Bezárás

Keresés

Bezárás

The Velvet Chemistry – A hazai divatszcéna nemzetközi rangú márkái új helyen

A megnyitón járt: Vanyovszki Mária

Olyan tíz évvel ezelőtt modellező sógornőmtől egy “Design-sétát” kaptam ajándékba a születésnapomra. Ismerve a divat iránti rajongásomat, nagyon jól tudta, hogy a magyar tervezők akkor még kevésbé felkapott világa mekkora élményt fog jelenteni számomra.

A belvárosi körút során eljutottunk több pici boltba és tervezői showroomba, köztük egy olyan színes csodába, ahol a különleges ruhák helyett kivételesen a cipők fogtak meg. Akkor találkoztam először Vágó Réka nevével, és döbbentem rá, hogy a cipőtervezésnek Magyarországon is ilyen minőségű és rangú képviselői lehetnek.

Vágó Réka azóta is a szakma kivételes tartású, hazai úttörője, aki a lábra készített csodák mellett más tervezőkkel összefogva folyamatosan keresi a magyar termékek pozicionálásának és értékesítésének lehetőségeit. Így nyitott meg legújabb üzletük is The Velvet Chemistry néven.
 

A Deák téren, a Ritz-Carlton épületében működtetett tervezői pop-up store után a Király u. 28. alatt sikerült megtalálniuk azt a helyet, ahol állandó jelenléttel, folyamatosan aktualizált termékkínálattal olyan hazai és magyar vonatkozású márkák találhatóak, melyek nemcsak itthon, hanem a nemzetközi divatszíntéren is jelen vannak, és már bizonyítottak.

A kivételes tehetségű Abodi Dóra utánozhatatlan ruháit, az ABODI darabokat olyan nemzetközi művészek, zenészek hordják, mint Taylor Swift, Fergie vagy éppen Gwen Stefani. A 11 éve működő, azóta töretlen sikereket elérő REKAVAGO márka cipőit is egyre gyakrabban látni a vörös szőnyegen, Hollywoodban és Cannes-ban.
 

Az üzletben rajtuk kívül megtalálható a nemzetközi, rangos listákon is jegyzett Mojzes Dóra új márkájának az Y.LD by Dora Mojzesnek a legutóbbi kollekciója; az öntudatos, a művészi önkifejezéseknek folyamatosan helyet adó tervezőpáros, a Je Suis Belle idei, tavaszi-nyári puritán fehér ruhái; a Tóth Bori magasan pozicionált, exkluzív Maison Marquise darabjai; az USE Unused mindig felsimerhető letisztult dizájnú alkotásai; a legalább két lépéssel mindig a nemzetközi trendek előtt járó Konsanszky, a Londonban diplomázott, rendkívül fiatal tehetség, Fanni Varga és a kiapadhatatlan ihletforrásból merítkező, minden igényt kielégítő NON+. A fentiek szerinti ruhakínálatot olyan magas minőséget képviselő kiegészítő tervezők munkái teszik teljessé, mint  Eve by Éva Reményi, a Piroskanna Jewellry és Vanda Ferencz.
 

Az üzlet elsősorban magyar divatmárkáknak és dizájnereknek ad helyet, de mellettük elérhetőek olyan nemzetközi brandek termékei is, mint a Jas M.B., melynek táskáit David Beckham, Jude Law és Sienna Miller is hordja, vagy a Moleskine.

A concept store elsősorban a prémium márkákra és az élményvásárlásra helyezi a hangsúlyt. A dizájner termékek mellett maga a tér és az ott található részletgazdagság is sokat hozzátesz ahhoz, hogy új élményt nyújtson a hely a vásárlóknak. Ebben segített az Enterteam tervezőcsapata, akiknek az üzletben található bútorok köszönhetőek, valamint Babos Zsili és Vágó Szabolcs, képzőművészek. Babos Zsili elismert kocsma és rom-iroda látványtervező, Szabolcs pedig, aki egyébként Réka öccse, már többször fotózott és készített image filmet nővére márkája számára.
 

„Olyan hangulatú üzletet szerettünk volna létrehozni, ahova betérve a vevő elfelejti, hogy hol is van valójában; ahol megszűnik a tér-idő kontinuum - ahogy azt Doki mondaná. Az a célunk, hogy ebben a térben izgalmas vizuális élményt kapjon a nézelődő, és így a magyar divatmárkák méltó helyen mutathassák meg magukat. Azt gondolom, ha jó egy helyszín hangulata, akkor a brandek is sokkal jobban bevésődnek. A bolt megvalósításában Abodi Dóra volt kreatív partnerünk, illetve a kialakítás folyamatához kollégám, Arany-Tóth András több mint 10 éves londoni tapasztalata adott még sokat hozzá. A magyar tervezők közül többel már dolgoztunk együtt a Ritz-Carltonban működtetett pop-up boltunkban, és nagyon pozitív élmény számunkra, hogy itt is megjelennek, az újonnan érkező márkák pedig tovább erősítenek minket. Az üzletünk hűséges törzsvásárlóinknak és a márka rajongóknak is új élményt nyújt majd, ebben biztos vagyok. Az utcáról betérő külföldieknek pedig remélhetőleg új dimenziót nyit, és új perspektívába helyezi az itthoni divatéletet.” - mesélt a koncepcióról Vágó Réka, az üzlet alapítója.
 

Tíz év egy emberélet tapasztalatából visszanézve nem sok, viszont egy gyerek életében egy egész felnőtté válási folyamatnak az időszaka lehet. Azt, ahogyan az elmúlt tíz év alatt a magyar tervezői divatélet szereplői alkottak és fejlődtek, jol példázza a The Velvet Chemistry koncepciója, mely összehasonlítva a sok évvel ezelőtti, első üzletek elhelyezkedésével és megjelenésével, egy egészen letisztult, a modern, nemzetközi trendeket idéző boltot mutat, melynek minden egyes négyzetmétere művészetről, szépségről és kreativitásról mesél.
 

A magyar divat iránti fokozott érdeklődésnek is nagyon szép példája volt a tegnapelőtt este, hisz az egyébként zártkörű, meghívásos megnyitón akkora tömegben vettünk részt, hogy kicsit talán maguk a szervezők is meglepődtek. Tele volt velünk nemcsak a bolt, de a fél Király utca is.

Ilyen forgalmat kívánunk az üzletnek a továbbiakban is!
____________
A Salon fotóit készítette, Jakabfi Ágota, azaz Gottheephoto.
 
További képeink a megnyitóról:
 

 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek