Nézem az Olimpiát, nyolc gyönyörű lány veti magát szinkronban a vízbe, hogy aztán elképesztő mozdulatokkal kápráztassák el a közönséget. Nagy levegő, kitartás, összhang, magas pulzusszám, belső béke… Most értem meg igazán, mi az a bravúros harmónia, ami Lotfi-Schadi Réka és Nagy-Papp Henriett életét összekapcsolja.
A
LOZAR tuladonosai és tervezői hét éve robbantak be a magyar piacra. Már az első kollekciókból látni lehetett, valami új, különleges dolgot hoztak létre. Amikor a bemutatóikon végigmennek a kifutón, sokan rácsodálkoznak arra is, hogy ők még a modellek, vagy már a tervezők…
Velük beszélgettünk a Budai Nagy Antal utcai showroomban:
Ahogy az öltözékeitek, úgy a márka neve is igazán különleges? Mit jelent, honnan jön?
Réka: A két kislányunk nevéből: Lola és Zara.
Heni: Mi ugyanis 10 éves korunk óta ismerjük egymást. Együtt szinkronúsztunk, és azóta vagyunk legjobb barátnők, egymás életének részei és a gyermekeink keresztanyjai.
Honnan datáljátok a kötődésetek a divathoz? Mi az öltözködéshez kapcsolódó első, akár gyerekkori élményetek?
Heni: Már gyerekként átalakítottam, ami nem tetszett. A nagymamámnak volt például a rókaszőrméje, aminek levágtam a fej részét, készítettem rá egy lyukat, amin átfűztem, hogy ne látszódjon a hiány. Később is minden ruhát addig variáltam, amíg olyan lett, amilyennek szeretném.
Réka: Nekem nincs egy konkrét emlék, de mindig elkísérte az életemet a divathoz való kötődés. Állandóan piszkáltak a különc kinézetem miatt. Anyukám is folyton exkuzálta magát, hogy nem ő adta rám. Gyakran felrótták, hogy ki szeretnék lógni a tömegből, pedig nem ez volt cél, hanem egyszerűen azt szeretem viselni, ami tetszik.
Ez egy önkifejezési forma, ami belülről jön.
Hogy jött a márka alapításának ötlete? Mi volt az indíttatás?
Heni: Réka jött azzal 2016-ban, mi lenne, ha csinálnánk egy márkát közösen. Akkor ő már styliskodott, ami által benne volt az egész körforgásban. Én pedig igent mondtam.
Réka: Olyan ruhadarabokat akartunk tervezni, amiket mi szívesen hordunk, és nem találtunk itthon. Az elején kifejezetten merész darabokat készítettünk.
Gyakran megkaptuk, hogy hú, rajtad ez nagyon jól áll, de magamon nem tudnám elképzelni. Így az első két év arról szólt, hogy megtaláljuk a középutat, ami nekünk is tetszik és el is adható.
Heni: Réka képviseli az egészen extrém vonalat, én picit lágyabb vagyok. A nőiesebb vonalat képviselem. Ezt a kettőt kezdtük összegyúrni úgy, hogy mások számára is vállalható legyen.
Hét-nyolc éve vagytok a piacon. Mi a tapasztalat? Ahhoz képest, amit akkor elképzeltetek, mik történtek?
Réka: Szerintem abszolút megtaláltuk a Lozar vonalat: izgalmas streetwear, miközben ugyanazt a ruhadarabot egy szép magassarkúval akár esküvőre is fel tudod venni.
Heni: Letisztult, de mégis minden darabban van valami különleges, ránk jellemző vagányság. Egy izgalmas kivágás, egy nagy válltömés, egy szexi hátmegoldás.
A technikai részébe hogyan tanultatok bele?
Heni: Az elején nagy segítség volt Mezei Szonja, akivel együtt csináljuk a showroomot. A technikai részét teljes egészében ő tette bele. A tervezést nehezítette, hogy One Size-osok vagyunk, nincs méretsor, XS-től M-es felső méretig tervezzük a ruhákat. Azaz minden fazont úgy kell kitalálni, hogy egy vékony modellalkaton és egy nőiesebb alakon is jól álljon.
Réka: Aztán több modellezővel és varrónővel dolgoztunk, de ebbe szépen beletanul az ember. Egyéni igényre most már gyártunk méretre is.
Apropó, hogyan építettétek ki a piacot? Hogyan találtátok meg a vásárlóitokat?
Heni: Először a barátaink vásároltak tőlünk, majd hamar alakulni kezdett a törzsvásárlói kör.
Réka: Ehhez jött még a social media és az üzletek. Bent voltunk például az Irányi utcában a Blow üzletében. Miután ők bezártak, jött a Berlin Store, a My Day, a Zani Store, a Home of Fashion. Itt vegyesek voltak a tapasztalataink, ami után úgy gondoltuk, jó lenne egy saját hely. Egy kis rezidencia, ahol lehet álmodozni, alkotni, gyártani, vendégeket fogadni egy sokkal privátabb szférában, és akár kisebb eseményeket is szervezni. Egy közösségi térként képzeltük el, amihez aztán csatlakoztak mások is, pl. a Pakamé és az Aanro.
Ha ránéztek a magyar palettára, miben látjátok a saját márkátok különbözőségeit?
Heni: Az általunk képviselt stílussal egy piaci rést töltünk be. Ahogy az elején meséltük,
nem találtuk azt a nőies, mégis extrém streetwear öltözéket, amire igényünk lett volna. Ezt most már biztosítani tudjuk a vásárlóink részére is.
Réka: Szerintem a vásárlókkal is egy intim kapcsolatot tudunk kialakítani. Azzal, hogy megnyitottuk a showroomot, létrehoztunk egy vendégteret. Itt leülünk, megiszunk egy kávét, teát, vagy egy pohár pezsgőt, egészen más kontextusban tudunk kommunikálni és ruhát ajánlani, mint egy plázában, vagy bármilyen nagyobb boltban, ahova csak betérnek, de nem alakul ki kapcsolat.
És nemzetközi példa van előttetek, ami inspiráló?
Réka: Nekem nagy kedvencem a JACQUEMUS. Példaértékű és inspiráló, ahogy kommunikálnak. Meg a a Schiaparelli áll még közel a szívemhez.
Heni: Nekem így kimondottan nincs. Persze jó lenne kikerülni a nemzetközi piacra, voltak már próbálkozásaink és még lesznek is, meglátjuk, hogy sikerül.
Réka: Az a helyzet a nemzetközi piaccal, hogy mi az egész márkát egyelőre kicsiben csináljuk. Amikor egy márka elkezd nőni, nagy varrodát igényel, több ember foglalkoztatását, rákerül az egészre egy nyomás, ami a pénzt és a teljesítményt illeti. Bevétel és márkanövekedés szempontjából persze vonzó, de kérdés, akkor mennyire tud megmaradni az a művészi szabadság, ami most van.
Mert hogy nem is volt kifejezett üzleti célja akkor sem, amikor elkezdtétek.
Heni: Csak a szerelem.
És hogy zajlik egy napotok? Hogy egyeztetitek össze a családot, a kreatív munkát, az üzleti ügyeket?
Heni: A gyerekek miatt inkább délután egyig-kettőig bezárólag tudunk intézni bármit, utána jön a mami szerep, de ezt mindig össze tudjuk hangolni.
Réka: Ez gyakran projektfüggő is, pl. a nyár most nagyon pörög. De jól beosztjuk a napokat, ki, mikor, hányra, hova, mit csinál, itt vagy ott. Nekem három gyerekem van, Heninek kettő. Itt nincs olyan, hogy bármi lóg a levegőben, előre megtervezett és szervezett napjaink vannak.
És egymás között ezt hogy hangoljátok össze? Mi a legnehezeb és mi a legjobb a közös munkában?
Heni: Minden jó, ezekből sosem volt gond. Nehézséget sem tudok mondani. Annyira tudunk egymáshoz alkalmazkodni, hogy nincs mi megnehezítse. Ha valamelyikünk nem ér rá, a másik megpróbálja elintézni.
Mi a titok, hogy ilyen harmóniában, ilyen flottul tudjátok szervezni a dolgokat?
Heni: Ez egy nagyon jó kérdés. Nem tudom. Talán azért sem tudunk erre válaszolni, mert annyira rég ismerjük egymást, hogy nekünk ez a természetes.
Réka: Talán az, hogy élni és élni hagyni.
A kommunikációt, marketinget ki viszi?
Heni: Az inkább Réka. Neki erősebb a jelenléte a social médiában, én intézem a pénzügyi dolgokat.
Réka: A kezdetektől vannak arcaink, akik maguktól jelentkeztek be, és azóta is kitartóan mellettünk állnak, mint pl. Nagy Adri. Olyan emberekkel, barátokkal vagyunk körülvéve, akiknek szintén sok követőjük van. Szeretik a ruháinkat, viselik és megosztják. Fogalmam sincs, milyen anyagi vonzata lehet az ilyen együttműködéseknek, mert mi még soha nem fizettünk, és nem is szeretnék.
Egyrészt pozitív visszacsatolás az, hogy keresik a ruháinkat, másrészt kommunikációban is hitelesebb, amikor szerelemből veszik fel az adott darabot, nem pedig pénzért.
Meséltétek, hogy a márka indításánál Mezei Szonja volt a segítségetekre. Most hogy történik a gyártás?
Heni: Szonja már nem tud minket vállalni, kinőttük, ami jó, csak nagyon nehéz jó szakembert találni, aki az elképzeléseinket meg tudja valósítani. Jelenleg két-három varrónővel dolgozunk. A tervezés általában úgy indul, hogy vannak ötleteink, majd megnézzük az anyagokat, és abból tervezünk. Mindent együtt csinálunk, nincs felosztva, hogy akkor te most ezzel, én meg azzal foglalkozom.
Egy másik tervezővel készített interjúmban merült fel, hogy az egyik legnagyobb kihívás a magyar piacon az anyag. Ezt ti hogy látjátok?
Heni: Ezzel mi is egyetértünk.
Réka: Ez még mindig nagyon nehéz valóban. Most már vannak forrásaink, ahol nagyobb választékból tudunk válogatni, ill. kisebb mennyiséget is be tudunk rendelni pl. Olaszországból. De az itthoni nagykerek a különleges, igényesebb anyagokból nem mernek többet rendelni.
Heni: Volt pl. egy hálós kabátunk, amit nagyon sokan kerestek, és úgy jártunk az anyaggal, hogy megvolt egy vég, és többet nem rendeltek be. Pedig mi kértük volna, és mégsem hozták.
Milyen más kihívásokkal szembesültök?
Réka: A varrás, a modellezés, a munkaerőhiány, a jó szakember. Elkészül a modellezővel a mintadarab, és az utángyártás nem hozza azt a minőséget, ebből nagy viták tudnak lenni. De a berendelt anyagok minőségével is gyakran volt probléma. A legutóbbi Silvio-s együttműködésnél is megjött a szublimált anyag, amit nagyon vártunk, és a teljes tekercs hibás volt. Valószínűleg begyűrte a gép. Vissza kellett küldenünk.
Heni: Ezzel megy az idő, meg anyagi vonzata is van, főleg úgy, hogy ezt más sem tudja felhasználni.
És hogy csináljátok, hogy megmaradjon a kedv, a lelkesedés?
Réka: Ezektől nem megy el sem a kedvem, sem a lelkesedésem. Inkább úgy tekintek rá, mint megoldandó problémára. Mindig van valami, amivel lehet foglalkozni.
Heni: Meg az, hogy folyamatosan növekszünk. Tavaly jött a showroom, idén a saját divatbemutató és a Silvio-s kollaboráció. Egyrészt büszkeség, hogy minden évben van valami új, másrészt lelkesít is.
Melyik a legkedvesebb eddigi munkátok, és miért?
Heni: Hú, ez de nehéz! Nem tudom. Mindig azt érzem, hogy az adott kollekció a legkedvesebb, hogy ez mindig annyira jól sikerült, nem?
Réka: Nekem a Silvióval való együttműködés. Az ő munkássága nagyon közel áll a szívemhez, nagyon tudok vele azonosulni. Inspiráló mint ember és mint művész. Szívesen folytatnám akár vele, akár más művészekkel. Szerintem a fiatalokhoz is közelebb hozza a művészetet, amikor a divaton keresztül kapcsolódhatnak vele.
Milyennek látjátok a magyar vásárlókat, a piacot ahhoz képest, amikor elkezdtétek?
Heni: Egyre jobban mernek öltözködni a nők itthon is. Amikor elkezdtük még az volt a divatos, amit más is visel. Mostanra sikk lett magyar tervezők egyedi ruháit hordani.
Réka: Az is hozzájárult a változáshoz, hogy a “divat a magyar” már nemcsak egy szlogen, valós trendje lett a hazai tervezőknek, ami köszönhető a social media erejének is. Már nemcsak a nagy márkákat látják tévében vagy a plakátokon, a közösségi média felületein keresztül bárki be tud kúszni az emberek fejébe.
Heni: Ebben a változásban közrejátszhat a környezettudatosság is. Hogy ne halmozzuk a ruhákat, legyen kevesebb, de az olyan, amit éveken keresztül hordhatunk. A
Lozar-nál mindig sikerül úgy eltalálni a fazonokat, hogy a hat évvel ezelőtti darabokat is bátran elővehetjük. Ránk jellemző, hogy
picit mindig előrébb vagyunk, később érnek be a fazonjaink. Ami nekünk akkor volt újdonság, a vevőknek az még nagyon új egy-két évvel később is. Ez szakmailag is erős visszajelzés, hogy jó irányba haladunk.
Nagyon egyetértek. Már a megjelenésetekkor is azt figyeltük, két-három szezonnal megelőzitek a trendeket. Ez belülről jön, vagy néztek előrejelzéseket?
Réka: Nem nézünk. Persze követek divatoldalakat, amiket szeretek, és hathatnak rám, de ezekkel együtt is a saját ötleteink mindig belülről jönnek
Heni: Többféle irány van, és mi mindig ráérzünk, melyik az, ami a következő időszakot fogja jellemezni.
Egy másik beszélgetésemben a tervezők hiányoltak egy olyan összefogást, egymás támogatását, ami nem felülről jön, hanem horizontálisan szerveződik. Meglátásuk szerint ugyanis annyira különböző stílusok vannak, hogy nem egymás konkurenciái. Sőt. Együtt még hatékonyabban lehet edukálni a piacot. Mit gondoltok erről?
Réka: Szerintem nemcsak a magyar tervezőkre, hanem úgy általában a magyar emberekre igaz az, hogy nincs összefogás, mindenki a saját kis területét védi. Ennek az ellenkezőjét szerettük volna a showroommal megvalósítani. Ide ha valaki feljön, és úgy látom, a Pakamé közelebb áll hozzá, vagy emlékszem, nála van olyan overál, amit keres, akkor azt mutatom meg. Az eseményeket is úgy szervezzük, hogy nemcsak a mi márkánkról szól, hanem a magyar divat missziót erősítjük.
Mit szólnak a lányaitok hozzá, hogy az anyukák csináltak egy divatmárkát?
Heni: Az én lányom már elkezdte hordani a ruháinkat. Épp ma 13 éves. A legutóbbi divatbemutatón már ő is felvonult.
Réka: Az én kislányom 10 éves, ő is nagyon szeretne felvonulni, meg mindent viselne, de sajnos még nem jutottunk oda, hogy legyen az ő kis méretében.
Min dolgoztok most?
Heni: Az őszi kollekción, amit a farmerre építünk. Korábban már dolgoztunk egy vékonyabb anyaggal. Most a klasszikus, 100% pamutban gondolkodunk. Várjuk az anyagot, és amint megjött, indul a tervezés.
Réka: Ez egy nagyon szűk keresztmetszet itthon, nehéz jó farmer anyagot kapni, körülményes vele dolgozni is, így nem nagyon találsz a magyar kínálatban. A bemutató szervezését is elkezdtük. A nyárival magasra tettük a mércét, de ütős az új helyszín elképzelés is.
Említettétek, hogy minden évben van valami több. Ez hogy tükröződik vissza bevétel-kiadás oldalon?
Heni: Van plusz, de nem vesszük ki, mindig visszaforgatjuk a márkába. Mi ezzel elégedettek vagyunk, hiszen teljesen a nulláról építettük fel, semmi anyagi támogatást nem kaptunk, és büszkeség az, ahova eljutottunk
Ha most bármit kívánhatnátok, mi az az egy kérés, amit megfogalmaznátok?
Heni: Én egy olyan mecénást kérnék, aki pénzzel támogatja a márkát, de semmi elvárása nincs.
Réka: Nem kérek semmit. Minden jó így, ahogy van.
