időbeli teret a méretes öltönyök egyénre szabott készítése tölti ki, melyhez Sándor a klasszikus elemeket a technológiai újításokkal ötvözi. A hagyományos szabászat iránti tisztelete és tudása egészen a gyerekkoráig vezethető vissza.

„Beleszülettem a szakmába. Volt egy családi vállalkozásunk, melyben női felsőruházatot készítettünk. Suli alatt, a nyári szünetekben mindig bent kellett töltenem a varrodában legalább három hetet. Akkoriban virágzott a ruhaipar. Miután befejeztem az iskolát, a családi vállalkozásban kezdtem dolgozni, nagymamámmal együtt készítettük a szabásmintákat.”

Az első férfi zakót magának csinálta, mivel nem talált olyat, ami ízlésének megfelelt volna.
 
„Úgy gondolom, hogy a legkomolyabb öltözék egy férfi ruhatárában a zakó, és nekem is ez a kedvenc ruhadarabom.”

Sándor egyre több öltözéket készített saját részre, majd amikor összeállt egy kollekcióra való, egyik barátjával befotózták a ruhadarabokat. Ő maga volt a modell; otthon beállt egy semleges fal elé, és sorban öltötte magára az öltözékeket. Amikor a képeket elküldte egy magazinba, azonnal felhívták, írtak róla, vitték fotózásokra a ruháit. Nagy újdonságnak számított az a fajta látásmód, amit ő képviselt; ahogy a klasszikust ötvözte a modernnel. Ezután egyre jobban megismerte a szakma és az egész kreatív ipar.

A tervezők között nemcsak akkoriban, ma is lényegesen kevesebben foglalkoznak férfiruha készítéssel, mint nőivel. Ennek okát Sándor elsősorban a vásárlás pszichológiájában látja;
 
a nők gyakrabban és több ruhát vásárolnak. A technológia a másik szempont; a legtöbb női ruha összeállítása egyszerűbb és gyorsabb folyamat, mint a férfi öltözékek többségéé.
 
Sándor szerint az üzletekben kapható kész öltönyök is jók lehetnek, de a nála fellelhető anyagminőséggel és ár-érték aránnyal nem tud vetekedni a kínálat.

„Úgy gondolom, nemcsak minden divatháznak, de minden szabónak is megvan az egyedi stílusa, munkamenete, ami alapján dolgozik. Nálam az első lépés, hogy a legmegfelelőbb anyagot megtaláljuk. Átbeszéljük a kliens igényeit, és ha bizonytalan, segítek neki. Egy nagyon szép szelekcióból válogatunk anyagkártyák alapján, ami után Németországból rendelem meg a kívánt mennyiséget. Ezt követi a technológia, a szabás, és a legapróbb részletekre figyelve minden kézzel készül, saját, márkázott gombokkal, az igények szerinti, funkcionális zsebekkel. Ezektől lesz igazán egyedi.”
 
 
Egy méretes ruhakészítés tapasztalataim alapján lényegesen időigényesebb, mint amikor leakasztok egy kész ruhát az üzletből. Emlékeim szerint legalább kétszer mentem ruhapróbára, mire a jól szabott darabot magamra ölthettem. Sándor megcáfol: ha rendelkezésre áll, ill. gyorsan megérkezik a választott anyag, nála akár két hét alatt is kész tud lenni egy méretes öltöny.
 

„Jól emlékszel, a régi öregek minimum két próbát beiktattak. Én viszont már a kész a darabot csinálom meg elsőre, mert azt szeretem, ha a kliens egyben látja. Szerintem nem jó élmény az, amikor nincs benne az ujja, a gallérja, a zsebek, mert az olyan semmilyen. Vallom, hogy egy szabónak legyen olyan szeme, amivel felméri, hogy a megrendelőnek milyen az alkata: a váll lejtésének a szöge, a háta íve, milyenek a testarányai, az izomzata. Így a mérés annyira pontos tud lenni, hogy jól szabott darabokból, megfelelő technológiával dolgozva nincs szükség extra próbákra.”
 

ÖNAZONOSSÁGGAL A FENNTARTHATÓSÁGÉRT 


Sándor az évek alatt kitapasztalta, mikre kell odafigyelni. Nagy hangsúlyt fektet például a vállak kidolgozására és az ujjak berakására, hiszen a testnek minden vonala íves, és a jól szabott öltöny alapját és esztétikáját ezek a kidolgozások adják meg.

„Szerintem egy férfi ruhatárának alapja, hogy legyen benne egy jó zakó, amit mindig elővehet. Aminek pont jó a színe, alkathoz illő a szabása és tökéletes a mérete. Viselheti elegáns összeállításban inggel, nyakkendővel, de akár egy póló-farmer kombinációval is.”

Az általa készített darabokra életre szóló garanciát is vállal. Igaz, minőségi problémákkal nem is hozott még vissza senki semmit. Általában egy ipari átvasalás elég, hogy a rég vagy sokat viselt darab visszanyerje eredeti formáját. Ha valaki időközben fogyott, nagyból mindig lehet kisebbre alakítani.

„Szoktam javasolni a barátaimnak, a klienseimnek, hogy inkább vásároljanak ritkábban, de akkor válasszanak minőséget. Az olcsóbb hamarabb tönkremegy; néha egy tisztítás után színét, formáját veszti, és nem viselik többé. Ha így nézzük, az olcsóbb lesz a drágább...”
 
A legújabb, DIVINE Collection A/W 24-25. Modellek: Szikora Róbert, Molnár Tamás, Kiss Endi  

Sándor az intelligens, szofisztikált öltözködés híve. Nagy kedvence a fekete; az anyagválasztékába ehhez képest kevés feketét tett, mivel akik öltönyt csináltatnak, a kék vagy a szürke árnyalatait keresik. Minden anyagában van egy kis szövési textúra, vagy apró minta, amitől igazán szép lesz; és egytől egyig a legjobb minőségű gyapjú. Véleménye szerint a hazai öltözködési kultúrában bőven van lehetőség a fejlődésre, ami az igényességet, az eleganciát illeti.

„Itthon talán kisebb a kultúrája annak, hogy egy férfi öltönyt, vagy akár zakót hord, összehasonlítva például Olaszországgal, vagy Angliával. Magyarországon jellemző, hogy ha valaki drága ruhát vesz, gyakran választ olyat, amin a nagy feliratok egyértelművé teszik: sok pénzbe került. Aki stílusérzékenyebb, márkajelzések nélkül, az összhatáson, a kisugárzáson fogja érezni, hogy ez nem tucat termék. Az elegancia számomra a tudatosságot, a megfontolt választást jelenti. Ebben tudok segíteni én a férfiaknak.”

Jövőbeni terveit illetően két fontos gondolatot fogalmaz meg a kétgyerekes apa:
„Célom, hogy jobbá tegyem a világot, azáltal, ahogy a férfiak öltözködését segítem. Merészebbek, bátrabbak, magabiztosak lehetnek egy jól szabott darabban. Mégsem a hivatásommal azonosítom magam, hiszen ez nekem is egy eszköz arra, hogy megteremtsem az életünk feltételeit. A magánélet, a gyermekeim, Franciska és Mirkó sokkal fontosabbak.”
 
Lakatos Sándor a Cápák Között című músorban 

Sándor hosszú távú missziója, hogy minden férfi ruhatárában legyen legalább egy Sandor Lakatos Atelier öltöny, méretre készítve.
_____
 
Az interjú nyomtatásban a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>  
 
Képek a legújabb kollekcióból:
Photo: Dávid Ajkai
Models: Róbert Szikora, Tamás Molnár, Endi Kiss
Makeup: Na Na

További képek hamarosan a Lookbookban...
 
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek